1.]

Rabbi Chánánjá ben Ákásjá így mondta: “Az Örökkévaló érdemekhez akarta juttatni Izraelt, ezért elhalmozta őket Tórával és Parancsolatokkal, ahogy az írva van: ‘Úgy kívánta az Örökkévaló, hogy az Igazsága végett tegye a Tórát naggyá és hatalmassá (Talmud, Makot 23:72).

Tudvalevő, hogy az “érdem” [z'hut] szó a héber nyelvben a “megtisztulás”  [hizdahehut] szóval rokon, ahogy azt áldott emlékű Bölcsink is mondták: “Nem másért lettek a Parancsolatok adva, mintsem hogy általuk tisztítsa meg Izraelt (Beresit Rábbá 28:44). Ehhez azonban a következőeket kell megértenünk: egyrészt, hogy vajon mit is jelöl ez a megtisztulás, melyet a Tóra és a Parancsolatok által érhetünk el; illetve, hogy mi az a bennünk levő vaskosság, amelytől meg kell, hogy tisztítsuk magunkat a Tóra és a parancsolatok által.

Habár erről már szót ejtettünk a "Panim Maszbirot", és a "Tíz Szfirá Tanulmánya" című könyveimben. Ám mégis, itt röviden térjünk vissza rá.

A Teremtőt az az egyedüli Gondolat vezérelte, hogy az ő végtelen bőkezűsége szerint jót tegyen a teremtményeivel. Ehhez valamely hatalmas vágy és akarat lett a lelkekbe plántálva, hogy aztán rajtuk keresztül kaphassák meg az Ő áldott Sefá-ját [azaz, mindazt a Bőséget, mit csak a Teremtő nekünk akart adományozni]. Merthogy a kapni akarás (az egoizmus) egy olyan Klí [magyarul: edény], amely az e Sefá-ban rejlő élvezet kebelezi be. Ahol is minél nagyobb a kapni akarás mértéke, azaz, hogy a vágy megszerezni ezt a Sefá-t, annál nagyobb az e Sefá-ból kinyerhető élvezet és kívánatosság mértéke. Magyarán, sem nem kevesebb, sem nem pedig több.

És ezek olyannyira egymáshoz vannak fonódva, hogy egyszerűen lehetetlen őket különválasztani. Kivéve egyetlen egy szempontot, amely szerint: míg az élvezet a Sefá-nak tulajdonítandó, addig az e Sefá megkapására irányuló hatalmas vágy az azt befogadó Teremtés egészének.

Mindkét dolog szükségszerűen a Jóteremtőtől ered, és szükségszerűen bennefoglaltatik a Teremtés Gondolatában. Ám mégis, figyelemmel a fent említettekre, külön kell, hogy válasszuk őket: Esszerint, a Sefá közvetlenül a Jóteremtő Önnön Valójából, magyarán, az "egy már meglevő létből" [héberül: Jes MéJes-ből]  származik. Szemben a Sefá-ba foglalt kapni akarással (egoizmussal), amely magának a Teremtés egészének a gyökerét képezi, azaz, hogy minden újonnan teremtett dolognak, másszóval, “a semmiből való lét”-ből [héberül: Jes MéÁin-ból] születetteknek.

Így, minthogy a kapni akarás (egoizmus) korábban nem létezvén, teljesen újonan jött létre, magától érthetődő, hogy a Teremtő Áldott Valójában még csak a nyomát sem lelhetjük.

Ezért aztán azt találjuk, hogy a Teremtés valamennyi anyaga magában a kapni akarásban (egoizmusban) ölt testet – annak elejétől, egészen a végéig. Olyannyira, hogy a legkülönbözőbb teremtmények megannyi sokasága és megszámlálhatatlan történéseik, és az őket irányító mindazon gondolatok és törvényszerűségek, melyek már fel lettek fedve, illetve amelyek majdan a jövőben fognak feltárulni, mind-mind pusztán a kapni akarás egy-egy szeletei és értékmenti módosulatai.

Mindaz, ami megtalálható ezekben a teremtményekben – magyarán a Bőség, amely kitölti és élteti ezt a beléjük öntött kapni akarást (egoizmust) -, teljes egészében a Teremtő Áldott Valójából, “a már meglévő lét”-ből [Jes MéJes-ből] húzódik, és nem pedig, mint az újonan teremtett dolgok, “a semmiből lett lét”-ből [a Jes MéÁin-ból]. Mivelhogy ez a Bőség még csak a legkevésbé sem számít újnak - lévén, hogy az Ő Áldott Valójából, "a már meglévő létből" [a Jes MéJes-ből] húzódik.

2.]

Ahogy azt már elmondtuk, a kapni akarás (az egoizmus) együtt annak minden lehetséges változatával, illetve ama hatalmas Sefá, amellyel az Örökkévaló el kívánt bennünket halmozni és nekünk akart ajándékozni, mindketten szükségszerűleg már mindjárt az elején bele voltak foglalva a Teremtés Gondolatába.

Tudd meg, a t"ny [röv.: titkok nyelvén] a kapni akarást Klí-nek [edénynek] nevezzük, a Sefát pedig, amely kitölti és élteti ezt a Klí-t, Or-nak [fénynek]. Or és Klí kizárólagos elemei a spirituális felsőbb világoknak. Or és Klí elválaszthatatlanul egymáshoz kötődnek. Szintről szintre, láncszerűen haladva, együttesen ereszkednek alább.

Minél lentebbre és távolabbra esik egy adott spirituális szint [spirituális: azaz, az anyagi dolgokon túli, mindaz, mi az öt érzékszervünk számára elérhetetlen, mentes minden önös érdekű vágytól]  a Jóteremőtől, úgy ott annál nagyobb és durvább formát ölt a Sefába foglalt kapni akarás. Avagy máshonnan nézve: ahogy egyre durvább és durvább formát ölt az e Sefába foglalt kapni akarás, úgy annál lejebbi és lejebbi szintre érkezünk – ahogy erről majd a lentiekben olvashatunk.

Mígnem aztán a legalsóbb ponton a kapni akarás (az egoizmus) eléri a lehető legdurvább formáját. Ezt a helyet úgy nevezzük, hogy Ásziá Világ [héberül: Olám HáÁsziá]. Az ott levő kapni akarás „az Emberi Test”-nek [a Kabbala nyelvén: test = kapni akarás] egy adott vetületét képviseli. A Sefá pedig, amelyet befogad, az emberben levő életerő egy adott mértékét képviseli. Habár, ezeknek megfelelően, ugyanezt találjuk az Evilág [HaOlám HaZe] többi teremtményénél is, mégis azt kell, hogy mondjuk: a felsőbb spirituális  világok  és az itteni Evilág eltérnek egymástól.

Mégpedig abban, hogy mindaddig, míg az Ő áldott Sefájába foglalt kapni akarás (az egoizmus mértéke) nem éri el az ő végső formáját, azt a felsőbb spirituális világokhoz tartozónak mondjuk, (amely világok az Evilágnál feljebb vannak). Ám aztán azok után, hogy a kapni akarás már elérte az ő végső formáját, az Evilághoz kerül.

3.]

A kapni akarásnak ez a már fentiekben említett láncszerű rendeződése, egészen odáig véve, hogy az Evilágba érve már elérte a végső állapotát, négy állomásra, szintre [héberül: Bhiná-ra] bontható. Ez a rendeződési minta a Teremtő négy betűből álló [Jud-Héj-Váv-Héj], misztikus Nevében van rejtjelezve.

A világegyetemben fellelhető valamennyi dolog, mindenféle kivétel nélkül, bennefoglaltatik ebben a négy betűben (Jud-Héj-Váv-Héj), vagy csak röviden mondva, a HáVáJáH-ban, amely négy betű a következő tíz szfirának feleltethető meg: Hochma, Biná, Tifferet [vagy Zeir Ánpin], Málchut és a valamennyiük gyökere. Hogy miért mondjuk, tíz? Nos, mivel önmagában a Tifferet 6 szfirát tartalmaz: Hesed, Gvurá, Tifferet, Necách, Hod és Jöszod [Mozaikszó; röviden csak: HáGáT NáHI].

Mindezeknek a szfiráknak a gyökerét Keter-nek nevezzük. Ám minthogy a Keter gyakorta nincs a többi közé számítva, ezért főként csak HuBTuM-ként [Hochma, Biná, Tifferet, Málchut] említjük őket. Ez a négy Bhiná (szint) a négy felső világnak feleltethető meg, névszerint: Ácilut, Briá, Jécirá, és Ásziá. Mindazonáltal tudni kell, hogy az Ásziá Világa egyúttal az Evilágot [HaOlám HáZe-t] is magában foglalja. Olyannyira, hogy nincs egy olyan élőlény sem az Evilágban, amely ne a Végtelen Világából eredne, azaz, hogy a Teremtés Gondolatából, amelynek mint mondottuk, az az egyedüli célja, hogy a Teremtő élvezettel halmozza el a teremtményeit.

A Teremtés Gondolata törvényszerűen magában foglalja mind a Or-t [a fényt], mind pedig az Klí-t [edény]: azaz, a Sefát – vagy más néven Or-t –, amely közvetlenül a Teremtő Valójából, a “Jes MéJes”-ből [az "egy már meglevő létből"] húzódik; illetve az élvezet megszerzésére irányuló adott erősségű vágyat, amely a “Jes MéÁin”-ból [“a semmiből lett lét”] ered. Avégett, hogy ez az említett kapni akarás elérhesse a végső állapotát és jellegét, szükségszerű volt tehát, hogy a benne levő fénnyel együtt amolyan láncszerűen haladva alábbereszkedjék a négy világon keresztül: Ácilut, Briá, Jécirá, Ászijá [ÁBIÁ]. Majd az Or [fény] és a Klí [edény] létrejöttével a Teremtés folyamata a végére ér; amelyeket egyébiránt, másnéven “testnek” és a benne levő “élet fényének” is nevezünk.

4.]

Az, hogy a kapni akarás egyfajta láncszerű rendeződés mellett alábbereszkedjék a négy Bhiná-t [állomást] magába foglaló ÁBIÁ-n át, azért szükségszerű, mivelhogy a Klí-ket [edény] érintően létezik egy igen-igen fontos szabályszerűség, amely szerint egy Klí [edény] csakis azután válhat teljesen alkalmassá a használatra, ha már a beléáramlott Or [fény] teljesen eltávozott belőle.

Ennek az a magyarázata, hogy mindaddig, míg a Klí [edény] nem válik el a benne levő Or-tól [fénytől], - amellyel mint tudvalevő, teljesen eggyé tartozott, [a tégely tulajdonképpen nem azonosítható, mintha nem is létezne] -, megszűnik feléje létezni, mint ahogy a gyertyaláng eltűnik a fákja lángjában.

A Klí-nek [edénynek] ez az önmegsemmisülése, az Or [fény] és a közte fennálló totális ellentétesség folytán mehet végbe.

Egész pontosan, minthogy az Or [fény] a Teremtő Valójából, a “Jes MéJesből” húzódik, (azaz, a Teremtés Gondolatából, amely a Végtelenben van), az Or teljes egészében adományozni akarás (altruizmus), és a kapni akarásból (egoizmusból) semmi nincsen benne. Szemben a Klí-vel [edénnyel], amely ennek az ellentéte: merthogy a Klí a Sefának [Bőségnek, (fénynek)] a befogadására irányuló hatalmas kapni akarást képviseli.

A Klí [edény] gyökere minden új, korábban nem létező dolognak. A Klí-ben nincs még adományozni akarás (altroizmus), mivelhogy Or [fény] és Klí [edény] teljességgel egymásba vannak fonódva, és a kapni akarás semmivé válik a benne levő Or által.  A Klí pedig nem képes meghatározni a saját formáját.

Ellenben erre csak akkor kerül sor, miután az első alkalommal már teljesen elhagyta az Or a Klí-t. Ugyanis kilépvén belőle, a Klí vágyakozni kezd az Or után, maga a vágyakozás mintegy körvonalazza és meghatározza a kapni akarás megfelelő formáját. Ezek után, ahogy az Or vissztér és újra beléköltözik, ám innentől már két különálló dolognak minősülnek: Klí [edény] és Or [fény]; vagy másnéven, test és élet. És az itt mondottakat alaposan tanulmányozd, merthogy ez volna a rejtett dologok legmélyebbike!

5.]

Ahogy azt említettük, a Teremtés az Örökkévaló négybetűs [Jud-Héj-Váv-Héj] Nevében rejtjelezett négy Bhiná mentén kell, hogy végbemenjen, amelyeket úgy nevezünk, hogy: Hochma, Biná, Tifferet és Málchut.

A Bhiná Álef (1) [első állomás], amelyet Hochmá-nak nevezünk, valóban, teljességgel magában foglalja az Or-t [fény] és a Klí-t [edény]. Merthogy benne található a hatalmas kapni akarás, együtt a benne levő Or egészével, amelyet „Or Hochma"-nak [Bölcsesség fényének] vagy „Or Hájá"-nak [Hájá Fénynek, magyarul Életerő Fénynek] nevezünk, mivelhogy ő képezi a Teremtés Klí-jébe öltözött Élet-Fény egészét. Mindenestre. ez a Bhiná Álef még teljességében Or-nak [fénynek] minősül. A benne levő Klí pedig majdhogynem teljesen észlelhetetlen, mivelhogy összevegyül a fénnyel és megszűnik benne létezni, mint gyertyaláng a fákja lángjában.

Ezt követően jön a Bhiná Bet (2)  [második állomás], azaz, hogy mikor a „Klí Hochma" [Hochma szint edénye] a fejlődése végén már olyannyira felerősödik, hogy a formáját tekintve eggyé válik a benne levő Or-ral [azaz, fénnyel, amely teljességgel „adományozni akarás” (altruizmus)], azaz, hogy felébred benne a vágy, hogy elhalmozza a Teremtőt.

Ugyanis minthogy a benne levő Or [fény] a természetét tekintve teljességében adományozni akarás (altruizmus),  válaszként erre a felébredt vágyra, a Teremtő új Or-t [fény] sugároz feléje, amelyet úgy hívunk: „Or Hászádim” [Irgalom Fénye]. Emiatt a Bhiná Álef (1) [első állomás] majdhogynem teljesen elválik az Or Hochmá-tól [a Bölcsesség fényétől], amelyet a Teremtő adományozott neki.

Ennek az az oka, hogy az Or Hochmá-t csak a számára megfelelő Klí [edény], azaz, amely teljességében kapni akarás, tudja befogadni. Mígnem a Bhiná Bet-ben (2)  [második állomásban] levő Or és Klí teljesen különböznek a Bhiná Álef-ben (1) levő Or-tól és Klí-től. Mert emitt a Klí adományozni akarásnak, a benne levő Or pedig Or Hászádim-nak minősül. Or Hászádimnak, azaz, olyan fénynek, amely a Teremtővel való eggyéolvadás révén jön létre. Merthogy maga az adományozni akarás feltűnése azt eredményezni, hogy közte és a Teremtő között forma-kiegyenlítődés jön létre. Az forma-kiegyenlítődés pedig a spirituális közegben eggyéolvadást jelent – ahogy az az alábbiakban olvasható.

Utána a Bhiná Gimel (3) [harmadik állomás] érkezik meg. Mert miután a Teremtésben levő fény Or Hászádim-má minősül át, amelyből majdhogynem teljesen hiányzik a Hochma (az Or Hochma, mint az ismert, a Teremtés lényegi életerejét biztosítja), a Bhiná Bet-ben (2) [második állomás] a fejlődése végén újra feléled a vágy és egy adott mennyiségű Or Hochmá-t vonz a bennsőjébe, hogy azzal bevilágítson a benne levő Or Hászádim-ba. Íme ennek eredményeként, ez a ráébredés újból egy adott mennyisségű kapni akarást továbbít.

Ezt az új Klí[edény]-alakzatot Bhiná Gimel-nek (3), vagy másnéven, Tifferet-nek nevezzük; a benne levő fényt pedig: “Or Hászádim B’Háárát Hochma”-nak [Or-Hászádim Hochma megvilágítással]. Mivelhogy ennek a fénynek a nagy része Or Hászádim, a kisebbik része pedig Or Hochma.

          Ezt követően a Bhiná Dálet (4) [negyedik állomás] érkezik el. Mégpedig azon oknál fogva, hogy a Bhiná Gimel (3) [harmadik állomás] - a Bhiná Álef-hez (1) hasonlóan - a fejlődése végén ismét ráébred, hogy mindenében Or Hochmat akar továbbadni.

Ezzel azt találjuk, hogy ez az újbóli ráébredés mintegy a Bhiná Álef-ben (1) levő vágyódás adott mértékű vetülete. Sőt mi több, onnantól, hogy egyszer már elvált attól a fénytől, és az Or Hochma már nincs beléöltözve, [a Teremtés, ráébredvén mit is jelent a hiánya] erősen vágyakozni kezd utána. Ezzel tejes mértékében rögzül a kapni akarás alakzata. Ugyanis, a Klí a fény beáramlásával, majd pedig eltávozásával jön létre (lásd fentebb). Majd ahogy a Klí [edény] újra magába fogadja a fényt, a Klí elébe megy a fénynek, és ezzel a Bhiná Dálet (4) [negyedik állomás] már valóban Klí-nek minősül, amely állomást Málchut-nak nevezünk.

6.]

          Ez a fentiekben taglalt négy Bhiná [szint, állomás] szfirának feleltethető meg, amely szfirákat minden egyes teremtett dologban és teremtményben tetten érhetjük. Azaz, hogy mind az ÁBIÁ [Ácilut, Briá, Jécirá, Ásziá] négy világban, amelyek magukban foglalják az egész világmindenséget, mind pedig a lét lehető legapróbb részletében.

A Bhiná Álef-et (1) Hochmá-nak vagy Olám HáÁcilut-nak [Ácilut Világnak] nevezzük; a Bhiná Bet-et (2) Biná-nak vagy Olám HáBriá-nak [Briá Világnak] nevezzük; a Bhiná Gimel-t (3) Tifferet-nek vagy Olám HáJécirá-nak [Jécirá Világnak] nevezzük; a Bhiná Dálet-et (4) pedig Málchut-nak vagy Olám HáÁsziá-nak [Ásziá Világnak].

Most pedig sorra vesszük, mi a természete ennek a minden lélekben (Nesámá-ban) megtalálható négy Bhiná-nak. Minden lélek (Nesámá) a Végtelentől ered, és onnan ereszkedik alább az Ácilut Világhoz, ahol is magáévá teszi a Bhiná Álef (1) jellegét. Itt azonban még nem nevezhető Nesámá-nak. Ugyanis az az elnevezés, hogy „Nesámá”, arra utal, hogy már valamelyest elvált a Teremtőtől, amelynek okán aztán kiválik a Végtelenből és egyfajta önálló megnyilatkozást nyer. Mert mindaddig míg nem szerez magának valódi Klí[edény]-alakzatot, nincs ami elválassza a Teremtő Áldott Valójától, nem illethetjük önálló névvel.

Már tanultuk, hogy a Klí a fejlődésének első állomásán [Bhiná Álef (1)] még egyátalán nem tekinthető Klí-nek, az egésze megsemmivé lesz (pontosabban, elnyelődik) a fényben. Erre utalva mondjuk, hogy az Ácilut Világ teljességében Istenség. Ahogy az a t”ny írva van:  “Mert Ő, az Életerő, és a Lénye, egyek Benne”. Olyannyira, hogy még a más teremtmények lelkei is - miközben azok az Ácilut Világon vonulnak át -, a Teremtővel együvé olvadtnak tekintendők.

7.]

A Briá Világban már a fent említett Bhiná Bet (2) uralkodik, azaz, hogy a Klí-je [edénye] az adományozni akarásnak a vetülte. Ennélfogva, mikor a lélek láncszerűen alábbereszkedik és elérkezik a Briá világhoz, már Nesámá-nak nevezzük. Magyarán, kilépett és elvált a Teremtő Áldott Valójától, és saját, önálló nevet szerez magának, nevezetesen: Nesámá. Mindazonáltal ez a Klí [edény] még mindig nagyon tiszta, merthiszen közel azonos tulajdonsággal bír, mint maga a Teremtő. Amelyért aztán még mindig teljesen spirituálisnak minősül.

8.]

A Jécirá Világban már a fentiekben említett Bhiná Gimel (3) uralkodik, amely már egy kis résznyit kapni akarásból áll. Ennélfogva, mikor a lélek (Nesámá) láncszerűen alábbereszkedik és elérkezik a Jécirá Világhoz, és ott eléri az arra az állomásra jellemző edényt, kilép a Nesámá spirituális vetületéből, és ezzel új nevet szerez magának: „Ruách”.

Ugyanis itt már magáénak tudhat az edény egy kisebb mértékű Áviut-ot [kb.: vastagságot, vaskosságot, durvaságot], azaz, hogy már egy kisebb mértékű kapni akarás van benne. Azonban még mindig spirituálisnak minősül. Mégpedig azért, mert az Áviut-nak [durvaságnak] ez a mértéke még nem elégségesnek ahhoz, hogy teljesen elválassza őt a Teremtő Áldott Valójától, és hogy Guf-nak [testnek (nem feledvén, hogy a Kabbala nyelvén: test = kapni akarás, nem pedig a biológiai test] lehessen nevezni, amely önállóan megáll magában.

9.]

Az Ásziá Világban már a Bhiná Dálet (4) uralkodik, amely az óriási kapni akarás kifejlett Klí-jét [edényét] képviseli (lásd: fentebb). Ennélfogva különálló Guf-fá [testté] lesz és teljesen elválik a Teremtő Áldott Valójától; önállóan "függetlenséggel" bír. És tudd meg, nincs egyetlen olyan apró részlet sem a Világmindenségben, amelyben ne lehetne tettenérni az ÁBIÁ [Ácilut, Briá, Jécirá, Ásziá] négy világ vetületeit. 

10.]

Íme, azt találjuk, hogy ez a Nefes, vagy másképp fogalmazva, a Guf-ba [testbe] öltözött Élet-Fénye, közvetlenül a Jes MéJes-ből ["a már meglevő létből"], az Ő Áldott Valójától húzódik, és ahogy átvonul az ÁBIÁ [Ácilut, Briá, Jécirá, Ásziá] négy világon, fokozatosan egyre jobban eltávolodik a Teremtőtől. Mígnem végül eléri a neki szánt edényt [Klí-t], melyet csak úgy hívunk: Guf [test]. Ezzel a Klí elérte a végső formáját.

Bár a benne levő fény úgyszintén kisebb lesz, olyannyira, hogy aztán már nem is vehető ki, mely gyökértől ered (magyarán, megszűnik érezni a Teremtőt). Mindenesetre, annak révén, hogy a Tórával és a Parancsolatokkal avégett foglalkozik, hogy belső nyugalommal árassza el az Alkotóját, fokozatosan egyre tisztábbá teszi az edényét, vagy másnéven a Guf-ját [testét] - mígnem érdemessé lesz arra, hogy teljes egészében megkaphassa a Teremtés Gondolatába foglalt valamennyi Bőséget [azaz, fényt]. Erre utalván mondta Rabbi Chánánjá ben Ákásjá, hogy "Érdemekhez akarta juttatni az Örökkévaló Izraelt, ennélfogva elhalmozta őket Tórával és parancsolatokkal."

11.]

Ezek tudatában pontosan meg lehet érteni, mi is valójában a valódi különbség spirituális és anyagi között. Esszerint: mindazt, amelyben a kapni akarás teljesen kifejlődött (azaz, elérkezett a Bhiná Dálet-hez), anyaginak nevezzük és azt a mi számunkra berendezett anyagi világunk részleteiben találhatjuk meg; ugyanakkor  ha a kapni akarásnak eme óriási mértéke felett található [azaz, „tisztábbá”, a kapni akaás távolabbra van a Bhiná Dálet-től (4)], úgy már spirituálisnak mondjuk. Ilyen spirituálisnak minősül az ÁBIÁ négy világ (amelyek magasabban vannak az Evilághoz képest) és azoknak valamennyi közege.

Azonban tudni kell, hogy a felsőbb spirituális világok vonatkozásában említett „emelkedések” és „ereszkedések” nem holmi képzeletbeli térben játszódnak le, hanem a kapni akarás négy vetületén belüli értékváltozást jelölik. Mindaz, mi távolabbra van a Bhiná Dálet-től (4), magasabb helynek tekintendő, és mindaz, mi közelebb van a Bhiná Dálet-hez (4), az alacsonyabb helynek minősül.

12.]

Azonban tudatában kell lenni, hogy a teremtmények, és egyátalán a Teremtés egészének lényege, kizárólag, egyedül csak a kapni akarásból állnak, és mindaz, ami ezen túl van, egyátalán nincs a Teremtésbe foglalva, ellenben az “a már meglévő lét”-ből [a „Jes MéJes”-ből], az Ő Áldott Valójából húzódik.

Ám ha ez így van, vajon miért viszonyulunk akkor a kapni akaráshoz úgy, mint valami vaskos és zavaros dologhoz, amelyet a Tóra és a Parancsolatok által kell, hogy megtisztítsunk; mondván, máskülönben nem érjük el a Teremtés Gondolatának magasztos célját.  

13.]

A helyzet az, hogy ahogy az anyagi dolgok a térbeni eltávolodás eredményeként elválnak egymástól, hasonlóképp, a spirituális dolgok is a köztük létrejött forma-változás (a belső tulajdonságukat érintett változás) által válnak el egymástól.

S valami ehhez hasonlót találunk a mi anyagi világunkban is. Mert ha, például, két ember a nézeteiket tekintve közel állnak egymáshoz, úgy kedvelik egymást, függetlenül attól, hogy geográfiailag milyen távolra vannak egymástól. Vagy fordítva, ha a nézeteik vonatkozásában mesze vannak egymástól, úgy gyűlölik egymást. A térbeni közelség pedig nem hozza őket közelebb egymáshoz. Mivelhogy a nézetiket érintően végbement forma-változás eltávolítja őket egymástól. A nézeteiket érintően végbement forma-közeledés pedig közelebb hozza őket egymáshoz. Mert például ha egy ember, összehasonlítvá egy másikkal, minden szempontból teljesen eltérő tulajdonságokkal bír, úgy azok olyan messzire vannak egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől.

Ezt a törvényszerűséget kivetíthetjük a spirituális közegre is. Legyen szó bármilyen eltávolodásról és közeledésről, egyesítésről és elkülönítésről, mind-mind kizárólag a forma-változás mérő skála egy-egy értékét képviseli, nevezetesen: a forma-változás mértékével arányosan eltávolodnak egymástól, és az forma-kiegyenlítődés mértékével arányosan pedig egymáshoz tapadnak.

Ebből megérthetjük, hogy habár a kapni akarás kényszerű eleme a Teremtésnek, lévén, hogy ott találjuk a Teremtés minden vetületében. Minthogy ő az a Klí [edény], amely szükségeltetik ahhoz, hogy a Teremtés Gondolatába foglalt cél megvalósulhasson, a Klí kénytelen elválni a Teremtőtől. Mivelhogy a forma-változás egészen odáig megy el, hogy ellentétei lesznek egymásnak: a Teremtő mindenében adományozni akarás, még csak egy szikrányi kapni akarást sem találhatunk Benne; a Klí pedig kapni akarás, és még csak egy szikrányi adományozást sem találunk nála. Lám, ennél szélsőségesebb forma-ellentétet sehol sem találunk. Ennek kövtkeztében szükségszerűen azt találjuk, hogy ez az forma-ellentét elválasztja a Jóteremtőtől.

14.]

S hogy a Teremtés meg legyen mentve egy ilyen nagy mértékű elkülönültségtől, a Cimcum Álef [Első Korlátozás] ment végbe. Elválasztotta a Bhiná Dálet-et (4) a Szentség valamennyi Párcuf-jától [spirituális arc, objektum], (azaz, a más szelembéli objekteketől).

Ez a következőképp ment végve: A kapni akarás egy fénytől mentes, szabad űrbe került. A Szentség összes Párcuf-ja, annak Málchut-edényénél, egy ún. Mászách-chal [védőernyő] lett ellátva, ezzel kerülvén el, hogy Fény juthasson a Bhiná Dálet-be (4). Így amikor a Or Eljon végighúzódik és beáramlik a Teremtésbe, a Mászách visszaveri azt. Ezt a mozzanatot mint az Or Eljon és a Mászách közti Hákáá-nak [összeütköztetés] nevezzük. Ez a Hákáá [összeütköztetés] egy ún. Or Hozer-t [visszaverődő fény] emel fel, amely aztán ráölti magát az Or Eljon tíz szfirájára. Ezzel, ahogy ráöltözik az Or Eljon-ra, egyúttal a Bhiná Dálet (4) helyett ő válik az Or Eljon befogadó edényévé.

Azt követően, hogy a Klí-Málchut [Málchut-edény] az Or Hozer (másszóval, az az eltaszított fény, amely felemelkedik és alulról-felfelé ráöltözik a Or Eljon-ra) magasságával arányosan kitágul, fentről-lefelé haladva kezd el terjeszkedni. Ezzel együtt a fények a Klí-be áramolnak, azaz, hogy bele az Or Hozer-be [visszaverődő fény]. Az itt mondottak alatt (a t”ny) a minden fejlődési fokon tettenérhető Ros-t [fej] és Guf-ot [test] értjük. Merthogy a Zivug d’Hákáá [összeütköztetéskori érintkezés] - amely azáltal keletkezik, hogy a Or Eljon a Mászách-nak ötközik -  lentről-felfele haladva Or Hozer-t emel fel. Ez az Or Hozer a Or Eljon tíz szfirájára öltözik rá, amely szfirák egyúttal a Ros [fej] tíz szfirájának minősülnek. A Ros tíz szfirája a Klí gyökerének számít. Azért csak a gyökere, merthogy valódi ráöltözés mért nem lehetséges itt. Ezt követően a Klí-Málchut, együtt az Or Hozer-rel, fentről-lefelé haladva lefeleáramlik. Ezzel az Or Hozer az Or Eljon befogadó-edényévé válik és onnantól a Fények felöltöztetése a Klí-ben [edény] megy végbe. Ahol mindez végbemegy, az adott szint Guf-jának [test] nevezzük. Magyarán: teljessé lett edénynek [Klí Gámur].

15.]

Mivelhogy a Cimcum Álef-et [Első Korlátozás] követően a Szentség Párcuf-jaiban a Bhiná Dálet (4) helyére új edények jöttek létre, amely edények a Zivug d’Hákáá [összeütköztetéskori érintkezés] Mászáchról felszálló Or Hozer-jéből keletkeztek.

Mindazonáltal meg kell, hogy értsük, miként is válhatott ez az Or Hozer befogadó edénnyé, azok után, hogy eleinte még csak egy eltaszított fény volt, amely nem lett befogadva. Azaz, hogy az önmaga természetével ellentétes feladatot lát el. Evilági fogalmakkal élve a következő példázattal szemléltetném a fentiekben mondottakat. Az ember a természeténél fogva kedveli és nagyratartja az adakozó jellemet, és egyidőben utálatos és megvetendő a szemében, ha valaki az embertársától viszonzás nélkül kap. Ezért aki a barátja házához érkezik, és az kéri őt, hogy egyék nála, lám, legyen akár nagyon-nagyon éhes, vonakodni fog, hogy egyen. Mivelhogy lenézendőnek és megvetendőnek tetszik a szemében, hogy ajándékot fogadjon el a barátjától. Csakugyan, mihelyst a barátja kellőképp kérleli, azaz, hogy mihelyst világos lesz a számára, hogy azáltal, hogy enni fog nála, bizony nagy jót tesz vele, íme hagyja magát meggyőzni és enni fog nála. Mégpedig azért, merthogy már nem érzi többé úgy, hogy ezáltal ő valamely ajándékot fogadna el, illetve, hogy a barátja elhalmozná őt. Ellenben fordítva, úgy érzi, azáltal, hogy elfogadja a barátja vendéglátást, éppenhogy ő az, aki ad és megteszi ezt a jót a barátjával. Ennek megfelelően azt találod, hogy habár az éhség és az étvágy valódi befogadó edényként szolgál az evéshez, mégis, mégha kellőképp éhes és étvággyal teli is a barátja lakomájára, a szégyenérzetnél fogva még csak egy falatot sem vesz a szájába. Egyedül csak akkor, mihelyst a barátja kérlelni kezdi és ő egyre csak visszautasítja őt, íme, akor az evéshez valamely új befogadó-edények keletkeznek. Mégpedig azért, merthogy a barátja kérlelésének (meggyőző)ereje és az ő visszautasításai által képviselt erők mihelyst egyre jobban felerősödnek, legvégül pedig már elérik azt az elégséges szintet, amellyel az elfogadási aktust, adási aktussá változtatják át. Mígnem a saját szemében pedig úgy tetszik, hogy ő volt az, aki jót tett a másikkal és elégedettséggel ajándékozta meg  barátját, azáltal, hogy evett nála. Azaz, hogy a barátja lakomáját érintően új befogadó-edények születtek a számára. Ezzel azt találjuk, a lakomát érintően nem az éhség és az étvágy (amelyek bár ténylegesen rendes befogadó-edényeknek számítanak), hanem az ő visszautasítása képviselte erő válik a legfőbb befogadó-edénnyé.

16.]

A fenti, ember és barátja közti hasonlatból meg lehet érteni a Zivug d’Hákáá [összeütköztetéskori érintkezés] és az általa felemelkedő Or Hozer mibenlétét, amely a Bhiná Dálet (4) helyett új befogadó-edényévé lesz az Or Eljon-nak.

Merthogy magát az Or Eljon ütköztetését, ahogy az nekicsapódik a Mászách-nak és a Bhiná Dálet-be (4) akar báramolni, ahhoz a mozzanathoz hasonlítható, mint mikor a barát kérleli a másikat, hogy egyen nála. Mert ahogy a barát nagyon akarja, hogy a másik elfogadja a lakomáját, ugyanúgy az is be akar áramolni a begogadóba. A Mászáchot - mely összeütközik a Fénnyel és azt maga mögé rendeli vissza, ahhoz a elutasításhoz és vonakodáshoz hasonlíthatjuk, mint mikor az illető nem akarja a barátja lakomáját elfogadni, magyarán visszautasítja az ő jótevését. És ahogy itt azt találod, hogy éppenhogy maga a vonakodás és a visszautasítás voltak azok, amelyek a barát lakomájának elfogadáshoz megfelelő befogadó-edényekké lettek, ugyanígy levetítheted a magad számára, ahogy az Or Hozer [visszaverődő fény], amely a Mászách-chal való ütközés és az Or Eljon elutasítása által felemelkedik, lesz az Or Eljon befogadó-edénye a Bhiná Dálet (4) helyében - amely a Cimcum Álfet megelőzően mint befogadó-edény szolgált.

Azonban ez a Mászách csak az ÁBIÁ [Ácilut, Briá, Jécirá, Ásziá] négy világ Szentégben levő párcuf-okra lettek ezzel ellátva. Merthogy nem így a Klipot [héjrétegek (tisztátalanság)] és az Evilág párcuf-ai, amelyekben viszont maga a Bhiná Dálet (4) működik befogadó-edényként. Ennélfogva, ez utóbbiak elválnak a Or Eljontől, mivelhogy a Bhiná Dálet (4) forma-változása lválasztja őket egymástól. Ezért tekintendők a Héjrétegek [Klipot], és hasonlóképp a gonoszak, halottaknak, mivelhogy a bennük levő kapni akarás miatt elválnak az Élők Életétől – miként az a 13. pontban olvasható. És mélyedj el benne, mert nincs lehetőség tovább magyarázni!

A MÁSZÁH 5 SZINTJE

17.]

Ezzel magyarázatot nyert a Bölcselet első három alapfogalom:

1.)   Or [fény] és Klí [edény] mibenléte: amely szerint, az Or a Teremtő Áldott Valójának közvetlen kisugárzása. A Klí pedig a Fényben szükségszerűleg megjelenő ún. kapni akarás vetülete, amely az akarat mértékének fejlődésével elválik a Teremtőtől és teremtetté lesz. Minthogy ez a kapni akarás az Or Eljon Málchut vetületének minősül, ennélfogva a Málchut-ot úgy nevezik, hogy „Smó” [azaz, hogy magyarul: „a(z Ő) Neve”], amelyet a t”ny a következőképp említenek: “Ő és Neve egyek”. Méghozzá azon oknál fogva, hogy a „Smó” szó betűinek össz-számértéke megegyezik a „Rácon” [akarat] szó számértékével.

2.)   A tíz szfirá és az ÁBIÁ négy világ [Ácilut, Briá, Jécirá, Ásziá] magyarázata: amely szerint azok négy egymás alatti szintet képviselnek, és amelyek mentén a kapni akarás amolyan láncszerű rendezödés mellett alább kell, hogy ereszkedjék, mígnem aztán végül eléri az állandósult jellegét.

3.)   A Cimcum mibenléte [Korlátozás] és a Mászách [védőernyő], amellyel a befogadó-edény, vagy másnéven a Bhiná Dálet lett „felszerelve”, és amely fejében új befogadó-edények keletkeztek a tíz szfirában, vagy másnéven a Visszaverődő Fényben [Or Hozer].

Érts meg és nagyon alaposan tanuld meg ezt a három alapfogalmat, együtt a hozzájuk tartozó indoklásokkal, úgy ahogy azokat az előzőekben megvilágítottuk, mert máskülönben egyetlenegy szót sem fog érteni e Bölcseletből!

18.]

Most pedig megvilágítjuk a Mászáchban található öt szintet, amelyekkel arányosan az Or Eljon [Felső Fény]  és a közte létrejött Zivug d’Hákáá [összeütköztetéskori érintkezés] idején megváltozik a Klí magassága.

Először azonban jól meg kell, hogy értsük, hogy noha a Cimcum Álef-et [Első Korlátozás] követően a Bhiná Dálet megszűnik mint a tíz szfira befogadó-edényeke létezni, és a Zivug d’Hákáá eredményeként a Mászách-ról felemelkedő Or Hozer [visszaverődő fény] pedig befogadó-edénnyé lesz a helyébe, mindazonáltal a Bhiná Dálet a benne levő óriási kapni akarással szükségszerűen végig kell, hogy kísérje az Or Hozer-t [visszaverődő fény], mivelhogy ennek hiányában az Or Hozer sohasem tudna befogadó-edénnyé válni.

Ezt megértheted a 15. pontban hozott példa alapján is. Ahogy emlékezhetünk, ott arra jutottunk, hogy maga a visszautasításban és a vonakodásban (rejlő erő nem elfogadni a lakomát) volt az, amely az éhség és az étvágy helyett befogadó-edénnyé válhatott. Az éhség és az étvágy pedig, amelyek rendszerint valóban befogadó-edényeknek számítanak, ez esetben, miután ha viszonzás nélkül fogadna el valamit a barátjától, szégyenérzettel és kisebbrendűségi érzéssel járna, ezért aztán alkalmatlanná válik arra, hogy befogadó-edény legyen. Ennek fényében, egyedül csak a visszautasítás és a vonakodás képviselte erő válhat befogadó-edénnyé - tekintve, hogy a visszautasítás és a vonakodás ahelyett, hogy adásnak minősülnének, átfordulnak, és adássá minősülnek át. Ezzel olyan befogadó-edényre tesz szert, amely már kellőképp alakalmas ahhoz, hogy elfogadhassa a barátja lakomáját. Mindazonáltal, ezzel még messze nem mondhatjuk azt, hogy többé már nincs szükség éhségérzetre és étvágyra (azaz, hogy rendszerinti befogadó-edényekre), merthogy nyilvánvaló, hogy éhségérzet és étvágy hiányában nem fog tudni a barátja kedvében járni, és bármiféle örömérzetet okozni neki, azzal, hogy eszik nála. Ellenben azt kell, hogy mondjuk, az éhségérzet és az étvágy bár a maguk szokványos formájában megszűntek létezni, ám a visszautasításnak és a vonakodásnak köszönhetően tovább fejlődtek, és új alakot szereztek: úgy kapni, hogy azáltal adjon. Ezáltal a szégyen megtiszteltetéssé fordul át. Mert hiszen a rendszerinti befogad-edények ugyanúgy működnek tovább, ahogy az mindig is volt, ellenben ezúttal új alakot öltöttek.

Ennek fényében kell az érintett témánkhoz is viszonyulni. Esszerint valóban igaz, hogy a Bhiná Dálet (4) a benne levő vastagság folytán alkalmatlanná vált arra, hogy befogadó-edénye legyen a tíz szfirának. Magyarán megváltozott a Bhiná Dálet alakja (tulajdonságai) a Jóteremtőhöz képest, amely változás elválasztotta őt a Jóteremtőtől. Azonban azáltal, hogy a Bhiná Dálet egy ún. Mászách-chal lett "felszerelve", a hozzá elérkező Or Eljon [Felső Fény]  ellenállásba ütközik, és ahogy az nekicsapódik, maga mögé veri azt vissza. Lám, korábbi alkalmatlannak talált alakja átalakult és új formát kapott, nevezetesen Or Hozer-ré lett. Hasonlóan ahhoz, ahogy a fenti példában a kapás mint forma adássá alakult át, ahol is első forma lényegisége mindezzel együtt mit sem változott, merthisz most sem étvágy nélkül eszik. Ugyanígy itt is, a Bhiná Dáletben talált valamennyi Áviut [vastagság], amely a befogadás erejét képviseli, pusztán átalakult és az Or Hozer-be [visszaverődő fény] tevődött át. Ezen oknál fogva az Or Hozer alkalmassá lett arrá, hogy befogadó-edény legyen. És tanulmányozd csak alaposan az itt mondottakat!

Ezek alapján két erőt kell, hogy megkülönböztessünk a Mászách-ban: 1.) a Kásiut-ot [keménység], azaz, hogy azt a benne található ellenerőt, amely a bekéredzkedő Or Eljon-t eltaszítja; 2.) az Áviut-ot [vastagság], azaz, hogy a Bhiná Dálet (4) Mászách-ba zárt kapni akarásának erejét. Ahol is a benne levő Kásiut folytán lejátszódó Zivug d’Hákáá azt eredményezi, hogy a benne levő Áviut letisztul, azaz, hogy a kapás adássá fordul át. Ez a két erő - melyet a Mászách-ban találunk -, öt különböző szinten működik. Ahol is ez az öt szint megfelel a már említett ChuB TuM-nak [Hochma, Biná, Tifferet, Málchut] és mindannyiuk gyökerének számító Keter-nek.

19.]

Ahogy azt megállapítottuk, az első három Bhiná [állomás] még nem, ellenben egyedül csak a Bhiná Dálet [negyedik állomás] számít Klí-nek [edény] – ahogy az fent az 5. pontban említve van. Ezért abból kifolyólag, hogy az első három Bhiná [úgy mint: Bhiná Álef (1), Bhiná Bet (2) és Bhiná Gimel (3)] mintegy okai és kiváltói a Bhiná Dálet kiteljesedésének, ezért aztán azok beléíródtak a Bhiná Dálet-be. Méghozzá olyan módon, hogy azt követően, hogy a Bhiná Dálet már teljesen kifejlődött, a benne levő kapni akarás négy erősségi szintje mintegy megmutatkozott benne: a Bhiná Álef-fel kezdvén, amely a benne levő kapni akarás legyengébb szintjét képviseli; őt követi a Bhiná Bet, amely a Bhiná Álef-nél már valamivel vaskosabb kapni akarást hordoz; azt követően jön a Bhiná Gimel, amely már nála is vaskosabb kapni akarást hordoz, és végül pedig a Bhiná Dálet, amely mindegyőjük közül a legvaskosabb kapni akarást hordozza, azaz, hogy a benne levő kapni akarás minden szempontból kiteljesedett nála. Úgyszintén, még meg kell, hogy különböztessük benne a már említett négy Bhiná gyökerét, a Sóres-t, amely mindegyőjük legtisztábbika.

Így hát ez volna a Bhiná Dálet-ben kirajzolódó öt vetület, amelyet másnéven tíz szfirának is szokás nevezni, azaz, a Bhiná Dálet-be foglalt KáHáBTuM [Keter, Hochma, Biná, Tifferet, Málchut], ahol is a négy Bhiná az 5. pontban említett ChuB TuM-nak feletethető meg, a Sóres-t [gyökér] pedig Keter-nek nevezzük.  

20.]

A Bhiná Dálet (4) öt vetületét azon oknál fogva nevezhetjük tíz szfirának, mivelhogy a Cimcum-ot [Korlátozás] megelőzően, azaz, hogy mikor még a Bhiná Dálet volt az Or Eljon-ba foglalt tíz szfira befogadó-edénye - a t”ny “Ő és Neve egyek”, az egész világmindenség belé volt foglalva az Or Eljon ezen Bhiná Dálet-jébe (lásd: A Tíz Szfirá Rendje, 1. fejezet.).

A Málchut-ban kirajzolódó öt Bhiná valamennyiüke az Or Eljon-ba [Felső Fény] foglalt tíz szfirá neki megfelelő vetületét ölti magára: merthogy a Bhiná Dálet-ben kirajzolódott Bhinát Sóres [gyökér-vetület] a tíz szfirá Keter fényét öltözteti fel; a Bhiná Dáletben kirajzolódott Bhiná Álef (1) a tíz szfirá Hochma fényére „öltözik rá”; a benne levő Bhiná Bet (2) a Biná fényre; a benne levő Bhiná Gimel (3) a Tifferet fényre; a saját maga Bhiná-ja (4) pedig a Málchut fényre. Ennélfogva, még most is, a Cimcum Álef-et követően, azaz, hogy azok után, hogy a Bhiná Dálet megszűnt már befogadó-edényként funkcionálni, a benne levő Áviut [vastagság] öt szintjét továbbra is az öt KáHáBTuM [Keter, Hochma, Biná, Tifferet, Málchut] szfirá nevén szólítjuk.

21.]

Már tanultuk, hogy a Mászách anyagának egésze Kásiut-nak nevezendő. Amely hasonlóan valamely nagyon kemény anyaghoz, amely nem hagyja, hogy bármi is áthatoljon rajta, a Mászách nem hagyja, hogy az Or Eljon-ból bármi is áthatolhassék rajta keresztül a Málchut-hoz, azaz, a Bhiná Dálet-hez (4). Ezzel azt találjuk, hogy a fénynek mindaz a mértéke, amely érdemes lett volna arra, hogy beköltözzék a Máchut-edénybe, a Mászách feltartóztatta és a maga mögé verte azt vissza.

Ugyancsak magyarázatot nyert, miszerint a Bhiná Dálet-be foglalt Áviut öt szintje a belekerül és átvezetődik a Mászách-ba, és ott a nekik megfelelő Kásiut szerint vésődnek ki. Ennélfogva, a Mászách-ban levő Áviut öt szintjének megfelelpen, öt féle Zivug d’Hákáá-t kölöníthetünk el a Máchách-ban. Esszerint, az a Zivug d’Hákáá, amely olyan Mászách-on megy végbe, amely hiánytalanul magába foglalja az Áviut-nak mind az öt szintjét, nos az olyan Or Hozer-t [visszaverődő fény] emel fel, amely a tíz szfirá mindegyikét fel tuja öltöztetni, azaz, egészen a Keter szintjéig. Az a Zivug d’Hákáá, amely egy olyan Mászách-on játszódik le, amelyból már hiányzik a Bhiná Dálet (4) Áviut-a, azaz, hogy csak a Bhiná Gimel-nek (3) található meg benne az Áviut-a, íme, az Or Hozer, amelyet felemel, mindössze csak a Hochmá-ig bezárólag tudja a tíz szfirát felöltöztetni, a Keter-t már nem. S ha csak a Bhiná Bet (2) Áviut-ja található meg a Mászch-ban, úgy azzal a visszaverődő fény [Or Hozer] kisebb lesz, és mindössze csak a Biná-szintig tudja a tíz szfirát felöltöztetni, a Keter és a Hochma hiányzik belőle. Ha viszont csak a Bhiná Álef (1) Áviut-ja található meg benne, úgy azzal az Or Hozer még kisebb lesz, és mindössze csak a Tifferet-szintig tudja a tíz szfirát felöltöztetni, és a KáHáB hiányzik belőle. Ha pedig a Bhiná Álef Áviut-ja is hiányzik belőle, és nem maradt benne más, mint egyedül a Bhinát Sóres [gyökér-szint] Áviut-ja, úgy a Hákáá-ja [összeütköztetés] olyannyira gyenge erejű lesz, hogy egyedül csak a Málchut szfirát tudja felöltöztetni, mígnem az első kilenc szfirá – KáHáBT hinyzik belőle.

22.]

Ezzel láthatjuk, hogyan is keletkezik a tíz szfirá öt eltérő magasságú szintje a Mászách öt féle Zivug d’Hákáá-jának eredményeként. Azt pedig, hogy az öt féle Zivug d’Hákáá közül éppen melyik megy végbe, azt az dönti el, hogy az Áviut említett öt szintje közül melyik található meg a Mászáchban.

Most pedig megosztanám az olvasóval ezeknek az okát. Tudvalevő, hogy amennyiben nincsen Klí, maga az Or sem észlelhető. Ugyancsak tudhatod, hogy az Áviut-nak ez az öt szintje a Bhiná Dálet (4) öt vetületéből származik, amely vetületek a Cimcum-ot [Korlátozás] megelőzően a Bhiná Dálet öt olyan edényeiként [Klí] szolgáltak, amelyek (mint azt említettük) magukévá tették a KáHáBTuM [Keter, Hochma, Biná, Tifferet, Málchut] tíz szfirát – lásd a 18. pontot fenn. Majd a Cimcum Álefet követően részeivé váltak a Mászách öt szintjének, és a visszavert fény [Or Hozer] segítségével, amelyet felemel, ezúttal már mint Or Hozer, ismét befogadó-edényévé lesz a tíz szfirának - magának a Bhiná Dálet öt edényének a helyében, miként az a Cimcum-ot megelőzően működött.

Ezzel magától érthető, hogy amennyiben mind az öt Áviut megtalálható a Mászách-ban, úgy azzal öt Klí [edény] áll a rendelkezésre, hogy felöltöztesse a tíz szfirát. Ha azonban nincs meg benne az összes szint, merthogy hiányzik belőle a Bhiná Dálet (4) Áviut-a, úgy csak négy Klí-t van benne, amelynél fogva csak négy fényt – ChuBTuM - tud felöltöztetni, azaz, hogy egy fény, a Keter, hiányzik belöle; megfelelően annak, hogy egy Klí, azaz, a Bhiná Dálet (4) Áviut-a, hiányzik belőle.

Hasonlóképp, mikor a Bhiná Gimel (3) is hiányzik belöle, magyarán, az Áviutnak csak három szintje található meg a Mászách-ban, azaz, csak a Bhiná Bet-ig (2), tekintve, hogy akkor csak három Klí létezik benne, és amelynél fogva csak három Or-t [fény] tud felöltöztetni, nevezetesen: Biná, Tifferete és Málchut. Illetőleg két fénynek, Keter-nek és Hochmá-nak a hiányában vannak; megfelelően annak, hogy két Klí – Bhiná Dálet (4) és Bhiná Gimel (3) – hiányzik belőle.

Mikor az Áviut-nak csak két szintje van jelen a Mászách-ban, magyarán, Bhinát Sóres [gyökér] és Bhinát Álef (1), úgy csak két edénnyel bír, illetve úgy csak két fényt öltöztet fel, Tifferet-et és Málchut-ot. Illetve ahhogy hiányzik három Klí, nevezetesen, Bhiná Bet (2), Bhiná Gimel (3) és Bhiná Dálet (4), ugyanúgy hiányzik belöle a három KáHáB fény.

Mikor csak egy Áviut-szint létezik a Mászáchban, magyarán, egyedül az Áviut-nak  csak a gyökér-szintje, úgy csak egy Klí van benne, amelynél fogva csak egy fényt tud felöltöztetni, nevezetesen, a Málchut fényt. Így a felöltöztetés vonatkozásában négy fény, úgy mint: KáHáBT; egyben annak megfelelően, hogy négy Klí hiányzik belőle – Bhiná Dálet (4), Bhiná Gimel (3), Bhiná Bet (2), Bhiná Álef (1).

Íme, minden egyes Párcuf mérete, teljes pontossággal azon múlik, hogy milyen szintű Áviut-tal [vastagság] bír a Mászách. Ennélfogva, a Bhiná Dálet (4) vastagságú Mászách egészen a Keter szfiráig bezárólag hoz létre Párcufot; a Bhiná Gimel (3) egészen a Hochma szfiráig bezárólag; a Bhiná Bet (2) a Biná szfiráig bezárólag ér fel; a Bhiná Álef (1) a Tifferet szfiráig bezárólag ér fel; és a Bhinát Sóres (gyökér) a Málchut szfiráig ér fel.

23.]

Azonban még meg kell, hogy világítsuk, vajon ha Mászách-ból a Klí-Málchut, azaz, hogy a Bhiná Dálet hiányzik, úgy miért éppen az Or Keter [Keter-fény] hiányzik; és ha a Tifferet-Klí-nek van hiányában, úgy az Or Hochma hiányzik, és így tovább. Mert látszólag, éppen fordítva kellene, hogy legyen. Azaz, ha a Mászách-ból a Klí-Málchut – azaz, a Bhiná Dálet (4) - hiányzik, úgy csak az Or Málchut [Málchut-fény] kellene, hogy hiányozzék a Párcuf-ból, és négyfajta fény kellene, hogy legyen benne, nevezetesen: Keter, Hochma, Biná és Tifferet. Hasonlóképp, ha két edény, azaz, hogy a Bhiná Gimel (3) és Bhiná Dálet (4) edények hiányoznak, úgy a Málchut és a Tifferet fények kellene, hogy hiányozzanak a Párcuf-ból, illetve három fény – úgy mint: Keter, Hochma és Biná – kellene, hogy legyenek benne; és így tovább. (lásd: 20. pont fent).

24.]

Erre a válasz az az, hogy az edények [Klí] és a fények [Or] között fordított értékrendűség uralkodik, merthogy az edényeknél a szabály úgy szól, hogy először az előrébb való edények nőnek meg, nevezetesen, először a Keter, aztán utána a Klí-Hochma, és így tovább, mígnem utoljára a Klí-Málchut fejlödik ki. Ennélfogva, ha az edényekről beszélünk, neveiket a KáHáBTuM [Keter, Hochma, Biná, Tifferet, Málchut] sorrendben említjük, - fentről lefelé, tekintve, hogy ilyen sorrendben nőnek ki. A fényeknél ez ennek a fordítottja. Merthogy először az alsó fények költöznek a párcufba: elsőként a Nefes lép, azaz, az Or Málchut lép be; utána a Ruách, amely az Or Tifferet, és így tovább, mígnem pedig utolsóként az Or Jéchidá. Ezért a fényeket a NáRáNHáJ [Nefes, Ruách, Nesámá, Hájá, Jéchidá] sorrendben említjük – lentről felfelé haladván, megfelelően a sorrendnek, ahogy azok a Párcuf-ba lépnek.

Ez a következőképp néz ki. Mikor még csak egyetlen edény nőt ki, amely természetszerűleg nem lehet más, mint egyedül csak a felső edény, azaz, a Keter – ahogy az itt fentebb olvasható, úgy nem az Or Jéchidá lép be a Párcuf-ba, amely pedig a Keter-hez van rendelve, hanem a mindegyiküknél lentebb található Or Nefes, amellyel így az Or Nefes a Klí-Keter-be költözik bele.

Mikor két edény nő ki a Párcuf-ban, amelyek a két legfelső edény, azaz, Keter és Hochma, így ekkor az Or Ruách is a Párcufba lép, miközben az Or Nefes pedig a Klí-Keter-ből a Klí-Hochmá-ba ereszkedik le, és az Or Ruách a Klí-Keter-be költözik bele.

Hasonlóképp, mikor a harmadik edény nő ki a Párcufban, a Klí-Biná, az Or Nesámá lép be a Párcufba, amikor is az Or Nefes a Klí-Hochmá-ból a Klí-Biná-ba, az Or Ruách pedig a Klí Hochmaba ereszkedik alább, az Or Nesámá pedig a Klí-Keterbe költözik bele.

Mikor a negyedik edény nő ki a Párcufban – a Klí-Tifferet, azzal, íme, az Or Hájá lép be a Párcufba, és az Or Nefes alább ereszkedik a Klí-Biná-ból a Klí-Tifferet-be, az Or Ruách a Klí-Biná-ba, az Or Nesámá a Klí-Hochmá-ba, az Or Hájá pedig a Klí-Keter-be.

És mikor az ötödik edény is kinő a Párcufban, amely a Klí-Málchut, úgy az Or Jéchidá lép a Párcufba. Ezzel minden fény a neki szánt edénybe költözhet bele. Mert az Or Nefes leereszkedik a Klí-Tifferet-ből a Klí-Málchutba, az Or Ruách a Klí-Tifferetbe, az Or Nesámá a Klí-Biná-ba, az Or Hájá a Klí-Hochmaba, az Or Jéchidá pedig a Klí-Keter-be.

25.]

Ezzel azt találjuk, hogy mindaddig míg nem fejlődik mind az öt KáHáBTuM edény a Párcufban, a fények nem a nekik elrendelt helyen találhatók. Sőt mi több, a fordított értékrendűség folytán a Klí-Málchut hiányában az Or Jéchidá hiányzik; a két TuM [Tifferet, Málchut] edény hiányában a Jéchidá és a Hájá hiányoznak belőle. Mégpedig azon oknál fogva, hogy az edényeknél a feljebb levők (a tisztábbak) nőnek ki elszőr, mígnem a fényeknél az hátrább levők (a gyengébbek) lépnek először a Párcufba – ahogy azt fentebb említettük.

Ugyancsak megfigyelhető, hogy minden újonnan érkező fény kizárólagosan a Klí-Keter-be lép bele.  Ennek a magyarázatát abban áll, hogy minden befogadó a nála legtisztább edénybe kell, hogy kapjon, amely hát a Klí-Keter. Ezen oknál fogva elkerülhetetlen, hogy a már Párcuf-ba költözött fények egy szinttel lejebb ereszkedjenek a helyükről, mihelyst új fény érkezik a Párcuf-ba. Például az Or Ruách érkezésével az Or Nefes köteles a Klí-Keter-ból a Klí-Hochmá-ba ereszkedni, hogy ezzel felszabadítsa a Klí-Keter helyét, hogy befogadhassa az új fényt – az Or Ruách-ot.

Hasonlóképp, amennyiben az új fény az az Or Nesámá, úgy az Or Ruách is köteles a Klí-Keterből a Klí-Hochmá-ba alábbereszkedni, hogy ezzel felszabadítsa a Keter helyét az új fény számára, amely ez esetben a Nesámá. És ennélfogva a Nefes, amely a Klí-Cchochmá-ban volt, le kell, hogy ereszkedjen a Klí-Biná-ba; és így tovább e rendnek megfelelően. Mindez azért, hogy felszabaduljon a Keter helye az újonnan érkező fény számára. És mindenkor emlékezz erre a szabályra, hogy át tudd látni, mikor beszél éppen az edények szemszögéből, és mikor pedig a fények viszonyából. Így aztán nem keveredsz meg a mindenkori fordított értékrendűség miatt. Íme, ezzel kellő magyarázatot nyert a Mászách öt szintje, illetve hogy azoknak megfelelően miként fejlődnek ki az edény egyes szintjei, egyik a másik alatt.

AZ ÁK [Ádám Kádmón világ] ÖT PÁRCUF-a

26.]

Azok után, hogy kellő magyarázatot nyert a Mászách mibenléte - amely a Málchut-ra, azaz, a Cimcum [Korlátozás] utáni Bhiná Dálet-re (4) lett „helyezve” -, illetve a rajta végbemenő öt féle Zivug d’Hákáá, amelyek a tíz szfirá öt szintjét hozzák létre, egyiket a másik alá, most megvilágítjuk az ÁK [Ádám Kádmón Világ] öt Párcuf-át, amelyek egyébiránt megelőzik az ÁBIÁ [Ácilut, Briá, Jécirá, Ásziá - négy világ] létrejöttét.

Már tanultad, hogy ez az Or Hozer [visszaverődő fény], amely a Zivug d’Hákáá által felemelkedik - lentről felfelé, és felöltözteti az Or Eljon [Felső Fény] tíz szfiráját, csak annyira elégséges, hogy az edények gyökerét létrehozza, amelyeket úgy hívunk, a Párcuf Fejének Tíz Szfirája [10 Szfirot d’Ros HáPárcuf]. Ám ahhoz, hogy az edények elkészüljenek, a Fej Málchut-ja az Or Hozer azon tíz szfirájából, amely (mint azt már fentebb említettük) „felöltöztette” a Fej tíz szfiráját, kitágul és a Fej tíz szfirájának nagyságával megegyező mértékben fentről-lefelé haladva beléáramlik (a Párcuf belsejébe). Ezzel a beléáramlással kifejlődnek az edények, amelyeket együttesen a Párcuf Testének [Guf HáPárcuf] nevezzük – ahogy az fent a 14. pontban olvasható. Aminek folytán mindig, minden Párcuf esetében kétféle tíz-szfirát kell, hogy megkülönböztessünk: Ros [fej] és Guf [test].

27.]

S íme, az ÁK első Párcuf-a, (amelyet Gálgáltá-nak [Koponya] is nevezünk – ford.), ezzel a következőképp jött létre. Mindjárt a Cimcum-ot [Korlátozás] követően, mikor is a Bhiná Dálet (4) vissza lett attól fogva, hogy befogadó-edénye legyen az Or Eljon-nak [Felső Fény], és Mászách-chal lett ellátva, íme, azzal a fentről érkező Or Eljon be akarván áramolni a Málchut-ba, a Klí-Málchut-on levő Mászách feltartóztatta és ezt a fényt visszaküldte a maga mögé. Ennek az ütköztetésnek az eredményeként, amely a Mászách Bhiná Dálet-jében (4) ment végbe, egészen az Or Eljon [Felső Fény] Keter szintjéig emelte fel az Or Hozer-t, és ezzel ez az Or Hozer mintegy öltözékké és csíra-edényekké lett az Or Eljon tíz szfirája számára, amelyet úgy is nevezünk, hogy az ÁK első Párcuf-a Fejének Tíz Szirája. Majd ezt követően ez a Málchut a Ros [fej] tíz szfirájának erejénél fogva, együtt az Or Hozer-rel, kitágult és új tíz szfirává áramolt a Párcuf belsejébe fentről-lefelé haladván. És ezzel befejeződött az edények [Klí] fejlődése, azaz, létrejött a Párcuf Guf-ja [test]. És mindaz, ami mintegy potenciálisan megjelent a Ros-ban, végül ugyanabban a mértékben a Guf tíz szfirájába is testet öltött. És ezzel létrejött az Ádám Kádmón világ első Párcuf-jának Ros-a és Guf-ja.

28.]

Ezek után újra megismétlődik a Zivug d’Hákáá a Klí-Málkutra helyezett Mászách-on, amelyben azonban ezúttal csak a Bhiná Gimel (3) Áviut-ja van meg. Ennélfogva az így létrejött Ros és Guf csak a Hochmá-ig érő mérettel bírnak. Merthogy miután hiányzik a Mászáchból a Bhiná Dálet (4) Áviut, csak négy edény létezik benne: KáHáBT [Keter, Hochma, Biná, Tifferet]. Ennélfogva az Or Hozer-rel itt egyedül csak négy fényt lehet felöltöztetni, nevezetesen, a NáRáNH-ot [Nefes, Ruách, Nesámá, Hájá], az Or Jéchidá pedig hiányzik belőle. Ezt a Párcuf-ot "ÁB d’ÁK"-nak nevezzük.

Ezek után újra megismétlődik ugyanez (a már fentiekben említett) Zivug d’Hákáá a Klí-Málchut-ban levő Mászách-on, amelyben ezúttal már csak a Bhiná Bet (2) Áviut-ja található meg. Ezért az ekkor létrejött Ros- és Guf tíz szfirá csak a Biná-ig érő mérettel rendelkezik. Ezt a Párcuf-ot "SZáG d’ÁK"-nak nevezzük; amelyből két edény [Klí] – a Tifferet és a Málchut, illetve két fény [Or] – Hájá és Jéchidá hiányoznak.

Ezek után, a Zivug d’Hákáá olyan Mászách-on megy végbe, amelyben már csak Bhiná Álef (1) Áviut van. Így az ekkor létrejött Ros- és Guf tíz szfirá csak a Tifferet-ig érő mérettel rendelkezik. Továbbá három edény, azaz, Biná, Tifferet és Málchut, illetve három fény, azaz, Nesámá, Hájá és Jéchidá hiányoznak belőle. A fényekből kizárólg csak Ruách és Nefes van benne, amelyek a Keter és Hochma edényekbe költöznek bele. Ezt a "MA és BoN d’ÁK" Párcuf-nak nevezzük. És el ne felejtsd itt az edények és fények közti fordított értékrendűséget – lásd, 24. pont fent.

29.]

Íme, ezzel magyarázatot nyert, miként jött létre az ÁK öt Párcuf-a, nevezetesen, Gálgáltá, ÁB, SZáG, MÁ és BoN – egymás alatt elhelyezkedve, úgy, hogy minden esetben az alul levő Párcuf-ból hiányzik a felette levő Párcuf felső vetülete. Ennek megfelelően, a Párcuf ÁB-ból hiányzik az Or Jéchidá. A Párcuf SZáG-ból hiányzik az Or Hájá - ami pedig a neki felette levőnél, az ÁB-nál, megtalálható volt. A Párcuf MÁ és BoN-ból az Or Nesámá is hiányzik, ami pedig a neki felette levőnél, a SZáG-nál, jelen volt. Ez amiatt történhetett így, ugyanis ez a Mászách vastagságának a mértékén, azaz, az Áviut-on múlik, magyarán, hogy milyen Mászách-on megy végbe a Zivug d’Hákáá (lásd. 18. pont).

Mindazonáltal, még meg kell, hogy értsük, vajon ki és mi okozta azt, hogy a Mászách a benne levő Áviut [vastagság] szempontjából Bhiná-ról Bhiná-ra fokozatosan gyengébbé váljon. Olyannyira, hogy eme ötféle Zivug d’Hákáá során öt különböző magassági szintre osztódik.

A MÁSZÁH KITISZTULÁSA (elgyengülése) EGY PÁRCUF LÉTREJÖTTÉÉRT

30.]

Ahhoz, hogy meg lehessen érteni az öt magassági szint egymás alá kerülő láncszerű rendeződését, amely már fentebb az ÁK öt Párcuf-a kapcsán magyarázatot nyert, és így tovább az ÁBIA világok minden egyes világán belül az ott található öt Párcuf vonatkozásában - egészen az Ásziá Málchut Párcufá-ig bezárólag, nos ehhez jól meg kell érteni az ÁK, Nikudim és Tikun (azaz, Ácilut) világok minden egyes Párcufá-ban tettenérhető ún. Guf-Mászách kitisztulásának a folyamatát.

31.]

A helyzet az, hogy nincs olyan Párcuf vagy bármiféle spirituális szint, amely ne rendelkezne kétféle fénnyel, nevezetesen "Or Mákif"-fel [Körülölelő Fény] és "Or Pnimi"-vel [Belső Fény]. Ahogy arra már rávilágítottunk az ÁK [Ádám Kádmón világ] vonatkozásában, miszerint az ÁK első Párcuf-ának (azaz,  Gálgáltának) Or Mákif-jét a t"ny Végtelen Fény-nek, azaz, Or Ejn-Szof-nak nevezzük, amely fény betölti az egész világmindenséget. Azt követően, hogy a Cimcum Álef [Első Korlátozás] foganasítva lett és a Málchut Mászách-chal lett ellátva, Zivug d’Hákáá [összeütköztetéskori érintkezés] történt az Or Ejn-Szof Mászách-hoz érésével. Majd pedig az Or Hozer [visszaverődő fény] által, amelyet a Mászách felemelt, újra (bár Or Eljon-t [Felső Fény] sugároztatott a Korlátozás Világá-hoz [Olam HaCimcum]. Amelynek eredményeként (azaz, hogy egy adott mennyiség a korlátozásnak megfellően a Párcuf-ba áramolhatott az Or Eljonból) létrejött a tíz Szfirot d’Ros és tíz Szfirot d’Guf – lásd 28. pont.

Azonban ez az Or Ejn Szof-tól érkező sugárzás, amely benyomul az ÁK Párcuf-ába, (a Gálgáltába) nem tölti be olyan teljsséggel a világmindenséget, mint ahogy azt a Cimcum-ot megelőzően tette. Ellenben Ros-sá [fej] és Szof-fá [vég] minősül át, azaz, hogy egyrészről, mikor a tíz szfirá fentről-lefelé belenyomul, a fénye megáll az Olám HáZe [Evilág] pontjánál, vagy a t"ny másképp, a Málchut HáMöszájemet-nél [Lezáró Málchut]; ahogy az írva van (Záchárjá 14:4): "Állnak majd lábai (ama napon) az Olajfák-hegyén". Mind pedig a belülről-kifele való áramlás vonatkozásában nézve. Ugyanis, ahogy fentről-lefelé rendeződve létezik tíz szfirá – KáHáBTuM, amit a Málchut zár alulról, ugyanúgy létezik tíz szfirá – KáHáBTuM – belülről kifele haladva, melyeket úgy nevezünk, hogy: Mócha [Agy (mint a Keter megfelelője)], Ácámot [Csontok (Hochma)], Gidin [Inak (Biná)], Bászár [Hús (Tifferet)], és Ohr* [Bőr (Málchut) - *"Ohr" és "Or" nem egy ugynazon szavak, az "Ohr - עור" mint bőr, Ájin betűvel van írva; az "Or – אור" mint fény, Álef betűvel], ahol az Ohr, mint a Málchut megfelelője, az, amely a Párcufot kivülről lezárja.

Ebből a szempontból az ÁK Párcuf-a (azaz, a Gálgálta) az Ejn Szof-hoz [Végtelen] képest - mely betölti az egész világmindenséget - olyan csak mint egy vékony sugár. Mégpedig azért, mert a Ohr-Párcuf lezárja, és körös-körül határt szab neki, amelynél fogva tud tovább szélesedni, hogy betölthesse mindazt az űrt, amely a Korlátozásnál fogva üresen maradt. Ezért aztán csak mint egy vékony sugárvonal áll ennek az űrnek a közepén.

Azt a mennyiségű fényt, amely be tud ármolni az ÁK Párcufá-ba, a Gálágáltá-ba, azaz, hogy a vékony sugárvonal, Or Pnimi-nek [Belső Fény] nevezzük. Azt az óriási mennyiségű fényt, amely a Cimcum előtti Ejn Szof mennyiségből nem tudott az ÁK-ba áramolni, Or Mákif-nek [Körülölelő Fény] nevezzük, mivelhogy mint egy Körülölelő Fény az ÁK Párcuf-a körül maradt - lévén, hogy nem tudott a Párcuf belsejébe öltözni.

32.]

Ezzel kellőképp magyarázatot nyert az ÁK Or Mákif-jének mibenléte, amelynek nagysága végnélküli és határtalan. Azonban a mondottak alatt semmiképp nem azt kell érteni, hogy az Ejn Szof [Végtelen], amely betölti az egész világmindenséget, ő maga volna az ÁK Or Mákif-je. Ellenben a dolog értelme az az, hogy mikor az ÁK (azaz, a Gálgáltá) Ros d’Málchut-ján Zivug d’Hákáá történt, az Ejn Szof az ott levő Mászách-ba csapódott, azaz, hogy az ÁK Bhiná Dálet-jébe (4) akart "beléöltözni", mint ahogy azt a Cimcum előtt tette. Csakhogy ekkor az ÁK Ros d’Málcut-jában levő Mászách nekicsapódott, azaz, hogy a Mászách útját állta annak, hogy a Bhiná Dálet-be (4) költözhessék, és a maga mögé küldte őt vissza – lásd, 14. pont.

És valóban, ez az Or Hozer, amely azáltal keletkezett, hogy a Mászách a maga mögé verte vissza a fényt, egyúttal az Or Eljon [Felső Fény] befogadó-edényévé [Klí] lett. Mindazonáltal, a Bhiná Dálet (4) részéről történt még Cimcum előtti befogadás és az Or Hozer részéről történt Cimcum-ot követő befogadás között nagyon nagy a különbség. Merthiszen ez utóbbi esetben csak a Ros-ban és Szof-ban levő ún. vékony sugárvonal lett felöltöztetve, mikor mindezt úgy hajtotta végre a Mászách, hogy az érkező Or Eljon-t visszaverte.

És lám, ez volna az a fénynek az a mennyisége, amely a Mászách folytán el lett utasítva az ÁK-tól. Vagy másképp fogalmazva, az Or Eljon-nak mindazon mennyiségéből, amely hacsak a Mászách nem állja az útját, beáramolt volna a Bhiná Dálet-be (4), Or Mákif-fé lett belőle, körülölelvén az ÁK-ot (azaz, a Gálgáltá-t).

Ennek a magyarázatát abban a törvényszerűségben találjuk, miszerint a spirituális világban a már megtörténtekből soha semmi nem változik meg és tűnik el. S minthogy az Ejn Szof azért áramolt az ÁK-hoz, hogy a Bhiná Dálet-jébe nyomuljon, ezért majdan be kell, hogy ez teljesüljék. Ennélfogva, jóllehet most a Mászách az útját állja és a maga mögé küldi vissza, mindenesetre ez semmiképp nem zárja azt ki, hogy az Ejn Szof hozzááramolhassék. Sőt mi több, noha egészen más módon, ám éppenhogy ő az, aki lehetővé teszi, (hogy majdan beáramolhassék a Párcuf Bhiná Dálet-jébe). Mégpedig mindannak a nagyszámú Zivug d’Hákáá-nak a révén, amellyel megkezdi az öt világot – Ádám Kádmón, Ácilut, Briá, Jécirá, Ásziá – betölteni, egészen a „Helyreállítás Végeztéig” [Gmár HáTikun].

A Bhiná Dálet (4) ezeknek a folyamatoknak a révén úgymond elnyeri a tökéletes állapotát annak teljességében, és ezzel az Ejn Szof – miként azt az elején már tette – újra beléáramlik. Íme ebből láthatjuk, hogy semmi nem változott meg és tűnt el annak eredményeként, hogy a Mászách visszaverte a Felső Fényt. Erről a titokról írja a Zohár: „Az Ejn Szof mindaddig nem hagy neki nyugtot, míg oda nem adja neki az ő párját (asszonyát)”. Azonban addig, azaz, hogy a Gmár HáTikun állapotáig, az Ejn Szof Or Mákif-fé lesz, másszóval készen áll arra, hogy az idő elérkeztével beáramoljék. Azonban most csak mintegy körülöli és egy adott mennyiségű fénnyel kívülről világítja azt meg. Ez a megvilágítás az egyediségénél fogva olyan törvényszerűségek mellet áramlik a Párcuf-ba, amelynek eredményeként lehetővé teszi, hogy az Ejn Szof teljes terjedelmében beáramolhassék a Málchut-ba, mint ahogy azt az elején tette.

33]

Most pedig egy újabb jelenséggel kell, hogy megismerkedjünk. Nevezetesen, a „Bitus” [szószerint: rugdosódás] fogalmával. Az Or Pnimi és az Or Mákif közti Bitus azt eredményezi, hogy a Mászách tisztábbá válik (azaz, elgyengül) és az Áviut utolsó (egyben legerősebb) szintje pedig elveszik. Ez annak köszönhetően megy végbe, hogy miután ez a két fény egymással ellentétes irányba próbál meg hatni, ám mivel az ÁK Málchut d’Ros-ában levő Mászách elválaszthatatlanul egymáshoz köti őket, ezért folyvást úgymond rugdossák és ütlegelik egymást. Másszóval az a Zivug d’Hákáá, - amely az ÁK Pé d’Ros-ában ment végbe, vagy másképp kifejezve, a Málchut d’Ros-ban levő Mászách-on, vagy megint másképp, a Pé-n [szájon], - amely kiváltója volt annak, hogy a felszálló Or Hozer felöltöztesse az ÁK Or Pnimi-jét (lásd: 14. pont), íme, egyben ő maga az okozója az Or Mákif d’ÁK létrejöttének is. Ugyanis azáltal, hogy megakadályozta, hogy az Ejn Szof a Bhiná Dálet-be (4) áramolhassék, ez a fény Or Mákif-ként kívülre került. Azaz, hogy mindaz a fény-mennyiség, amelyet az Or Chozér nem tudott felöltöztetni – ahogy azt maga a Bhiná Dálet (4) tette -, kilépett és Or Mákif-fé vált (lásd: fentebb). Így aztán láthatjuk, hogy Pé-ben található Mászách egyazon módon okozója az Or Mákif és az Or Pnimi létrejöttének.

34.]

Ezzel magyarázatot nyert, hogy az Or Pnimi és az Or Mákif, noha a működésük ellentétes irányú egymással, mégis, mindkettejük összeköttetésben áll a Mászách-chal. Merthogy amekkora részt a Mászách a Párcuf belsejébe áramoltat az Or Eljon-ból az Or Hozer által, amely mint mondottuk, felöltözteti őt, egyben a másik oldalról ennek arányában megakadályozza, hogy az Or Mákif a Párcuf-ba áramolhassék. Mivelhogy az Or Mákif-ként kívűl rekedt fény-mennyiség írtózatosan nagy, méghozzá azért, mert a Mászách megakadályozta, hogy a Párcuf-ba áramolhasson (lásd: 32. pont), amelyért aztán az történik, hogy miközben az a Párcuf belsejébe akar öltözni, az őt eltaszító Mászách-ba csap (lásd: 32. pont).

Ezzel szemben a Mászách-ban levő ún. vastagság [Áviut] és keménység [Kásiut] képviselte erő a Párcuf belsejébe kívánkozó Or Mákif-be csap, és az útját állja azáltal, hogy a Zivug d’Hákáá idején az Or Eljon-ba csap.

Ezeket az ütközödéseket, amelyek során az Or Mákif és a Mászách Áviut-ja egymáshoz csapódnak, az Or Mákif és az Or Pnimi közti Bitus-nak nevezzük. Mindazonáltal, ez a Bitus csak a Párcuf Guf-jában [testében] játszódik le közöttük. Ugyanis, olyan helyzet, hogy az Or [fény] a Klí-be [edénybe] áramlik, és az Or Mákif pedig az edényen kívül marad, egyedül csak a Párcuf Guf-járól említhető. Merthogy nem így a Ros tíz szfirájáról. Ugyanis ott nem találkozhatunk Bitus-sal. Mert miután az Or Hozer ott még nem tekinthető igazi edénynek, ellenben csak amolyan csíra-állapotú edénynek, ezért a benne levő fény még nem minősül valódi Or Pnimi-nek. Ugyanezen oknál fogva az Or Mákif szintén nem elkülöníthető még. S minthogy még nem különböztethetők meg egymástól, ezért olyan jelenség, hogy az Or Pnimi egymásnak verődjön az Or Mákif-fel, a Ros tíz szfirája esetében még nem említhető. Kivéve, csak azok után, hogy a fények már a Pé-től lefele irányba a Guf tíz szfirájába áramolnak. Merthogy a fények ott öltöznek az edényekbe, azaz, hogy a Pé-től lentre elhelyezkedő tíz szfirába, ahol is az edényekben levő Or Pnimi és a Párcuf-on kívül maradt Or Mákif között Zivug d’Hákáá keletkezik.

35.]

Íme, ez a Bitus egészen addig tart, mígnem az Or Mákif minden vaskosságától megtisztítja a Mászách-ot és a Pé d’Ros-ban levő gyökeréhez (a kezdeti kiindulópontjához) emeli fel. Magyarán kitisztítja belőle a fentről lefelé dolgozó Áviut [vaskosság] egészét, amelyet csak Mászách- és Áviut d’Guf-nak nevezünk. Így hát nem marad benne más, mint a Sóres d’Guf [a test csírája] azaz, a Málchut d’Ros Mászách-ja, vagy másnéven, a Pé [száj]. Azaz, mindattól a fentről-lefelé ható vaskosságtól, amely egyben elválasztja az Or Pnimi-t az Or Mákif-től, megtisztul. És egyedül csak a lentről-felfele ható Áviut marad meg, ahol még Or Pnimi és Or Mákif nem különbözik egymástól –  ahogy az itt fentebb említettük.

Már tanultuk, miszerint a forma-kiegyenlítődés eggyé olvassza a spirituális dolgokat. Ezért, azok után, hogy a Mászách d’Guf már a test minden vaskosságától megtisztult, és már csak a Pé d’Ros-ban levő Mászách-chal azonos vaskosság található meg benne. Íme, ezzel elmondhatjuk, hogy a formája azonossá vált a Mászách d’Ros-éval, azaz, teljesen eggyé vált vele, merthiszen nincs semmi, ami ketté választhatná őket. Erre a folyamatra azt mondjuk: a Mászách d’Guf a Pé d’Ros-hoz emelkedett fel. S miután a Mászách d’Guf a Mászách d’Ros-ba lett foglalva, azt találjuk, hogy ezzel (a Mászách d’Guf) újra részesévé vált a Pé d’Ros Mászách-jában lejátszódó Zivug d’Hákáá-nak. Itt újra Zivug d’Hákáá történik rajta. Ennek eredményeként immáron új "magasságal", ámde újabb tíz szfirá keletkezik. Ezt a tíz szfirát úgy nevezzük, hogy ÁB d’ÁK, avagy másnéven Párcuf Hochma d’ÁK. Ez (az új Párcuf, azaz, az ÁB d’ÁK) az ÁK első Párcufá-nak (azaz, Párcuf Gálgáltá d’ÁK) "fiának" és "lelszármazójának" számít.

36.]

Azt követően, hogy a Párcuf ÁB létrejött és teljessé lett mind Ros-ban, mind pedig Guf-ban, ugyanúgy rajta is kiújult az Or Mákif és Or Pnimi közti Bitus, ahogy azt az ÁK első Párcuf-ánál (a Gálgáltá-nál) magyaráztuk. Az ő Mászách d’Guf-ja ugyancsak megtisztul a Guf [a test] valamennyi vaskosságától [Áviut], mígnem formájában azonossá lesz a Ros-béli Mászách-jával. Erre azt találjuk, hogy a Mászách d’Guf részesévé vált a Pé d’Ros-ban lejátszódó Zivug d’Hákáá-nak. Újra Zivug d’Hákáá esik meg vele. Ennek eredményeként egy új „magassági” jellemzővel bíró tíz-szfirá jön létre, azaz, a Biná szintjén. Ezt az újonnan keletkezett Párcuf-ot „SZáG d’ÁK”-nak nevezzük, amely Párcuf a "fiának" és "lelszármazójának" számít a Párcuf ÁB d’ÁK-nak, mivelhogy annak Pé d’Ros-ában lezajlott Zivug d’Hákáá-ból jött létre. Ugyanezen állomások érintésével jöttek létre a SZáG d’ÁK-tól lentebbre levő Párcuf-ok is.

37.]

Íme ezzel magyarázatot nyert, miként jöttek létre a Párcuf-ok [a spirituális objektumok] egymás alatt elhelyezkedve annak nyomán, hogy az Or Mékif és az Or Pnimi között Bitus jön létre, amely folyamat egészen addig tisztította (gyengítette) a test [Guf] védőernyőjét [Mászách], mígnem az visszakerült a fej védőernyőjéhez. Ott pedig részesévé vált a fej védőernyőjén lejátszódott ún. összeütköztetéskori érintkezésnek [Zivug d’Hákáá-nak]. Majd ott ennek eredményeként valamely új összmagasságú tíz szfirá jön létre. Ez az új magassági szintet képviselő spirituális objektum [Párcuf] a korábbi spirituális objektum mintegy "fiának" és "lelszármazójának" számít.

Ezen állomások érintésével jött létre a Párcuf Keter-ből (a Gálgáltá-ból) az ÁB, a Párcuf ÁB-ból a SZáG, a Párcuf SZáG-ból a MÁ, és így tovább a Nikudim [lásd majd lentebb] és az ÁBIÁ [Ácilut, Briá, Jécirá, Ásziá] adott szintjein.

Azonban még meg kell, hogy értsük, vajon az ÁB tíz szfirája miért csak a Bhiná Gimel (3) és nem pedig a Bhiná Dálet (4) elérésével jött létre; avagy hogy a Párcuf SZáG csak a Bhiná Bet (2) elérésével; és így tovább - magyarán, minden újonnan létrejött Párcuf az őt fejlődésben megelőző Párcuf-nál egy szinttel alacsonyabb „magassági szintet” ér el; vajon miért nem jöhetettek létre egymásból ugyanazt a magassági szintet elérve.

38.]

Először azonban meg kell érteni, hogy vajon a Párcuf ÁB miért tekintendő az ÁK első Párcuf-a (Gálgáltá) „fiának” és „leszármazójának”. Merthogy azok után, hogy a Párcuf Gálgáltá Pé d’Ros-ában lejátszódott Zivug eredményeként létrejött, ugyanazt a magassági szintet érte el, mint amelyet maga a Párcuf Guf-jának tíz szfirája képvisel. Ha ez valóban így van, úgy vajon miért vált ki a Párcuf Gálgáltából és tekintentő új Párcuf-nak [spirituális objektum-nak], az előző leszármazottjának.

Hogy ezt átláthasd, jól meg kell, hogy értsd a Mászách d’Guf és a Mászách d’Ros közti hatalmas különbséget. Ugyanis egy Párcuf-ban kétféle Málchut-ot találunk:

1.) „Málchut HáMizdáveget” [kb.: a párosodó, érintkező Málchut, magyarán, a Zivug-nál álló Málchut], azaz, az a Málchut, amely az eléje helyezett Mászách erejénél fogva, kölcsönhatásban áll a Felső Fénnyel [Or Eljon];

2.)  „Málchut HáMöszájemet”, azaz, az a Málchut, amely a beléhelyezett Mászách-nál fogva lezárja, mintegy határt szab a Guf tíz szfirájába áramló Or Eljon-nak.

A kettő közti kölönbség akkora, mint maga a Teremtő és a teremtés közti különbség. Merthogy a Málchut d’Ros, amely „érintettje” az ott lejátszódó Zivug d’Hákáá-nak, a Guf-hoz viszonyítva mintegy a Teremtő vetületének számít. Méghozzá azért, mert a benne elhelyezett Mászách nemhogy nem távolítja el az Or Eljon-t, hanem éppenséggel, a felemelt Or Hozer segítségével mintegy felöltözteti és létrehozza a Ros tíz szfiráját. Majd pedig fentről lefelé kezd el nyomulni, miközben így az Or Eljon tíz szfirája az Or Hozer edényébe, a Guf-ba [a Párcuf testébe] áramlik. Ennélfogva a Málchut, illetve a Mászách d’Ros a Guf tíz szfirája felé Teremtőnek minősül. Mindezzel együtt, ebben a Málchut-ban és a benne elhelyezett Mászách-ban még mindig semmi de semmi ellenirányú erő nem mutatható ki. Nem így a Guf Mászách-ját és Málchut-ját illetően. Merthogy azok után, hogy a tíz szfirá a Pé d’Ros-tól indulván lefelé áramlott, a fény csak ennek a tíz szfirának a Málchut-jáig áramolhatott, tekintve, hogy az Or Eljon az ott elhelyezett Mászách feltartóztató erejénél fogva nem tud a Guf Málchut-ja közé áramolni. Ezért a Párcuf ott befejeződik és létrejön a Párcuf ún. Szof-ja [vége], Szium-a [lezárása].

Íme, a Korlátozás [Cimcum] valamennyi ereje kizárólag a Guf d’Málchut-ban levő Mászách-ban tárul fel. Ebből kifolyólag az Or Mákif és az Or Pnimi közt végbemenő, a már fentiekben említett Bitus kizárólag csak a Guf Mászách-jában játszódik le, lévén, hogy ez a Mászách von határt és zárja el attól, hogy az Or Mákif a Párcuf belsejébe áramolhasson. S nem pedig a Ros-ban levő Mászách, merthogy az csak továbbsugározza és felöltözteti a fényeket. Ellenirányú erőből pedig semmi nem található benne.

39.]

Ezzel magyarázatot nyert, miszerint az Or Mákif és az Or Pnimi közt dúló Bitus azt eredményezte, hogy a Málchut HáMöszájemet [Lezáró Málchut] Mászách-ja visszatért a Málchut HáMizdáveget-hez (lásd: 35. pont, fent). Mivelhogy az Or Mákif által kifejtett Bitus megtisztítja (legyengíti) a Lezáró Mászách-ot a Guf benne levő valamennyi vaskosságától [Áviut-jától]. Majd ennek eredményeként, mindössze csak olyan ún. vékony Resimot [többsz., kb.: „feljegyzések”, „emlékeztető jelzések”] maradtak vissza az elveszejtett vaskosságból [Áviut-ból], amelyek a Ros Mászách-jának Áviut-jával azonos szintet képviselnek. És már tanultuk, hogy a forma-kiegyenlítődés a spirituális közegben egyet jelent az egymáshoz tapadással , eggyéválással.

Ennélfogva azt követően, hogy a Mászách d’Guf, összevetvén a Mászách d’Ros-sal, egyazon formájú Áviut-ra tett szert, íme rögvest beléfoglaltatott és egyesülvén olyanok lettek, mintha csak egyetlen egy Mászách létezne a valóságban. Majd a Mászách d’Ros-hoz hasonlóan, benne is felébredt a képesség a Zivug d’Hákáá-ra. Ennek eredményeként egy új magassági szinttel jellemezhető tíz szfirá jött létre – miként azt fentebb már említettük.

Azonban együtt ezzel a Zivuggal, újraéled benne a Mászách d’Guf, a Guf kezdetben benne levő Áviut-jának Resimot-jai [emlékeztető jelzései]. Ezzel a forma-különbözőség egy adott mértéke újra megmutatkozik benne közte és a vele együvé lett Mászách d’Ros között. Ennek a változásnak a felismerése egyben elválasztja és kihozza őt a felső Párcuf Pé d’Ros-ából. Mert azok után, hogy újra ismertté lett, honnan is származott el, azaz, a neki felső Párcuf szájától [Pé-jétől] és attól lentről.

Íme, minthogy a forma-változás elválasztja a spirituális objektumokat, ekkor már nem tud tovább meglenni a felső Párcuf Pé d’Ros-a felett. Ezzel azt találjuk, hogy a Mászách d’Guf kénytelen a felső Párcuf Pé d’Ros-ától lejebb ereszkedni. Amelynél fogva pedig, szükségszerűen a felsőtől valamely különálló Guf-fá (Párcuf-fá) lesz. Sőt mi több, az új Párcuf Ros-a [feje], csak Guf-nak tekintendő a felső Párcuf viszonyából nézve. Tekintve, hogy az (azaz, az új Párcuf Feje) a felső Párcuf Mászách d’Guf-jából születik. Ennélfogva a forma-különbözőség két különálló Guf-fá választja őket szét. És minthogy ez az új magassági szint teljes egészében az előző Párcuf Guf d’Mászách-jának a „szülöttje”, ezért aztán mint annak a „fia” viszonyulunk hozzá. Mintegy ág, amely tőle ered.

40.]

Az ún. alsó és felső Párcuf közti különbözőségét illetően, még egy további dologra lehet rámutatni. Nevezetesen, minden egyes Táchton [alsó Párcuf] a Mászách-ban található öt szint más-más magassági szintjéról származik (lásd: 22. és 24. pont), illetve, minden Táchton-ból [alsóból] hiányzik az Eljon [a felső] fényeinek felső vetülete és az Eljon edényeinek [többsz.: Kélim-jének] alsó vetülete. Ennek az az oka, hogy az Or Mákif és az Or Pnimi közti Bitus, a természeténél fogva elveszejti a Mászách Áviut-jának utolsó szintjét. Így például, az ÁK első Párcuf-ában (a Gálgáltában), ahol is a Mászách a magáénak tudhatja mind az öt Áviut-szintjét [vastagsági szintjét], azaz, a Bhiná Dálet-et (4) is beleértve, íme, az Or Mákif és az Or Pnimi közti Mászch d’Guf-ban lejátszódó Bitus teljes egészében tisztává teszi (azaz, elgyengíti) az Áviut utolsó szintjét, a Bhiná Dálet-jét (4). Az Áviut e nevezett utolsó Bhiná-ja után még csak Resimo-t [emlékeztető jelzést] sem hagy a Mászách-ban, kivéve csak a Bhiná Gimel (3) és az attól feljebbre levő szintekről. Ennélfogva, amikor a Mászách a Ros-hoz emelkedik, és ott a Guf-ból az Áviut-ban hátramaradt Resimo-k mértéke szerint Zivug d’Hákáá éri, azt találjuk, hogy a Zivug d’Hákáá már csak a Mászách Áviut-jából megmaradt Bhiná Gimel-en (3) jön létre – tekintve, hogy a Bhiná Dálet (4) Resimo-ja és Áviut-ja már elveszett, többé nem található ott meg. Ennélfogva, az újonnan létrejött magassági szint csak a Hochmá-ig ér fel, és amelyet HáVáJáH d’ÁB d’ÁK-nak, vagy másnéven Párcuf ÁB d’ÁK-nak nevezzük. Fentebb a 24. pontban már rávilágítottunk, hogy a Bhiná Gimel-es (3) Mászách-on létrejött Hochma magassági-szintből hiányzik a Málchut-edény [Klí HáMálchut], a fények közül pedig a Jéchidá-fény [Or HáJéchidá] vetülete, azaz, a Keter-fény [Or HáKeter]. Ahogy arra már utaltunk, a Párcuf ÁB-ból az Eljon [felső] edényeinek utolsó (azaz, alsó) vetülete, a fényekből pedig az Eljon fényeinek legfelsőbb vetülete hiányzik. E hallatlanul nagy forma-változás miatt, a Táchton egy az Eljon-tól különálló Párcuf-nak minősül.

41.]

Ugyanezek mentén, azok után, hogy a Párcuf ÁB teljessé lett Ros-ban [fejben] és Guf-ban [testben], és az Or Mákif [Körülölelő Fény] Bitus-t intézett az ÁB testének védőernyőjére [Mászách d’Guf-jára] - amely Mászách Bhiná Gimel (3) vastagságú, íme, ez a Bitus elrejti és elveszejti tőle a Bhiná Gimel-es (3) védőernyő utolsó vetületének vastagságát [Áviut-ját] és emlékeztető jelzését [Resimo-ját]. Majd pedig amikor ez a védőernyő [Mászách] felemelkedik a Mászách d’Ros-hoz és részesévé lesz benne az ott lejátszódó Zivug d’Hákáá-nak, a Hákáá [összeütköztetés] már csak Bhiná Bet-es (2) Áviut-on megy végbe, mivelhogy azok után, hogy a Bhiná Gimel (3) már kiveszett belőle és nem található, így ebben a Mászách-ban már csak Bhiná Bet-es (2) Áviut maradt. Ennek következményeként, már csak Biná „magasságú” tíz-szfirá jön létre, névszerint, HáVáJáH d’SZáG d’ÁK, vagy Párcuf SZáG. Ebből a Málchut és Tifferet edények [Kélim], illetve a Hájá Jéchidá, fények [többsz.: Orot] fognak hiányozni.

És ugyanezek mentén, mihelyst a Párcuf SZáG-ban már kifejlődött a Ros és a Guf, továbbá az Or Mákif Bitus-t intézett a Párcuf 'Mászách d’Guf-jára' - amely ezúttal Bhiná Bet-es (2) vastagságú, íme, ez a Bitus elrejti és elveszejti a Mászách-ban levő Áviut utolsó vetületét. A Mászách Áviut-jának vastagsági szintjeiből kizárólag csak a Bhiná Álef-ről (1) és az attól felfele levő szintekről marad vissza Resimo [emlékeztető jelzés]. Ezért, mikor a Mászách a Pé d’Ros-hoz emelkedik, és az ott levő Zivug d’Hákáá-nak részesévé válik, a Hákáá [összeütköztetés] már csak Bhiná Álef-es (1) Áviut-on megy végbe, mivelhogy azt követően, hogy a Bhiná Bet (3) már kiveszett belőle, a Mászách-ban már csak Bhiná Álef (1) Áviut maradt hátra. Ennélfogva, már csak Tifferet „magasságú” tíz szfirá jön létre, amely magassági szintet Zéir Ánpin-nak [Apró Arcoknak] nevezzük. Ebből a Málchut, Tifferet és Biná edények, illetve a Nesámá, Hájá és Jéchidá, fények hiányoznak; és így tovább.

42.]

Ezzel magyarázatot nyert, vajon mi az oka annak, hogy az egyes szintek a Párcuf-ok egymásból való láncszerű fejlődése során egymás alá rendeződve foglalják el a helyüket. Merthogy, mikor a minden Párcuf-ban tetten érhető ún. Or Mákif és Or Pnimi közti Bitus az esetek mindegyikében elveszejti az ott található Resimo és Áviut utolsó vetületét. Minazonáltal, tudni kell, hogy a Mászách kitisztulását (elgyengülését) követően hátramaradt Resimo-kban kétféle fajtát különböztetünk meg: 1.) Resimo d’Áviut; és 2.) Resimo d’Hitlábsut.

Például, azok után, hogy az ÁK első Párcuf-ának (azaz, a Gálgáltá-nak) Guf-jában álló Mászách kitisztul [azaz, hogy a Mászách d’Guf], már elmondtuk, hogy az Áviut Resimo-jának utolsó vetülete, azaz, a Bhiná Dálet (4) Resimo-ja, kiveszik belőle, és csak a Bhiná Gimel-es (3) Áviut Resimo-ja marad meg benne. Azonban ez a Bhiná Dálet-es (4) Resimo a fent említettek szerint kétféle Resimo-t tartalmaz: a Hitlábsut-ra és az Áviut-ra vonatkozót.

A Mászách elgyengülése folytán a Bhiná Dálet-nek (4) egyedül csak Resimo d’Áviut-ja tűnik el, miközben a Resimo d’Hitlábsut-a továbbra is a Mászách-ban marad, azaz, nem tűnik el. A Resimo d’Hitlábsut alatt ez esetben a Bhiná Dálet (4) Resimo-jának azt az igen tiszta (elgyengült) vetületét értjük, amely már nem tartalmaz elégséges Áviut-ot [vaskosságot] ahhoz, hogy az Or Eljon-nal Zivug d’Hákáá keletkezhessen. Ez a Resimo minden egyes Párcuf vonatkozásában a kitisztulás előtt utolsóként álló vetületből marad vissza. Ami pedig a korábban mondottakat illeti, azaz, hogy a Párcuf kitisztulásakor (legyen az bármely Párcuf) eltűnik az Áviut utolsó vetülete, nos, ezzel csak a Resimo d’Áviut-ra utaltunk.

43.]

Az utolsó szintről megtartott Resimo d’Hitlábsut, amely minden Mászách vonatkozásában visszamarad, valamennyi Párcuf Ros-ában - az ÁB d’ÁK-tól kezdődően, mind a SZáG d’ÁK-ban, mind a Má és BoN d’ÁK-ban, illetve az Ácilut valamennyi Párcuf-ában - két magassági szint létrejöttét idézi elő: Záchár [hím]; és Nökévá [nőnemű].

Ezért, minthogy a Párcuf ÁB d’ÁK Mászách-jában csak kizárólag az Áviut d’Bhiná Gimel-ről (3) van Resimo [emlékeztető jelzés], amely a Hochma magasságáig felérő tíz szfirát hoz létre, ezért a Bhiná Dálet (4) után ott a Mászách-ban visszamaradt Resimo d’Hitlábsut, amely (ahogy a már fent említettük) a nagy tisztasága (elgyengülése) miatt alkalmatlan arra, hogy az Or Eljonnal létesült Zivug d’Hákáá-ban részt vehessen, íme elmerül az Áviut d’Bhiná Gimel-ben (3) és ezáltal egyetlen Resimo-vá válnak. Amelynél fogva viszont a Resimo d’Hitlábsut erőt nyer ahhoz, hogy érintkezésbe léphessen az Or Eljon-nal.

Ebből kifolyólag Zivug d’Hákáá történik rajta az Or Eljon-nal, amelynek eredményeként, minthogy a Bhiná Dálet-es (4) Resimo d’Hitlábsut jelen van benne, megközelítőleg a Keter magasságát elérő tíz szfirát hoz létre. Ezt az egymásba olvadást úgy nevezzük, hogy "a Nökévá bennefoglaltatása a Záchár"-ban; mivelhogy a Bhiná Gimel (3) Resimo d'Áviut-ját – tekintve, hogy ő az Áviut tényleges hordozója - Nökévá-nak [nőneműnek], a Bhiná Dálet (4) Resimo d'Hitlábsut-ját pedig Záchár-nak [hímnek] nevezzük, - lévén, hogy ő a Nökévá-nál magasabb helyről származik, és mert nincsen benne Áviut. Ennélfogva, azonban egyedül csak a Resimo d'Záchár nem elégséges a Zivug d'Hákáá-hoz. Mígnem ha a Növévá [nőnemű] bennefoglaltatik, úgy ő is (azaz, a Záchár is) alkalmassá válik a Zivug d'Hákáá-ra.

44.]

Ezen kívül létezik olyan is, hogy a Záchár [Hím] bennefoglaltatik a Nökévában [nőneműben], azaz, hogy a Resimo d'Hitlábsut beleolvad a Resimo d'Áviut-ba. Ekkor a Zivug d'Hákáá csak egyedül a Nökévá szintjén megy végbe, azaz, hogy a Bhiná Gimel (3), vagy másképp a Hochma szintjén, amelyet – ahogy azt már említettük -  úgy nevezzünk, hogy HáVáJáH d’ÁB.

Íme, a felső Zivug, azaz, hogy amikor a Nökévá van a Záchárba foglalva, a Záchár szintjének minősül – amely (mint már mondottuk) úgymond megközelítőleg Keter magasságú. Az alsó Zivug pedig, mikor is a Záchár foglaltatik bele a Nökévá-ba, a Nökévá szintjének minősül, amely mindössze Hochma magasságú.

Azonban, a Záchár-ról [hímről] létrejött magassági szint - mivelhogy az Áviut nem saját magától van benne, hanem mert bele lett foglalva a Nökévá-ba – habár elégségesnek bizonyul ahhoz, hogy egy adott magassági szinttel bíró tíz szfirát hozzon létre lentről felfele építkezvén, azaz másnéven, Ros-t, mindazonáltal, fentről-lefele irányba terjeszkedni, hogy Guf-fá lehessen, már nem tud. Magyarán, minthogy a Zivug d'Hákáá olyan Áviut-on ment végbe, amely csak a beleolvadásnak köszönhetően jött létre, nem volt ahhoz elégséges, hogy az edényekbe áramolhasson. Ezért aztán a Záchár-ról létrejött magassági szintben csak a Ros [a fej] található meg, a Guf [a test] viszont nem.

A Párcuf teste, a Guf, csak a Nökévá magassági szintről sugározódik. Ugyanis a Nökévá már saját magának köszönhetően rendelkezik Áviut-tal. Ebből kifolyólag a Párcuf egyedül csak a Nökéva magassági szintje után kapja a nevét,  nevezetesen, Párcuf ÁB. Továbbá, mert a Párcuf lényegét a teste, a Guf jelenti, azaz, hogy az edényekbe öltözött fények, amelyek - mint azt már mondtuk - csak a Nökévá magassági szintről jöhetnek létre, és ezért a Párcuf az ő nevét viseli.

45.]

Ahogy ez a két magassági szint, Záchár és Nökévá, megjelenik a Párcuf ÁB Ros-ában, egy az egyben ugyanezen a módon a SZáG Ros-ában is létrejön ez a két szint. Azonban annyi különbséggel, hogy itt a Záchár magassági-szint megközelítőleg a Hochma szintig ér fel, lévén, hogy ő az által keletkezik, hogy a Bhiná Gimel (3) Resimo d'Hitlábsut-a belefoglaltatik a Bhiná Bet (2) Áviut-jába. A Nökévá magassági szint pedig a Biná szintjéig ér fel, azaz, hogy az Áviut d'Bhiná Bet (2) szintjén jött létre. Itt a Párcuf ugyancsak a Nökévá magassági szintje alapján kapja a nevét, miután a Záchár egy Ros nélküli Guf [fej nélküli test].

Ugyanezek mentén alakul az ÁK MÁ Párcuf-jában is. Merthogy a Záchár magassági szint megközelítőleg a Biná szintjéig ér fel - amelyet úgy hívnak, hogy IS’SZuT [Iszrael Szábá uTvuná], tekintve, hogy ő az által keletkezik, hogy a Bhiná Bet (2) Resimo d'Hitlábsut-a belefoglaltatik a Bhiná Álef (1) Áviut-ába. A Nökévá magassági szint pedig mindössze csak a Zeir Ánpin szintjét éri el, lévén, hogy csak a Bhiná Álef d'Áviut-ról való. Itt megintcsak a Nökévá-ról van elnevezve a Párcuf - nevezetesen, Párcuf MÁ avagy Párcuf VáK [Váv Kcávot], mivelhogy a Záchár egy Ros nélküli Guf [fej nélküli test].

Ezek alapján következtethetsz az összes többi Párcuf esetére is.

TÁÁMIM [hangsúly-jelzések], NÖKUDOT [pontok], TÁGIN [betűdíszek], ÉS OTIOT [betűk]

46.]

Azok után, hogy magyarázatot nyert az Or Mákif és Or Pnimi közti Bitus, mely állapot azután jelenik meg, hogy a fények lefeleáramlásával a Párcuf-ban kifelylődik a Guf, és amelynél fogva a Mászách d'Guf kitisztul (azaz, hogy elgyengül) és a Guf valamennyi fénye eltávozik, illetve hogy a Mászách - együtt a benne maradt valamennyi Resimo-val - a Pé d'Ros-hoz [a Ros szájához] emelkedik, majd pedig ott a Zivug d'Hákáá újra kiújul, és a Resimo-ban található Áviut-nak megfelelően új magassági szint jön létre, most az ún. TáNTÁ [Táámim, Nökudot, Tágin, Otiot – mely utolsót a héber nyelvben Álef betűvel írnak, ezért a rövidített jelölése "Á"] nevezetű négy fénnyel fogunk megismerkedni, amely fények az Or Mákif által keltett Bitus-nak, illetve a Mászách Pé d'Ros-hoz való felemelkdésének köszönhetően keletkeznek.

47.]

Merthogy már tanultuk, hogy az Or Mákif-nak [Körülölelő Fénynek] a Mászách d'Guf-ra kifejtett Bitus-a révén a Mászách sikeresen megtisztul (azaz, elgyengül) a Guf valamennyi Áviut-jától [vaskosságától]. Olyannyira, hogy miután a Mászách d'Guf teljesen elgyengül, eggyé válik a Pé d'Ros [a fejen levő száj] Mászách-jával. Ugyanis a közte és a Pé d'Ros közti forma-kiegyenlítődés egyetlen Mászách-chá egyesíti őket össze, s így, az ott levő Zivug d'Hákáában [összeütköztetéskori érintkezésben]  együttesen szerepelnek.

Azonban a Mászách nem valamely azonnali módon válik tisztává, hanem a meglévő szintek mentén aladva: azaz, hogy először Bhiná Dálet-ről (4) Bhiná Gimel-re (3); utána Bhiná Gimel-ről (3) Bhiná Bet-re (2); majd Bhiná Bet-ről (2) Bhiná Álef-re (1); majd pedig Bhiná Álef-ről (1) Bhinát Sóres-re (gyökér); mígnem megtisztul az Áviut [a vastagság] valamennyi szintjétől és olyan tisztává válik, mint a Pé d'Ros Mászách-ja.

Mert íme, az Or Eljon még csak egy pillanatra sem szűnik meg világítani; a Mászách kitisztulásának minden egyes állomásán érintkezésbe lép a Mászách-chal.  Mert azt követően, hogy a Bhiná Dálet-től (4) megtisztul és ez a Keter magassági szint eltávozik és a Mászách Bhiná Gimel-re (3) gyengül, ekkor az Or Eljon a megmaradt Bhiná Gimel (3) vastagságon lép érintkezésbe a Mászách-chal. Itt Hochma magasságban hoz létre tíz szfirát.

Majd ahogy a Bhiná Gimel-től (3) is megtisztul a Mászách és a Hochma szint is eltávozik, és a Mászách-ban csak Bhiná Bet (2) marad, azt találjuk, hogy az Or Eljon a Bhiná Bet (2) vastagságon lép a Mászách-chal érintkezésbe, ahol is Biná magasságban hoz létre tíz szfirát.

Majd ahogy a Bhiná Bet-től (2) is megtisztul a Mászách és a Biná magassági szint is eltávozik, és a Mászách-ban csak Bhiná Álef (1) marad, úgy íme azt találjuk, hogy az Or Eljon a Bhiná Álef (1) vastagságon lép a Mászách-chal érintkezésbe, és hogy az Zeir Ánpin magasságában hoz létre tíz szfirát.

Majd mikor a Bhiná Álef-től (3) is megtisztul a Mászách és a Zeir Ánpin magassági szint is eltávozik, és a Mászách-ban már csak Bhinát Sóres (gyökér) marad vissza, úgy azt találjuk, hogy az Or Eljon a Bhinát Sóres (2) vastagságon lép a Mászách-chal érintkezésbe, és ekkor a Málchut magasságában hoz létre tíz szfirát.

Majd mikor a Bhinát Sóres-től (3) is megtisztul és a Málchut magassági szint is eltávozik onnan, tekintve, hogy semmiféle Áviut d’Guf nem maradt a Mászách-ban, ekkor az történik, hogy a Mászách és annak Resimo-i felemelkednek és beleolvadnak a Mászách d’Ros-ba és az ott lefolyó Zivug d’Hákáá-nak részesei lesznek. Majd ennek eredményeként új tíz szfirá jön létre rajta, amelyeket az első Párcuf „fiának” és „leszármazójának” nevezünk.

Íme ezzel mgvilágítottuk, hogy az Or Mákif és az Or Pnimi közt dúló Bitus az, amely az ÁK első Párcuf-a (a Gálgáltá) testének védőernyőjét [Mászách d’Guf-ját] kitisztítja (azaz, elgyengíti), és azt a Párcuf Pé d’Ros-ához emeli, és amelynek köszönhetően megszületik és létrejön a második Párcuf, az ÁB d’ÁK. Azonban mindez nem egyszerre jön létre, hanem az egyes lépcsőfokok rendje mentén. Magyarán az Or Eljon a Mászách tisztulása (azaz, elgyengülése) során a négy szint valamennyi estében érintkezésbe lép a Mászách-chal, mígnem aztán hozzáidomul a Pé d’Ros-hoz.

Ahogy az ÁB d’ÁK végett az első Párcuf testének kitisztulása folyamán négy eltérő magassági szint jön létre, ugyanígy, a Párcuf ÁB Mászách d’Guf-jának tisztulásakor három magassági szint jön létre – azaz, a Párcuf SZáG létrehozásakor, és így tovább az összes többi szint esetében.

Ugyanis létezik egy szabály, amely kimondja: a Mászách nem egyszerre, hanem az csak az adott lépcsőfokok érintésével tisztul meg (gyengül el); és az Or Eljon, amely még egy pillanatra sem szűnik sugározni a Táchton [alsó] felé, a Mászách kitisztulásának minden egyes lépcsőfokán Zivug d’Hákáá játszódik le.

48.]

Azonban ezek a magassági szintek, amelyek a Mászách kitisztulása folyamán sorban, az egyes lépcsőfokok érintésével jöttek létre, nem számítanak valódi szint-kisugárzásoknak - szemben az első szinttel, amely még a kitisztulást megelőzően jött létre, hanem ún. Nökudot-nak [Pontoknak] minősülnek, amelyeket Or Hozer-nek és Din-nek [ítéletnek] nevezzük, lévén, hogy a fények eltávozásával járó ítélet-erő már beléje vegyült. Merthogy az első Párcuf-ban, rögtön, ahogy a Bitus beindult és kitisztította a Mászách-ot és a testet a Bhiná Dálet-től (4), lám, olyan mintha már az egésze kitisztult volna, ugyanis nincs olyan a spirituális közegben, hogy “egy keveset”, mert miután már elkezdett tisztulni, az egésze ki, kell, hogy tisztuljon.

Azonban, minthogy a Mászách csak az egyes lépcsőfokok követési sorrendjét betartva tud kitisztulni, így az Or Eljon külön-külön a Mászch Áviut-jának mindazon lépcsőfokain, amelyre a kitisztulási folyamat során tesz szert, Zivug d’Hákáá-t gerjeszt; mígnem a Mászách teljesen kitisztul (azaz, elgyengül). Ezért a fények eltávozásával született magassági szintek - amelyekbe (mint azt már említettük) belévegyült az eltávozás rejtette erő – csak Nökudot-nak [Pontoknak], Or Hozer-nek, Din-nek minősülnek.

Ezért aztán minden Párcuf-ban kétféle magassági szintet különíthetünk el: Táámim [hangsúly-jelzések] és Nökudot [pontok]. A Guf-ot alkotó tíz szfirát, amely minden Párcuf-ban elsőként jött létre, Táámim névvel illetjük. Azokat a magassági szinteket, amelyek a Párcuf-ban a Mászách tisztulása során születnek, azaz, hogy azt követően, hogy a Mászách már elkezdett tisztulni, egészen odáig, hogy elérkezik a Pé d’Ros-hoz (lásd fenn), Nökudot-nak nevezzük.

49.]

Ugyanakkor a Táámim-fények eltávozását követően még a Guf-ban lent maradt Resimo-kat Tágin-nak [betűdíszeknek] nevezzük. A Nökudot [pontok] szintjeiről visszamaradt Resimo-kat pedig Otiot-nak [betűknek], vagy másnéven Kélim-nek [edényeknek] nevezzük. A Tágin [betűdíszeknek] - azaz, a Táámim-fények után visszamaradt Resimo-k – ott ülnek az Otiot vagy másnéven a Kélim felett, miközben fenntartják azokat.

Ezzel a következő négyféle fény mibenléte nyert magyarázatot: Táámim [hangsúly-jelzések], Nökudot [pontok], Tágin [betűdíszek], és Otiot [betűk]. Azaz, az öt Párcuf mindegyikében – Gálgáltá, ÁB, SZáG, MÁ és BoN – az elsőként létrejött magassági szintet Táámim-nak nevezzük. Azokat a magassági szinteket, amelyek már a kitisztulás beindultát követően keletkeztek, ám még azelőtt, hogy az egésze kitisztult volna, Nökudot-nak nevezzük. A Táámim-fények eltávozását követően a meglévő szintek valamennyiükéről visszamaradt Resimo-kat Tágin-nak nevezzük. A fények eltávozását követően a Nökudot magassági szintekről visszamaradt Resimo-kat pedig Orot-nak vagy Kélim-nek nevezzük. Ezt, az Öt Párcuf (úgy mint: Gálgáltá, ÁB, SZáG, MÁ és BoN) mindegyikének vonatkozásában meg kell, hogy jegyezd, mivelhogy mindegyikében végbemegy a kitisztulási folyamat, és mindegyikben tettenérhetjük a fénynek ezt a négy fajtáját.

A MINDEN PÁRCUFBAN MEGTALÁLHATÓ ROS, TOH, SZOF; ÉS A PÁRCUF-OK EGYMÁSRA ÖLTÖZÉSE

50.]

Íme, már tanulhattad, hogy minden Párcuf-ban két féle Málchut-ot különböztetünk meg, nevezetesen, Málchut HáMizdáveget [Érintkező Málchut] és Málchut HáMöszájemet [Lezáró Málchut]. Íme, a Málchut HáMizdáveget-ben levő Mászách-ról az Or Hozer tíz szfirája jön létre (tőle felfele irányba), amelyek az Or Eljon tíz szfirájára öltöznek rá, - melyeket úgy hívnak, a Ros tíz szfirája – magyarán csak egyfajta gyökerek.

Onnan lefele irányba sugározódik tovább a Párcuf testének [Guf-jának] a tíz szfirája, amelyek immáron mint valódi edényekbe áramló tíz szfirának tekintünk. A Guf-nak ez a tíz szfirája (további) két tíz szfirá-ra tagozódik. Névszerint: a Toch [a Belső (rész)] tíz szfirája, és a Szof [a vég] tíz szfirája. A Toch tíz szfirájának a helye a Pé-től [a szájtól] a Tábur-ig [a köldökig] tart, azaz, hogy ahol a fények az edényekbe öltöznek. A Szium tíz szfirájá és a Párcuf vége pedig, a helyét illetően, a Tábur-tól egészen a Szium Ráglin-ig [a lábvégekig] tart. Magyarán, itt a Málchut mintegy lezárja az összes szfirát, mígnem elérkezik a saját vetületéhez, amely nem szabad, hogy fényt kapjon. Ezzel a Párcuf-nak ott vége szakad. Ezt a megszakítást úgy nevezzük, hogy a Párcuf 'Szium Ecbáot Rágláin'-ja [a Párcuf Lábujjhegyei], amely helytől lefele csak egy szabad és fénytől megüresedett űr tátong.

Tudni kell, hogy ez a kétféle tíz-szfirá a Sorasim [gyökerek] tíz szfirájától, azaz, hogy a Ros-tól [fejtől] húzódik. Ugyanis mindkettejük bele van foglalva a Málchut HáMizdáveget-be, mivelhogy megvan benne a felöltöztetéshez szükséges erő, azaz, hogy az Or Hozer, mely felemelkedik és ráöltözik az Or Eljon-ra.

Ugyancsak, ott találjuk a Málchut-ra helyezett Mászách feltartóztató erejét, magyarán, hogy ne fogadja be a fényt. Ez a Zivug d’Hákáá létrejöttét eredményezi, amely Or Hozer-t emel fel. Ez a Ros-ban [a fejben] található két erő pusztán csak csírái az edényeknek. Azonban mihelyst fentről lefelé áramolnak, úgy az első erő, a ráöltöztetés képviselte erő, a Toch tíz szfirájában - a Pé-től lefele a Tábur-ig - ténylegesen is megnyilatkozást nyer. Mígnem a második erő, azaz, hogy az a Málchut-ra ható erő, amely meggátolja, hogy fényt kaphasson, a Szof tíz szfirájában, a Szium-ban, azaz, a Tábur-tól egészen a a Szium Ráglin-ig [a Lábak Végéig] lefele „ölt testet”. A tíz szfirának ezt a két fajtáját nevezzük mindig úgy, hogy: HáGáT [Heszed, Gvurá, Tifferet] és NáHIM [Necách, Hod, Jöszod, Málchut]. Azaz, hogy a Toch tíz szfiráját, a Pé-től a Tábur-ig, az egészét HáGáT-nak [Heszed, Gvurá, Tifferet] nevezzük. A Szof tíz szfiráját, a Táburtól lefele, az egészét NáHIM-nak [Necách, Hod, Jöszod, Málchut] nevezzük. S ezt soha ne feledd.

51.]

Továbbá, tudni kell, hogy a Megszorítás [a Cimcum] egyedül csak az Or Hochmá-ra terjed ki, amelynek edényét a Bhiná Dálet-ben (4) kiteljesedett kapni akarás képviseli. A Cimcum és a Mászách pedig (mint már azt elmondtuk) benne lett létrehozva.

Azonban az Or Hászádim-ra [az Irgalom Fényére] semmiféle megszorítás nem lett kiterjesztve, mivelhogy az ő edénye adományozni akarás, amely edényben viszont semmiféle vaskosság [Áviut] és a Teremtőtől eltérő tulajdonság [másnéven, forma-változás] nem létezik. Ezért semmiféle kijavítást nem igényel.

Ennélfogva, minthogy az Or Eljon tíz szfirájában mind a kétféle fény jelen van, azaz, Hochma és Hászádim, egymással összefonódva, amely minden különbség nélkül a jellegének megfelelően egy fénnyé összeállva sugárzik. Ezért, mikor a Cimcum-ot követően az edényekbe akarnak öltözni, íme, annak ellenére, hogy a Hászádim-ra nem vonatkozott a megszorítás [a Cimcum], íme, ő is meg lett vonva a Málchut-tól. Ugyanis, ha az Or Hászádim valamely olyan helyre áramolt volna, ahová az Or Hochmá-ból semmi sem tud eljutni, azaz, hogy a Málchut HáMöszájemet-be [a Lezáró Málchut-ba], úgy törés keletkezne az Or Eljon-ban. Mégpedig azért, mivel az Or Hászádim teljesen el kellene, hogy váljék az Or Hochmá-tól. Így hát a a Málchut HáMöszájemet [a Lezáró Málchut] egy fénytől mentes, teljesen szabad űrré vált – ideértve az Or Hászádim-ot is.

52.]

Ezzel megértheted, hogy mit is takar valójában a Párcuf végében levő tíz szfirá, azaz, a Tábur-tól lefele. Merthogy téves lenne azt állítani, hogy az egész csak Or Hászádim-ból áll, Or Hochma nélkül. Ugyanis az Or Hászádim sohasem válik el teljesen az Or Hochmá-tól, ellenben mindig találunk benne egy kis menyiségű bevilágítást az Or Hochmá-tól. Tudd meg, ezt a kis mennyiségű bevilágítást úgy hívjuk, hogy: "VáK blí Ros" [azaz: 6 vég, fej nélkül]. Ezzel magyarázatot nyert a Párcuf három féle tíz-szfirája, nevezetesen: Ros, Toch, Szof.

53.]

Most pedig térjünk rá, milyen rendeződés mellett öltöznek egymásra az ÁK [Ádám Kádmón] Gálgáltá-, ÁB-, és SZáG Párcuf-ai.

Már tanultuk, hogy minden Táchton [alsó] a neki Eljon [felső] testének védőernyőjén [Mászách d’Guf-ján] át jön létre. Pontosabban, azt követően, hogy a Mászách kitisztul, és a forma-kiegyenlítődés révén eggyé válik a fejben [a Ros-ban] levő Málchut-tal és Mászách-chal, ahol is részesévé válik a Ros-ban lejátszódó Zivug d’Hákáá-nak. Majd pedig azt követően, hogy a Mászách d’Guf-ban maradt kétféle Resimo-n, azaz, Áviut-on és Hitlábsut-on, végbemegy rajta a Zivug d’Hákáá, kiütközik a benne levő tényleges Áviut, nevezetesen, a Guf-ban levő Áviut vetülete. Ennek a felismerének köszönhetően úgy találtatik, hogy az új magassági szint az ÁK első Párcufa (a Gálgáltának) Ros-ából [fejéből] növi ki magát, majd pedig ereszkedik alább és öltözik rá annak Guf-jára, azaz, hogy a Mászách d’Guf-ban levő gyökerére, minekután az a Mászách d’Guf-ban van.

Valóban, a Mászách az új Párcuf Málchut HáMizdáveget-jével az első Párcuf Tábur-jához kellett volna, hogy alábbereszkedjék, lévén, hogy az első Párcuf Málchut d’Möszájemet-jével ott kezdődik a Mászách d’Guf, és az új Párcuf gyökere és kapaszkodási pontja onnan eredeztethető.

Azonban, miután az Or Mákif és az Or Pnimi közti Bitus következtében az Áviut utolsó vetülete eltűnt a Mászách-ból (lásd: 40. pont), és a Mászách-ban az Áviut-ból már csak a Bhiná Gimel (3) szintje maradt vissza – amely Bhiná Gimel-es (3) Áviut-ot egyébiránt Házé-nek [mellkasnak] nevezzük –, ennélfogva aztán a Mászách-nak és az új Párcuf Málchut HáMizdáveget-jének semmiféle kapaszkodási pontja és gyökere nem található az Eljon Tábur-jában [köldökében]; kivéve csak a a Házé-jében [mellkasában], ahol is mint ág a gyökeréhez, úgy tapad hozzá.

54.]

Ezzel azt találjuk, hogy az új Párcuf Mászách-ja az első Párcuf (a Gálgáltá) Házé-jének helyére száll alá. Ott az Or Eljon-nal lefolytatott Zivug d’Hákáá által, tőle a felső Párcuf Pé-jéig felfele, azaz, az első Párcuf Málchut d’Ros-áig, a Ros tíz szfiráját hozza létre. Azonban, minthogy a Táchton [az alsó Párcuf] az Eljon [a felső Párcuf] Mászách d’Guf-jából származik – mint ahogy azt már említettük, így ennélfogva a Párcuf Eljon [a felső Párcuf] Ros-ának [fejének] tíz szfirájából semmit sem tud a Táchton felöltöztetni. Majd utána fentről-lefele építkezvén az alsó Párcuf Guf-jának (azaz, a Toch és a Szof) tíz szfiráját hozza létre, amelyek helyileg kizárólag csak a felső Párcuf Házé-jétől annak Tábur-jáig bezárólag húzódnak, mivelhogy a Tábur-tól lefele már a 'Párcuf Eljon' Szium-jának tíz szfirája, vagy ugyanez másnéven, a Bhiná Dálet (4) található. Ugyanakkor, az Eljon utolsó vetületében [a Bhiná Dálet-ben (4)] nem lehet a Táchton-nak kapaszkodási pontja, mert - ahogy azt már említettük, (lásd: 40. pont) az a kitisztulása során kiveszett belőle. Ezért ez az alsó Párcuf, nevezetesen a Párcuf Hochma d’ÁK, vagy másnéven Párcuf ÁB d’ÁK, kénytelen a neki felső Párcuf, a Gálgáltá [az ÁK első Párcuf-a] Tábur-ja felett befejeződni.

Ezzel kellőképp magyarázatot nyert, miszerint a Párcuf ÁB d’ÁK Ros, Toch, Szof vetületeinek egésze - mely egyben az ÁK első Párcufá-hoz, a Gálgáltához viszonyítva ún. Táchton-nak [alsónak] minősül – együttesen a Párcuf Gálgáltá Pé-jétől lefele, annak Tábur-jáig terjedő helyen állnak. Méghozzá a következőképp: az első Párcuf Házé-jének [mellkasának] helyén a Párcuf ÁB-nak a Pé d’Ros-a, azaz, a Málchut HáMizdáveget áll; az első Párcuf Tábur-ja, a Párcuf ÁB Szium Ráglin-jának [a Lábvégeinek] a helyén, azaz, a Málchut HáMöszájemet-nél található.

55.]

Ahogy az magyarázatot nyert, hogy miként, és milyen rendeződés mellett fejlődött ki az ÁK első Párcufá-ból a Párcuf ÁB, nos, mindez egészen az Ásziá világ végéig beleértve, a létező összes Párcuf esetében hasonlóképpen történt. Merthogy minden Táchton [alsó Párcuf] a neki Eljon [felső Párcuf] Mászách d’Guf-jából jön létre; azt követően, hogy kitisztul (elgyengül) és beléolvad az Eljon Málchut d’Ros-ában álló Mászách-ba és részesévé válik az ott lezajló Zivug d’Hákáá-nak. Majd utána alábberreszkedik onnan az Eljon Guf-jában található ún. kapaszkodási pontjához, ahol az Or Eljon-nal lefolytatott Zivug d’Hákáá által (lentről felfele építkezvén) a Ros tíz szfiráját hozza ott létre; majd pedig onnan - ahogy azt az ÁB d’ÁK kapcsán már részleteztük, fentről lefele terjeszkedvén a Guf tíz szfiráját - értsd a Toch és Szof vetületeket - hozza létre. Mindazonáltal, a Párcuf Szium-ját [végét] illetően az egyes Párcuf-ok között különbségeket találunk. 

CIMCUM BET (2), AVAGY MÁSNÉVEN A CIMCUM NáHI [Necách, Hod, Jöszod] d’ÁK

56.]

Íme, a korábbiakban már magyarázatot nyert, mit is értünk Cimcum Álef (1) alatt, amely a Klí Málchut-ot, azaz, a Bhiná Dálet-et (4) érintette, megfosztván attól, hogy Or Eljont fogadhasson magába. Továbbá a Mászách és az Or Eljon között létrejött Zivug d’Hákáá mibenléte, amely ún. Or Hozer-t emel fel; ez az Or Hozer pedig, a Bhiná Dálet-et (4) helyébe lépvén, új befogadó edénnyé lesz.

Ugyancsak érintettük a Mászách d’Guf elgyengülésének a kérdését, amely az Or Mákif és Or Pnimi közt dúló Bitus következtében minden Párcuf testében [Guf-jában] végbemegy, és amely minden Párcuf testében [Guf-jában] négy vetületet, a TaNTÁ-t [Táámim,iNökudot, Tágin, Otiot (az „Otiot” szó a héberben Álef betűvel kezdődik, ezért azt önmagában állva ’Á’ betüként ejtjük)] hozza létre; továbbá a Guf Mászách-ját a Ros Mászách-jához emeli, és alkalmassá teszi arra, hogy közte és az Or Eljon között Zivug d’Hákáá létesülhessen. Amelynek eredményeként aztán egy új Párcuf születik, amely az őt megelőző Párcuf-nál egy lépcsőfokkal alacsonyabb magassági szintet képvisel. Egyszóval, az ÁK első három Párcuf-a, névszerint: Gálgáltá, ÁB, SZáG – a leírtak szerint jön létre és „öltöznek rá” egymásra.

57.]

Tudd meg, az ÁK e három Párcuf-ában, azaz, a Gálgáltá-ban, ÁB-ban és SZáG-ban, mégcsak a csíráját sem találjuk az ÁBIÁ [Ácilut, Briá, Jécirá, Ásziá] négy világnak. Merthogy még csak a helye sem alakulhatott ki a BIÁ [Briá, Jécirá, Ásziá] három világnak, lévén, hogy az ÁK belső Párcuf-a egészen az Evilág Pontjáig terjeszkedett ki. S ugyanígy, a megkívánt Tikun [Helyrehozás, vagy nevezd Kijavításnak] gyökere sem tárulhatott még fel, amelynél fogva végbement a Cimcum Álef (1).

A Cimcum Álef-re (1) azért volt szükség, hogy így lehessen a Bhiná Dálet (4) számára biztosítani, hogy anélkül, hogy bármiféle forma-változás érje, Or Eljon-t fogadhasson magába (lásd: 10. pont). Azaz, hogy ebben a Bhiná Dálet (4) vetületben teremtse meg az ember testét, illetve lehetővé tegye a számára, hogy a Tóra és a Parancsolatok abbéli tanulmányozása által, amellyel „belső nyugalomat ajándékoz az Alkotójának”, a Bhiná Dálet-ben található kapni akarást olyanképp változtathassa át, hogy azt az adományozni akarássá (altruizmus) fűtse. Magyarán, hogy maga a kapás adományozássá forduljon át - és ezzel beteljesedik a Tikun. Ugyanis ezzel a Bhiná Dálet (4) újra befogadó edényévé lesz az Or Eljon-nak, és a beléje érkező fénnyel mindenféle forma-kölönbözőség nélkül teljesen eggyéolvad – ahogy azt már említettük.

Azonban idáig, ennek a Tikun-nak a gyökere még nem tárulhatott fel, mert ehhez az szükségeltetik, hogy az ember a Bhiná Dálet-nél (4) feljebb levő vetületekből is részt szerezzen magának, azaz, beléjük legyen foglalva, hogy aztán általa képessé válhasson arra, hogy az adományozástól vezérelve végezhessen jócselekedeteket.

Amennyiben az ember az ÁK Párcuf-ainak állapotából fejlődött volna ki, úgy az egésze (a már említett) megürült, fény nélküli állapotból kellene, hogy származzon. Mégpedig azért, mert a Bhiná Dálet (4) – amely gyökeréül szolgál az ember testének – mintegy megürült, fény nélküli közegként, teljes egészében az ÁK Lábai alá került, abszolút forma-ellentétben (teljesen ellentétes tulajdonságokkal rendelkezvén) az Or Eljon-nal, amely ezért ekülönült és halott közegnek számít. S ha az ember ebből lett volna teremtve, úgy soha nem adódott volna arra lehetősége, hogy kijavíthassa a tetteit, miután az adományozásnak mint olyan, még csak szikráját sem találnánk benne. Olyan lenne, akár egy állat, amely számára az adományozás teljesen ismeretlen fogalom. Az egész életük, saját magukról szól. Avagy, akárcsak mindazok a gonoszak, akik elmerültek a saját maguknak való szerzés gyönyörében. Olyannyira, hogy még ha tesznek is valami jót a másért, csakis a saját maguk jóérzéséért teszik. Róluk mondja az írás: "A gonoszakat már az életük során holtaknak nevezik".

58.]

Ez a rejtély áll áldott emlékű Bölcseink mondása mögött, miszerint (Beresit Rábbá): „Kezdetben az az Elgondolás élt [a Teremtőben], hogy a jog szigorú mércéje szerint teremtse meg a világot, majd aztán látta, hogy a világ nem tud így fennmaradni. Erre előrébbvalónak tette meg az irgalmasság erényét és hozzátársította a jog szigorú mércéjéhez.”

Tudvalevő, hogy ha spirituális közegről és történésekről beszélünk, minden „kezdetben” és „majd” meghatározások, ok és okozati összefüggést jelölnek. S amelyben azt mondja, hogy a világok létrejöttének első oka, azaz, hogy az ÁK Párcufa-i, amelyek minden világot megelőzvén teremtettek, a jog szigorú mércéje szerint lettek teremtve, azaz, hogy kizárólag a Málchut-ban, mit csak úgy nevezünk, hogy „az ítélet (a jog szigorú) mércéje szerint”. Vagy másnéven a Bhiná Dálet-ben (4), amely mint mondottuk a Cimcum Álef (1) megszorítása alá került és mintegy lezárásként az ÁK Lábaihoz, valamely megüresedett, fénytől mentes űrré változott. Azaz, hogy az Evilág Pontjává, amely elnevezés az ÁK Szium Ráglin-ja [Lábvégei] alatt található fénytől mentes, megüresedett űrt jelöli (ahogy azt fentebb már említettük).

„És látta, hogy a világ nem marad így fenn”, azaz, hogy ilyen módon semmilyen lehetőség nem kínálkozik a Bhiná Dálet-ből (4) teremtendő ember számára, hogy önzetlen viselkedésmódot sajátíthasson el, amelynek révén elérkezvén a megkívánt Tikun állapotára, fennmaradhat a világ.

„Erre előrébbvalónak tette meg az irgalmasság erényét és hozzátársította a jog szigorú mércéjéhez.” Ez a következőt jelenti. A Biná szfirát másnéven „az irgalmasság erényének”, a Málchut szfirát pedig – mivelhogy a ’Megszorítás” [Cimcum] őrá lett kivetve - az ítélet (a jog szigorú) mércéjének nevezik.

A Teremtő megemelte a jog szigorú mércéjét, azaz, a Málchut szfirában létrejött lezáró-erőt, és a Biná-hoz, az irgalmasság erényéhez emelte, és összevegyítette őket. Ennek az egymáshoz társításnak az eredményeként a Bhiná Dálet-be (4), azaz, a jog szigorú mércéjébe is belekerült a Biná-edényben levő adományozni akarás kevéske szikrája (lásd: 5. pont). Mert ezáltal válik a Bhiná Dálet-ből (4) keletkezett emberi test alkalmassá arra, hogy az adományozás erényét is magába foglalja, amellyel aztán már úgy képes jócselekedeteket tenni, hogy azok hátterében egyedül csak annak szándéka áll, hogy belső nyugalommal árassza el az Alkotóját. Mígnem a benne levő kapni akarás teljes egészében az adományozni akarás szinezetet nyeri el. A világ pedig ennek köszönhetően maradhat fenn - a már a világ teremtése óta áhított - Tikun beteljesítésére.

59.]

A Málchut-nak és a Biná-nak ez az egymáshoz társítása a Párcuf SZáG d'ÁK-ban lett véghezvíve, és amely a tőle lentebbre levő világokban a Cimcum Bet (2) létrejöttét váltotta ki. Ennek oka az, hogy az Or Eljon felé egy új határvonal lett kijelölve, azaz, hogy a Biná helyén. 

Azt találjuk, hogy a Málchut HáMöszájemet, amely az SZáG d’ÁK Szium Ráglin-jánál [Lábvégeinél], az Evilág Pontja felett állt, felemelkedett a Párcuf SZáG d’ÁK Guf-jának 'Heci Biná'-jához [azaz, a Biná feléhez], névszerint, a Tifferet-hez. Azért Tifferet, mert minthogy a Guf KáHáB [Keter, Hochma, Biná] szfiráit HáGáT-nak [Heszed, Gvurá, Tifferet] nevezzük, ebből adódóan a Biná d’Guf a Tifferet-et jelöli.

Hasonlóképpen, a Málchut HáMizdáveget, amely ezidáig az SZáG d’ÁK Pé d’Ros-ának helyén állt, az ÁK Nukvéj Éjnáim-jához [az ÁK Szemeinek Pupillájához] emelkedett. Azaz, hogy a Ros Heci Biná-jához, ahol is hogy a Párcuf MÁ d’ÁK létrejöhessen - amelyet csak úgy említünk, hogy Olám HáNikudim [a Pontok Világa] – a Zivug a Nukvéj Éjnáim-ban lett véghezvíve.

60.]

Ezt a fentiekben leírt Megszorítást [Cimcum Bet (2)] másképp kifejezve úgy is nevezik, hogy Cimcum NáHI [Necách, Hod, Jöszod] d’ÁK. Mégpedig azért, mert a SZáG d’ÁK - amely a Párcuf Gálgáltá d’ÁK-kal egyvonalban, az Evilág Pontja [a Nökudá d’Olám HáZe] felett ért véget -, íme, azáltal, hogy a Málchut a Biná-hoz lett felemelve és társítva, úgy az a belső ÁK (azaz, hogy az Olám HáNikudim) Tábur-ja felé, pontosabban, a Heci Tifferet-hez, a belső ÁK Guf-jának Heci Biná-jához emelkedett fel, és amellyel egyben a Málchut HáMöszájemet ott ért véget, és az Or Eljon-t ott tartóztatta fel és akadályozta meg abban, hogy tőle lentebbre nyomuljon. Ezért a Felső Fénytől eltiltott TáNHI [Tifferet, Necách, Hod, Jöszod] d’SZáG megüresedett, fénytől mentes hellyé vált.

A Cimcum Betet (2) ennélfogva nevezik úgy, hogy ’Cimcum NáHI d’ÁK’. Ugyanis a(z Olám HáNikudim, vagy nevezd, a belső ÁK) Tábur(-ja) helyén létrejött új határvonal révén a NáHI d’SZáG d’ÁK üressé vált minden korábban ott levő fénytől. Ennek következtében, az ÁHáP [Ózen (fül), Chotem (orr), Pe (Száj)] d’Ros d’SZáG mintegy megszünt a Ros d’SzáGhoz tartozni, és helyette a SZáG Guf-jának részévé vált. Ennek az az oka, hogy a Málchut HáMizdáveget (a Pé d’Ros-ról) a Nukvéj Éjnáim-hoz emelkedett fel, amiért a Ros tíz szfirája ezúttal a Nukvéj Éjnáim-ban álló Mászách-tól felfele jöttek létre. Így a Nukvéj Éjnáim-tól lefele levő rész már a Párcuf Guf-jához tagolódott. Mivelhogy csak a Nukvéj Éjáim alatti részt, azaz, hogy a Guf-ot megillető megvilágítást tudja csak befogadni.

Íme, ez az új, tíz szfirára bontható magassági szint – amely a Nukvéj Éjnáim d’SZáG d’ÁK-ról jött létre – azt a tíz szfirát képezi, amelyet csak úgy nevezünk, hogy Olám HáNikudim. Majd ez a tíz szfirá a Nukvéj Éjnáim d’SZáG d’ÁK-ról leereszkedett a helyére, azaz, hogy a belső ÁK Tábur-ja alá, ahol is Ros-sá és Guf-á teljesedtek ki. Tudd meg, hogy ezt a már fentiekben említett lezáróvonalat, amely a Biná d’Guf-nál található, úgy nevezzük, hogy Párszá [Patkó].

Azonban tudni kell, hogy ez esetben ún belsőség-ről [Pnimiut-ról] és külsőség-ről [Hiconiut-ról] egyaránt beszélhetünk. Ennek megfelelően egyedül csak a külsőség tíz szfiráját nevezzük úgy, hogy Olám HáNikudim [a Pontok Világa], a belsőség tíz szfirája pedig magát az ÁK [Ádám Kádmón] MÁ és BoN Párcuf-ait jelenti.

61.]

Azonban át kell, hogy lássuk, vajon hogyan lehetett az, hogy a Nikudim és a MÁ d’ÁK tíz szfirája, amelyek a Nukvéj Éjnáim d’SZáG d’ÁK-ról jöttek létre, bár már a Pé d’Ros-tól kezdődően kellett volna, hogy a Párcuf SzáG-ra ráöltözzenek (megfelelően annak, ahogy az a korábbi Párcuf-ok esetében történt, nevezetesen, hogy minden alsó a neki felsőnek mondott Párcuf-ot annak Pé d’Ros-ától kezdi felöltöztetni), mégsem így történt, hanem az ÁK Tábur-ja alá ereszkedtek le.

S hogy ezt megérthessük, jól át kell, hogy lássuk, miként is jött létre ez a fentiekben említett ’egymáshoz társítás’, mikor is a Biná és a Málchut egymásba fonódtak.

62.]

A helyzet az, hogy mikor a Párcuf SZáG kifejlődött, az teljes egészében a belső ÁK Tábur-ja felett ért véget, miként azt a Párcuf ÁB d’ÁK vonatkozásában már elmagyaráztuk. A Párcuf SZáG amiatt nem tudott a Tábur alá terjeszkedni, mivelhogy onnantól kezdődően már az ÁK [Ádám Kádmón] Bhiná Dálet (4) vetülete uralkodik, azaz, már mint az ÁK Szium-jának tíz szfirája minőségben, az ÁB és SZáG Párcuf-okban azonban (mint azt tanultuk) semmi de semmi nincs a Bhiná Dálet-ből (4) (lásd 54. pont).

Azonban mikor a SZáG d’ÁK Nökudot-jai [pontjai] kezdtek létrejönni, azaz, hogy miután a SZáG Mászách-ja a benne levő Or Mákif és Or Pnimi közt dúló Bitus következtében már megtisztult a Bhiná Bet (2) d’Áviut-tól, és Bhiná Bet (2) d’Hitlábsut-ra és Bhiná Álef (1) d’Áviutra gyengült, íme, ezzel egyidőben a SZáG Táámim-jai [hangsúly-jelzései] eltávoztak a Párcuf-ból, és a Nökudot [Pontok] magassági szintje a még a Párcuf-ban maradt Áviut-on fejlődtek ki, mint ’VáK blí Ros’ [6 Vég Fej nélkül]. Mégpedig azért, mert a Bhiná Álef (1) d’Áviut-on létrejött tíz szfirá a Tifferet magassági szintjéig ér fel, mikor is az első három szfirá magassági szintje hiányzik belőle. A Záchár [hím] magassági szint, amely ez esetben Bhiná Bet (2) d'Hitlábsut, ugyanúgy, az sem éri el a Biná magasságát, ellenben csak úgymond megközelítőleg, amely ezért aztán csak VáK d'Biná-nak minősül. Ebből kifolyólag a Nökudot d'SzáG-nak ez a magassági szintje úgymond hozzáidomul (kiegyenlíti a formáját) az ÁK Tábur-ja alatti részhez, a Szium-ja tíz szfirájához, tekintve, hogy azok éppúgy 'VáK blí Ros' [6 Vég Fej nélkül] jelleggel bírnak (lásd: 52. pont).

És tudvalevő, hogy a spirituális közegben a forma-kiegyenlítődés egyet jelen az egyesüléssel. Így ezért, ez a magasági szint lereszkedett az ÁK Tábur-ja alá, és ott összevegyült a ZoN [Zeir Ánpin (=Heszed, Gvurá, Tifferet, Necách, Hod, Jöszod) és Málchut] d'ÁK-kal, és minthogy a magassági szintjük azonos, így mintha csak egyek lennének viselkedtek.

63.]

Ha pedig azt kérdeznéd, tán a bennük levő Áviut szempontjából nézve, hát nem még mindig óriási köztük a különbség. Merthogy a SZáG Nökudot-jai Áviut d'Bhiná Bet-ről (2) fejlődtek ki, mikor is a Bhiná Dálet-ből (4) semmi de semmi nincs bennük. S noha Zeir Ánpin magassági szinttel bírnak, mindazonáltal ez még nem vethető össze az ÁK Tábur-ja alatti rész Zeir Ánpin magasságával, tekintve, hogy az (nem ugyanaz a Zeir Ánpin, hanem) Zeir Ánpin d'Bhiná Dálet (4). Amelynél fogva a különbség óriási közöttük.

Erre a válasz a következő. Miután az Áviut [vaskosság] kizárólag csak azt követően ismerszik meg, hogy a fény [Or] már elhagyta a Párcuf-ot, s nem pedig míg az benne van, ezért abban a pillanatban, hogy Párcuf Nökudot d'SZáG Zeir Ánpin magasságban volt, lereszkedett, és az ÁK Tábur-ja alatti ZoN magasságot töltötte ki. Majd ott a Bhiná Bet (2) összevegyült a Bhiná Dálet-tel (4), amely a fentiekben említett Cimcum Bet (2) létrejöttéhez vezetett, és amely egyben e Párcuf Biná d'Guf-jának a helyén mint új záróvonal jelentkezett. Ennek eredményeként a Zivug-nak a helye megváltozott, azaz, a Pé d'Ros helyett a Nukvéj Éjnáim (d'Ros) helyére került.

64.]

Íme, azt találod, hogy a Málchut Biná-hoz való társításának a gyökere, azaz, a Cimcum Bet [a Második Megszorítás] (2), csak az ÁK Tábur-ja alattra lett foganasítva, méghozzá a Párcuf Nökudot d'SZáG oda nyomulásával.

Ennek folytán a Cimcum Bet (2) korlátai közt kifejlődött Nikudim tíz szfirájának ez a magassági szintje nem tudott az ÁK Tábur-jánál fentebbre terjeszkedni, lévén, hogy semmiféle erő és befolyás nem tud a Párcuf létrejöttének gyökerétől fentebb megjelenni. S minthogy a Cimcum Bet (2) léttrejöttének helye a Tábur-tól lefelére esik, ezért a Nikudim magassági szintje úgyszintén szükségszerűen erre a helyre kellett, hogy kerüljön. 

A NÉGY VILÁG, AZ ÁBIÁ HELYE; ILLETVE AZ ÁCILUT ÉS BIÁ KÖZTI PÁRSZÁ MIBENLÉTE

65.]

            Íme, ezzel magyarázatot nyert, hogy a Cimcum Bet (2) a lényegét tekintve mindössze csak a Párcuf Nökudot d'Szág-ban lett foganasítva, helyileg az ÁK Tábur-jától kezdődően lefele, egészen annak a Szium Ráglin-jáig [Lábvégeiig], azaz, hogy az Evilág Pontja felettéig.

Tudd meg, hogy a Cimcum Bet-et (2) nyomán beállt mindezek a változások, kizárólag csak ezt a Nökudot d'SZáG Párcuf-ot érintették, s nem pedig a neki fentebbre levő Párcuf-okat.

Ami pedig a fentiekben említettet illeti, miszerint azáltal, hogy a Málchut az ÁK Heci Tifferet-jéhez emelkedett és ott pedig lezárta a Párcuf-ot, és hogy az ÁK Tifferet-ének alsó fele és a NáHI [Necách, Hod, Jöszod] szfirái szabad űrré váltak, nos mindez nem magának az ÁK-nak a TáNHI-jában [Tifferet, Necách, Hod, Jöszod] ment végbe, hanem csak kizárólag az ÁK Nökudot d'SZáG Párcuf-ának TáNHI szfiráiban, merthogy magának az ÁK-nak a viszonyából nézve ezek a változások csak ún. MáN [Méjn Nukvin = Női Vizek] felemelésnek tetszenek. Magyarán, az ÁK csak annyiban bújik bele ezekbe a változásokba, hogy aztán azokkal együtt létrehozhassa a Nökudot d'SZáG Párcuf tíz szfiráját. Ám magában az ÁK-ban semmiféle változás nem történik.

66.]

            Lám, közvetlen a Cimcum Bet (2) érvénybelépésével, azaz, mikor a Málchut a Biná-hoz emelkedett, még a MáN felemelkedését megelőzően és hogy a ÁK Nukvéj Éjnái-jában létrejött volna a Zivug, az ÁK Nökudot d'SZáG Párcuf-a négy részre osztódott: 1.) KáHáB HáGáT [Keter, Hochma, Biná, Heszed, Gvurá, Tifferet] a Házé-jéig [a mellkasáig], amely az Ácilut helyének minősül; 2.) a Tifferet alsó kétharmad része, azaz, a Házé-tól a Tifferet végéig, a Briá helye jön létre; 3.) a három, NáHI [Necách, Hod, Jöszod] szfirája a Jécirá Világ helyévé lesz; 4.) a benne levő Málchut pedig az Ásziá Világ helyévé válik.

67.]

            A dolgok magyarázata a következő. Az Ácilut Világ helye, egy olyan helyet jelöl, amely arra rendeltetett, hogy az Or Eljon beléáramoljon. Hogy meddig? Minekután a Málchut emelkedése a Biná d’Guf-nál, azaz, a Tifferet-nél állt meg, így a Párcuf ott ért véget. Magyarán, a fény nem tud onnan tovább áramolni lefele, mivelhogy az Ácilut ott a Heci Tifferet-tel, a Házé-nél ér véget.

Már tanultad, hogy az itt létrejött új záróvonal, mely az Ácilut Világa alatt vonul, Párszá-nak nevezzük. Ezekben a Pársza alatti szfirákban egyfajta hármas felosztást találunk. Ennek oka a következő:

Valóban, az Ácilut-tól lentre csak két szfirá kellett, volna, hogy kerüljön, azaz, hogy a ZoN [1. Zeir Ánpin (=Heszed, Gvurá, Tifferet, Necách, Hod, Jöszod) és 2. Málchut] d’Gufá, vagy másnéven NáHIM [Necách, Hod, Jöszod]. Mert miután a záróvonal a Biná d’Gufá-ban jött létre, amely egyben a Tifferet, így ebből következőleg a Tifferet-nél lentebbre már csak egyedül a ZoN szfirák találhatók, amelyek mint tudjuk, a záróvonal alatt állnak. Azonban nem maga a Tifferet.

Ám mégis, a Tifferet alsó fele szintén a záróvonal alá került. Ennek z volt az oka, hogy maga a Biná d’Guf (azaz, a Tifferet) úgyszintén tíz szirából – KáHáB TuM [1. Keter, 2. Hochma, 3. Biná, Zeir Ánpin = (4. Heszed, 5. Gvurá, 6. Tifferet, 7. Necách, 8. Hod, 9. Jöszod), 10. Málchut] - áll, és minthogy ennek a Binának a ZoN szfirái mintegy gyökerei a Guf ZoN-jának, azaz, hogy hasonló tulajdonságokkal rendelkeznek, így ezért a ZoN d’Biná, együtt a ZoN d’Gufá-val, ő is az Ácilut Párszá-ja alá került. Ennélfogva a Tifferet szfirá mintegy megrepedt a Házé-nél széltében. Ugyanis a Biná-hoz emelkedett Málchut emitt áll, amely a ZoN d’Biná-t (vagy másnéven, a Házé-jától a Szium-jáig terjedő alsó kétharmadnyi Tifferet-et) úgyszintén kivülre esővé tette meg.

Ebből következőleg, különbséget találunk a Tifferet alsó kétharmada és a NáHIM [Necách, Hod, Jöszod, Málchut] között, merthogy a Tifferet alsó kétharmada valóban a Biná d’Guf-hoz tartozik, és az nem a saját maga miatt került az Ácilut Szium-ja [Vége] alá, hanem csak amiatt, merthogy ő "testesíti meg" a ZoN gyökereit. Erre való tekintettel, (azaz, mert nem a saját maguk okán kerültek kívülre) a Tifferet alsó kétharmadát nem érte nagy veszteség, és ezért elkülönültek a NáHIM-tól, és különálló világgá lettek, amelyet úgy nevezünk, hogy Olám HáBriá [a Briá Világ].

68.]

            A ZoN d’Guf, vagy másnéven a NáHIM, ugyancsak két vetületre osztódott: a Málchut, amely lévén a Nukvá vetületét képviseli, ezért a legkomolyabban sérült, az Olám HáÁsziá [az Ásziá Világ] helyét adta. A Zeir Ánpin-ból, vagy másképp a NáHI-ból [Necách, Hod, Jöszod], az Ásziá felett az Olám HáJécirá [a Jécirá Világ] keletkezett.

Íme, ezzel magyarázatot nyert, hogy miként osztódott fel a Párcuf Nökudot d’SZáG a Cimcum Bet (2) miatt, és szolgált a négy világ – Ácilut, Briá, Jécirá, Ásziá - számára helyként:

A benne levő KáHáB HáGáT [Keter, Hochma, Biná, Heszed, Gvurá, Tifferet] szfirákból, egészen a Házé-ig, az Olám HáÁcilut [az Ácilut Világ] helye alakult ki; a Tifferet alsó feléből, azaz, a Házé-jétól a Szium-jáig terjedőleg, az Olám HáBriá [a Briá Világ] helye jött létre; a benne levő NáHI-ból [Necách, Hod, Jöszod] az Olám HáJécirá [a Jécirá Világ]; a Málchut-ja pedig az Olám HáÁsziá-vá [az Ásziá Világgá] lett.

E négy világ együttesen az ÁK Tábur-jától indulván egészen az Evilág Pontja felettéig, azaz, az ÁK Szium Ráglin-jáig húzódik, amely helyen a Nökudot d’SZáG-nak a Párcuf Gálgáltá d’ÁK-ra való ráöltözése véget ér.

A NIKUDIM VILÁGBAN KIFEJLŐDÖTT KÁTNUT ÉS GÁTLUM ÁLLAPOTOK MIBENLÉTE

69.]

            Íme, azok után, hogy az általánosság szintjén már megismertük a Cimcum Bet-et (2), amely megszorítás a Párcuf Nökudot d’SZáG-ban lett érvényesítve, mégpedig mint tudjuk, az Olám HáNikudim [a Nikudim Világ] tíz szfirájának a megteremtése végett, amely egyúttal az ÁK [Ádám Kádmón Világ] negyedik Párcuf-át képviseli, térjünk vissza és világítsuk meg részleteiben a Nikudim tíz szfirájának a létrejöttét.

Már magyarázatot nyert, miként jön létre az egyik Párcuf a másikból, nevezetesen, hogy minden Párcuf Táchton [alsó Párcuf] a neki Eljon-nak számító Párcuf Mászách d’Guf-járól születik és jön létre, azt követően, hogy kitisztult (azaz, elgyengült) és felemelkedett az Eljon Pé-jéhez [szájához], hogy ott újra részese legyen a Zivug d’Hákáá-nak. Továbá megtanultuk, hogy ezt a tisztulási folyamatot (elgyengülés) a Párcuf Eljon Mászách-jában dúló ama Or Mákif és Or Pnimi közt Bitus váltotta ki, amely a Mászách d’Guf Áviut-ját [a test védőernyőjének vaskosságát] olyannyira elgyengíti, hogy az a Ros Mászách-jához idomul. (Ahogy azt a 35. pontban említettük; Vedd ott szemügyre alaposan!)

Mert ezek mentén fejlődött ki a Párcuf ÁB d’ÁK a Párcuf Keter d’ÁK-ból, és a Párcuf SZáG d’ÁK a Párcuf ÁB d’ÁK-ból. És íme, az ÁK negyedik Párcuf-a - névszerint, az Olám HáNikudim [a Nikudim Világ] tíz szfirája – ugyancsak a neki Eljon-nak [felsőnek] számító Párcuf-ból, a SZáG d’ÁK-ból született és jött létre, az előzőekhez hasonló módon.

70.]

            Azonban itt valamely további dologra mutathatunk rá. Merthogy a korábbi Párcuf-ok esetében mikor a Mászách kitisztult (elgyengült) és felemelkedett az Eljon Pé d’Ros-ához, a Mászách egyedül csak az Eljon Guf-jának a Resimot d’Áviut-ját [azaz, az Áviut-ra vonatkozó emlékeztető-jelzéseit] foglalta magában.

Ám nem így történt a Párcuf SZáG d’ÁK Mászách-jának a kitisztulásakor, amely a Nikudim végett jött létre. Merthogy a Mászách ez esetben kétféle Resimo-t foglalt magába. Ugyanis a saját maga Resimot d’Áviut-ján kívül, azaz, hogy amelyek a SZáG d’ÁK Guf-jának a szfiráira vonatkoznak, a Tábur alatti ZoN d’ÁK-nak a Resimot d’Áviut-ját is magába foglalta. S ez abból az okból történt így, merthogy az ÁK Tábur-ja alatt egymásba vegyültek (lásd: 61. pont) - lévén, hogy a Nökudot d’SZáG az ÁK Tábur-ja alá ereszkedett le, és ott, a már ott levő ZoN d’ÁK-kal vegyült össze.

71.]

            Ennek az erőnek a folytán jött itt létre a Párcuf Nikudim-ban az ún. Kátnut [kicsinység] és Gádlut [nagyság] állapotok. Azaz, hogy egyfelől a SZáG d’ÁK Mászách-jában levő Resimot d’Áviut-ból a Kátnut Nikudim tíz szfirája; a Tábur alatti ZoN d’ÁK Resimot-jából pedig, amelyek összefonódtak és összevegyültek a Mászách Resimot-jával, a Gádlut Nikudim-nak a tíz szfirája jöttek létre.

72.]

            Tudnod kell, hogy a Párcuf Nikudim lényegét a Mászách-ból kifejlődött Kátnut Nikudim tíz szfirája adja. Mégpedig azért, merthogy azok a lépcsőzetesség rendjét követve jöttek létre, magyarán közvetlenül az Eljon Mászách d'Guf-jából [a felső Párcuf testének Mászách-jából] - miként az az ÁK korábbi három Párcuf-a [a Gálgáltá, ÁB, SZáG] esetében történt. Azonban a Gádlut Nikudim tíz szfirája már csak pusztán a Nikudim-hoz jött toldásnak (ráadásnak) tekintendők, lévén, hogy azok csak a Tábur alatti ZoN d'ÁK  Resimot-jain létrejött Zivug-ból fejlődtek ki, amelynek során nem a lépcsőzetesség rendjét követve fejlődtek ki, hanem csak kihasználva, hogy a Párcuf Nökudot d'SZáG az ÁK Tábur-ja alá ereszkedett (lásd 70. pont, fent), mintegy ráadásként ők is a Mászách- ba fonódtak.

73.]

            Először a Kátnut Nikudim tíz szfiráját elemezzük. Már tanultuk, hogy a SZáG d'ÁK-nak azt követően, hogy kiterjeszkedett, a Mászách-ján az Or Mákif és Or Pnimi közt Bitus [ütlegelés] kezdett el dúlni, amelytől aztán a Mászách lépcsőzetesen kitisztítult (elgyengült); illetve, hogy a tisztulási folyamat során keletkezett magassági szinteket együttesen Nökudot d'SZáG-nak [a SZáG Pontjainak] nevezzük, s hogy azok az ÁK Tábur-ja alá ereszkedtek le, és az ott található Bhiná Dálet-tel (4) egymásba vegyültek (lásd: 62. pont, Vedd ott jól szemügyre).

Lám, azt követően, hogy a Mászách megtisztult a Guf [test] valamennyi Áviut-jától [vastagságától], és már csak a Ros Áviut-jával megegyező vastagság maradt vissza benne, úgymond felemelkedett a Ros d'SzáG-hoz [a SZáG fejéhez], és ott a Resimot-ban [az emlékeztető-jelzésekben] még megmaradt Áviut-on – amelyek a Mászách-ban találhatók - újra Zivug d'Hákáá ment végbe – ugyanúgy, ahogy azt a 32. pontban már megvilágítottuk.

74.]

            Itt ugyancsak rámutathatunk arra, hogy az Áviut utolsó vetülete, azaz, hogy a Mászách-ban volt Bhiná Bet (2), teljesen eltűnt, és csak Resimo d'Hitlábsut maradt belőle vissza. Az Áviutból pedig csakis kizárólag Bhiná Álef (1) maradt vissza. Ennélfogva a Ros d'SzáG-ban [a SZáG fejében] álló Mászách-ra kétféle Zivug jutott (lásd: 43. pont): Abból, hogy a Bhiná Álef (1) d'Áviut a Bhiná Bet (2) d'Hitlábsut közé olvadt – amelyet csak úgy említünk, hogy "a Resimo d'Nökévá-nak a Resimo d'Záchár-ba való foglalása' -, egy megközelítőleg Biná magasságú szint jött létre, egyenértékűként a VáK [Váv Kcávot = 6 vég] d'Biná-val, és amely magassági szintet egyben a Nikudim Keter szfirájának nevezzük. Abból pedig, hogy "a Resimo d'Záchár a Resimo d'Nökévá-ba lett foglalva", azaz, hogy abból kifolyólag a Bhiná Bet-es (2) Resimo d'Hitlábsut a Bhiná Álef-es (1) Resimo d'Áviut közé olvadt, egy Zeir Ánpin magassági szint jött létre, amely az értékét teintve VáK blí Ros-nak [6 vég, Fej nélkül] számít. Névszerint, Áv”I dNikudim Áb"Á (ejtsd: Ábá ve Imá [Apa és Anya] d'Nikudim, Áchor b'Áchor [egymásnak háttal]).

Ezt a két magassági szintet együtt GáR [Gimel Risonot = Első három (szfirá)] d'Nikudim-nak nevezzük. Magyarán, a Nikudim Ros-ának tíz szfirája, tekintve, hogy minden Ros-t GáR [Gimel Risonot = Első három (szfirá)=Keter, Hochma, Biná] vagy KáHáB [Keter, Hochma, Biná] névvel illetünk. Azonban a kettejük eltér egymástól, ugyanis a Keter d'Nikudim – azaz, hogy a Záchár magassági szint – nem terjeszkedik Guf-fá, egyedül csak a Ros-ban világít. Mígnem az Ábá ve Imá d'Nikudim – azaz, hogy a Nökévá magassági szint – egymagában terjeszkedik Guf-fá, amelyet csak úgy nevezünk, hogy ZáT [Záin Táchtonot = Hét Alsó (szfirá)] d'Nikudim, avagy HáGáT NáHIM [Heszed, Gvurá, Tifferet, Necách, Hod, Jöszod, Málchut] d'Nikudim.

75.]

            Olyanképp, hogy ezzel három egymás alatti szintet tudunk itt megkülönböztetni: az első a Keter d'Nikudim, amely a magasságát illetően VáK d'Biná szintet képvisel; a második, az Ábá ve Imá [rövdítve: Áv"I] d'Nikudim, Zeir Ánpin magassági szinttel; a harmadik a ZáT [Heszed, Gvurá, Tifferet, Necách, Hod, Jöszod, Málchut] d'Nikudim, amely egyúttal a Guf d'Nikudim.

76.]

            S tudd meg, hogy annál fogva, hogy a Málchut felemelkedett a Biná-hoz, a Nikudim ezen szintjeivel az történt, hogy közvetlen a létrejöttükkor kétfelé hasadtak. Merthogy, miután a Zivug a Nukvéj Éjnáim-ban ment végbe, a Ros-ban csak két és fél szfirá volt található, nevezetesen, Gálgáltá, Éjnáim és Nukvéj Éjnáim [Szemek Pupillái], magyarán, Keter, Hochma, és a Biná felső fele, melyeket csak Kélim d'Pánim-nak [az Arc Edényeinek] nevezünk. Az ÁHáP [Ózen (fül), Chotem (orr), Pe (Száj)] edényei, nevezetesen, a Biná alsó fele, Z”Á [Zeir Ánpin], és Nukvá, a Ros tíz szfiráján kívülre kerültek és a Ros alatti szintet képezik. E Ros-on kívülre került edényeket pedig, Kélim d'Áchoráim-nak [a Hátsó rész Edényeinek] nevezzük. Ezek mentén hasadt szét minden egyes szint.

77.]

            Ezek alapján azt találjuk, hogy nincs egy olyan szint, amelyben ne volna Pánim [arc - elülső rész] és Áchoráim [hátulsó rész]. Mert a Záchár [hím] magassági szint ÁHáP vetületei, azaz, a Keter d’Nikudim, a Keter szintjéről kivált és az Áv”I [Ábá ve Imá] d’Nikudim szintjére, azaz, hogy a Nökévá [nőnemű] magassági szintre ereszkedett alább. A Nökévá magassági szint ÁHáP vetületei, azaz, hogy az Áv”I d’Nikudim, leereszkedett és a Párcuf Guf-jának a szintjére hullott alább, magyarán, a Nikudim alsó hét szfirájára – a HáGáT NáHIM-hoz [Heszed, Gvurá, Tifferet, Necách, Hod, Jöszod, Málchut].

Ezzel azt találjuk, hogy az ÁV”I mind a két vetületet, nevezetesen Pánim és Áchoráim, magukban foglalják. Mert a belsőségében [Pnimiut-jában] a Keter szint Áchoráim-ja, azaz, hogy az ÁHáP d’Keter található, amelyre magának az Áv”I Pánim-jának az edényei öltöznek rá, azaz, a saját maga Gálgáltá [Koponya] , Éjnáim [Szemek], és Nukvéj Éjnáim [Szemek Pupillái] vetületei.

És hasonlóképp, a ZáT [Záin Táchtonot = Hét Alsó (szfirá)] d'Nikudim is Pánim-ból és Áchoráim-ból áll, merthogy az Áv”I Áchoráim-jának az edényei, azaz, hogy a saját maguk ÁHáP vetületei magában a ZáT Pnimiut-ában [belső részében] találhatók, amelyekre a ZáT Pánim-jának edényei öltöznek rá kívülről.

78.]

            Abból kifolyólag, hogy minden szint két félre osztódott, egyben az történt, hogy a Nikudim e nevezett szintjeiben lehetetlen, hogy a Nefes és Ruách vetületeinél – magyarán, a „GáR [Gimel Risonot = Első három (szfirá)]  nélküli VáK-nál” [Váv Kcávot (=6 vég, úgy mint: Heszed, Gvurá, Tifferet, Necách, Hod, Jöszod, Málchut)] - többet találjunk, mivelhogy abból kifolyólag, hogy a már fent említett okból e három szint mindegyikéből hiányozoznak a Biná, és ZoN [Zeir Ánpin és Nukvá≈Málchut] edények, az első három fény – azaz, Nesámá, Hájá, és Jéchidá – hiányzik belőlük (lásd 24. pont fent. Vedd ott szemügyre alaposan!)

Íme, ezzel kellőképp magyarázatot nyert a Kátnut Nikudim tíz szfirája, névszerint:

1. Keter (1.);

2. Áv”I [Ábá ve Imá (Apa és Anya)] (2-3.),

3. ZáT [Záin Táchtonot = Hét Alsó (szfirá)] (4-10).

Nincs egy olyan szint, amelyben többet találhatnánk, a Keter és Hochma edényeknél, illetve a Nefes és Ruách fényeknél, lévén, hogy minden szintről Biná és ZoN az alatta levő szintre hullottak alább.

A MáN FELEMELKEDÉSE ÉS A GÁDLUT NIKUDIM LÉTREJÖTTE

79.]

            Most pedig térjünk rá a Gádlut Nikudim tíz szfirájának a tárgyalására, amelyek a Tábur alatti ZoN d’ÁK Resimot-jának MáN-ján jöttek létre (lásd 71. pont). Azonban mindenekelőtt, tudni kell, hogy mit is takar az a meghatározás, hogy a MáN [Méjn Nukvin = Női Vizek] felemelkedése. Merthogy egészen ideig még nem beszélhettünk róla, lévén, hogy ezidáig a következő történt:

A Mászách d’Guf, azt követően, hogy megtisztult (elgyengült) a vaskosságától, az Eljon [a felső Párcuf] Pé d’Ros-ához emelkedett, és ott a benne levő Resimot-on [emlékeztető jelzéseken] Zivug d’Hákáá ment végbe, amely a Táchton [az alsó Párcuf] végett egy adott magassági szinttel felérő tíz szfirát hozott létre.

Azonban itt, mint valamely teljesen új jelenség, megjelent a „Méjn Nukvin [MáN] felemelkedése”. Magyarán, azokat a fényeket, amelyek az ÁK Tábur-ja alól a Ros d’SZáG-hoz emelkedtek fel, - nevezetesen, az ZoN d’Gufá d’ÁK [az ÁK Teste ZoN vetületének] Resimo-it – „Aliát MáN”-nak [vagy a MáN felemelkedésének] nevezzük.

80.]

            Tudnod kell, hogy a „MáN felemelkedése” [Aliát MáN] az Or Jásár [azaz, az Ejn Szof-ból (a Végtelenből) a Párcuf-hoz érkező Fény; még a Málchut d’Ejn szof előtt] tíz szfirájának a Z”Á [Zeir Ánpin] és Biná szfiráiból gyökeredzik (lásd: 5. pont; Vedd ott szemügyre alaposan!). Ott rámutattunk, hogy mikor a Biná – amely Or Hászádim-nak [Irgalom Fényének] minősül -  a Tifferet-et, vagy másnéven, a Bhiná Gimel-t (3) teremtette, újra összefonódott a Hochmá-val, hogy ezáltal egy kisebb mennyiségű Or Hochmá-t sugározhasson a Tifferet számára. Ennek eredményeként a Tifferet úgy jött létre, hogy javarészt Or Hászádim-ból, kisebb részben pedig Háárát Hochmá-ból [azaz, Hochmá-tól érkező megvilágításból] áll (lásd uo.).

Ebből eredően a Z”Á [Zeir Ánpin] és a Biná között egy olyan kapcsolat alakult ki, hogy minden alkalommal, mikor a Z”Á Resimo-i [emlékeztető jelzései] a Biná-hoz emelkednek, a Biná egymásbafonódik a Hochmá-val és a Hochmá-tól „elvéve” Háárát Hochmá-t továbbít a Z”Á számára. Ezt, ahogy Z”Á felemelkedik a Binához, a Biná pedig egymásbafonódik a Hochmá-val, mindenkor „Aliát MáN”-nak [a MáN felemelkedésének] nevezzük: ugyanis, mindaddig, míg a Z”Á nem emelkedik a Biná-hoz, a Biná nem tekinthető Nökévá-nak [nőneműnek] a Hochma felé, lévén, hogy önmagában csak mint Or Hászádim [Irgalom Fénye] létezik, és az Or Hochmá-nak nem érzi a hiányát.

Ezzel azt találjuk, hogy a Biná majdhogynem mindig Áchor b’Áchor-ban [egymásnak háttal] áll a Hochmá-val, magyarán, nem akar a Hochmá-tól kapni, és csak kizárólag akkor válik újra Nukvá-vá, ha a Z”Á [Zeir Ánpin] felemelkedik hozzá, hogy Háárát Hochmat kapjon tőle (azaz, a Hochmá-tól) a Z”Á számára. Azaz, hogy a Z”Á felemelkedése teszi őt Nukvá-vá.

Ennélfogva, minthogy a Z”Á a felemelkedése által Pánim b’Pánim-ba [Arccal egymásnak] fordítja őt a Hochmá-val – magyarán, a Biná Nukva-ként kap a Záchár-tól -, ezért a felemelkedését Aliát MáN-nak [Méjn Nukvin (= Női Vizek) felemelkedésének] nevezzük.

81.]

            Már tanultad, hogy a Párcuf ÁB d’ÁK, egyben Párcuf Hochma, a Párcuf SZáG d’ÁK pedig Párcuf Biná, miután mindegyikük a saját maga magassági szintjének a legmagasabb vetülete alapján kerül minősítésre. Így az ÁB, amelynek a legfelső vetülete Hochma, teljes egészében Hochmá-nak minősül. A SZáG pedig, amelynek a legfelső vetülete Biná, teljes egészében Biná-nak minősül.

Ennélfogva, mikor az ÁK [Ádám Kádmón] Tábur-ja alatt levő ZoN-nak [Zeir Ánpin és Málchut szfiráknak] a Resimo-i [emlékeztető-jelzései] a SZáG Ros-ához [a StáG Párcuf Fejéhez] emelkedtek, azok ott MáN-ná váltak a SZáG számára, amelyből kifolyólag a SZáG – amely Biná -  érintkezésbe lépett [azaz, hogy Zivug-ra lépett] a Hochmá-nak minősülő Párcuf ÁB-bal. Ezt az eredményezte, hogy a Párcuf ÁB „új fényt” [Or Chádás-t] adományozott a SZáG-nak, avégett, hogy azt a Tábur alattról odaemelkedett ZoN-nak továbbítsa. Azt követően pedig, hogy a ZoN d’ÁK megkapta ezt az „új fényt”, újra visszaereszkedett a helyére – azaz, hogy az ÁK Tábur-ja alá, ahol is a Nikudim tíz szfirája találhatók. Itt a Nikudim tíz szfirája pedig a majdani Gádlut Nikudim tíz szfirájának a Mochin-ja [Agya – a GáR vagy Ros fényei] közé világították ezt az új fényt.

Íme, ezzel megvilágítottunk, hogy miként is fejlődött a Gádlut tíz szfirája a Resimo másik fajtáján, azaz, hogy az ÁK Tábur-ja alatti ZoN Resimot-ján (lásd 71. pont fent). Mindazonáltal, ahogy arra majd később rátérünk, a Gádlut e Mochin-jai [agyai - a GáR vagy Ros fényei] az „Edények Töréséhez” vezettek.

82.]

            Fent, a 74. pontban említettük, hogy a Ros d’Nikudim-ban [a Nikudim Fejében] két eltérő szintet (itt: Ros-t) különböztetünk meg, névszerint: Keter, és Áv”I [Ábá ve Imá (Apa és Anya)].

Ennélfogva, ahogy a ZoN d’ÁK a Nikudim tíz szfirájába kezdte világítani az ÁB-SZáG új fényt, úgy először a Keter d’Nikudim felé világított - át az ÁK Tábur-ján, ahol is a Keter öltözéke található. Ezzel ő teljessé lett az első három [GáR = Gimel Risonot] fényben [Nefes, Ruách, Nesámá], illetve a Biná és ZoN [Zeir Ánpin és Málchut] edényekben.

Utána, az ÁK Jöszod szfiráján keresztül az Áv”I [Ábá ve Imá] d’Nikudim felé világított – ahol az Áv”I öltözékét találjuk. Ők az előzőekhez hasonlóan teljessé lettek az első három [GáR = Gimel Risonot] fényben, illetve a Biná és ZoN [Zeir Ánpin és Málchut] edényekben.

83.]

            Először, térjünk rá a Gádlut tárgyalására, amelynek közvetítésével e fent nevezett "új fény" [Or Chádás] a Nikudim tíz szfirája felé lett továbbítva. Azonban látszólag megkérdőjelezendő, amit a fentiekben mondtunk (lásd: 74. pont), mely szerint a magasság szempontjából a Keter és az Áv”I d’Nikudim ún. VáK [Váv Kcávot = 6 végnyi] értékkel bírtak, lévén, hogy ők Áviut d’Bhiná Álef-en (1) jöttek létre.

Tán nem azt állítottuk, hogy annak köszönhetően, hogy a Nökudot [Pontok] d’SZáG az ÁK Tábur-ja alá ereszkedett le, a Bhiná Dálet (4) hozzáfonódott a Nökudot d”SZáG Mászách-jájoz [védőernyőjéhez], amely (mint azt említettük) Biná. S ha ez valóban így van, úgy a Bhiná Dálet-es (4) Áviut-ról is kell, hogy emlékeztető-jelzések legyenek a Mászách-ban. Ennek folyamodványaként, a Ros d’SZáG-hoz emelkedett Mászách-on egy a Keter magasságáig felérő, tíz szfirányi Jechidá fény kellene, hogy „kifejlődjön”, és nem pedig VáK d’Biná-val felérő szint a Keter szfirában és VáK blí Ros magasságú szint az Áv”I-ban.

A válasz a következő. Annál fogva, hogy a Bhiná Dálet (4) a Biná-ba, azaz, hogy a Nukvéj Éjnáim-ba lett belefoglalva, és az Áviut d’Bhiná Dálet (4) eltűnt ott a Biná Pnimiut-jában [a Biná belsőségében], úgy tekintendő, mintha ott sem lenne. Ebből kifolyólag kizárólag csak Bhiná Bet (2) d’Hitlábsut-ra és Bhiná Álef (1) d’Áviut-ra utaló emlékeztető-jelzéseken [Resimo-kon] jött létre Zivug d’Hákáá, amely a Biná tényleges Mászách-ját jellemzi (lásd: 74. pont), ahol is kizárólag két magassági szint jött létre: 1. Váv Kcávot d’Biná (Bhiná Bet (2) d’Hitlábsut-on) és teljes Váv Kcávot (Bhiná Álef (1) d’Áviuton, Zeir Ánpin magassági szinttel).

84.]

            S ennélfogva, most, hogy a Tábur alatt levő ZoN [Zeir Ánpin és Málchut] d’ÁK a MáN-juk által továbbsugározták az Ádám Kádmón ÁB-SZáG Párcuf-aitól az „új fényt”, és azt rávilágították a Ros d’Nikudim-ra [a Nikudim fejére] (lásd: 81. pont), íme, annál fogva, hogy a Párcuf ÁB-nak semmilyen kapcsolata nincs a Cimcum Bet-tel (2) [lévén, hogy ő még a Cimcum Álef (1) hatálya alatt jött létre], amely a Bhiná Dálet-et (4) a Nukvéj Éjnáim-hoz emelte.

Ezért, mikor az ÁB fénye a Ros d’Nuikudim-hoz áramolt, eltörölte benne a Cimcum Bet (2) hatályát, amely (mint tudjuk) a Zivug helyét a Nukvéj Éjnáim-hoz emelte, a Bhiná Dálet-et (4) pedig a Pé [a száj] helyéhez emelte vissza le, mint ahogy az a Cimcum Álef (1) idején volt, azaz, hogy a Pé d’Ros helyéhez.

A Cimcum Bet-ből (2) kifolyólag az Ózen [fül], Hotem [orr], Pe [száj] edények leestek erről a szintről (lásd 76. pont), ám ezennel újra felemelkedtek a kezdeti helyeikre, a Zivug helye pedig a Nukvéj Éjnáim-ról visszatért a Pé d’Ros helyén található Bhiná Dálet-hez (4). Minekután a Bhiná Dálet (4) ezennel már a helyén van, Keter magasságig felérő tíz szfirá jön rajta létre.

Íme, ezzel magyarázatot nyert, miszerint az "új fény" [az Or Chádás] révén, amelyet a ZoN d’ÁK a Nikudim Ros-ához [a Ros d’Nikudim-hoz] sugárzott, a Párcuf olyan háromféle fénnyel, (névszerint, Nesámá, Hájá, Jéchidá), és három edénnyel, (úgy mint, Ózen, Hotem, Pe, azaz, hogy Biná és ZoN [Zeir Ánpin és Nukva]) gyarapodott, amelyek a létrejöttekor még hiányoztak belőle.

85.]

Ezzel kellőképp világossá vált a számunkra, hogy mit is takarnak a Kátnut- és Gádlut d’Nikudim fogalmak. Miszerint a Cimcum Bet (2) eredményeként, amely a Héj Tátáá-t [az ÖrökkévalóInégybetűs nevében (_[+]Jud kampója-_[1]Jud-_[2]Héj Iláá (felső Héj)-_[3’]Váv-_[4] Héj Tátáá (alsó Héj)) mindegyik betű(jel) az öt Bhiná egy-egy vetületének feleltethető meg:IJud kampója=Bhinát Sóres-Keter, Jud=Bhiná Álef-Hochma, Héj Iláá=Bhiná Bet-Biná, Váv=Bhiná Gimel-Zeir Ánpin, Héj Tátáá=Bhiná Dálet-Málchut], azaz, hogy a Bhiná Dálet-et (4), a Nukvéj Éknáim-hoz emelte, majd pedig ott az el lett rejtve, létrejött a Párcuf Kátnut Nikudim, amely a magasságát tekintve VáK-nak, vagy másnéven Z”Á-nak [Zeir Ánpin-nak] mondott, Nefes és Ruách fényekkel kitöltve. Mindazonáltal, hiányoztak belőle a Biná és ZoN edények, és a Nesámá, Hájá és Jéchidá fények.

Majd annak következtében, hogy a Nikudim-hoz érkezett az Ádám Kádmón [ÁK] ÁB-SZáG új fénye, a Cimcum Álef (1) „visszatért a helyére”, és ezzel a Biná, ZoN edények pedig visszatértek a Ros-hoz, merthogy a Héj Tátáá alábbereszkedett a Nukvéj Éjnáim-tól és visszatért a helyére - a Málchut-hoz, vagy másnéven, a Pé-hez. Majd a Zivug, a helyére visszatért Bhiná Dálet-en (4) ment végbe. A tíz szfirá a Keter és a Jéchidá magasságában jött létre. A fények mint NáRáNHáJ [Nefes, Ruách, Nesámá, Hájá, Jéchidá], az edények mint KáHáB ZoN [Keter, Hochma, Biná, Zeir Ánpin, Nukvas] teljessé váltak.

A rövidítés végett, innentől kezdődően a Cimcum Bet-et (2) és a Nikudim-ot név szerint úgy említjük, hogy „a Héj Tátáá Nukvéj Éjnáim-hoz történő emelkedése, és az ÁHáP [Ózen (fül), Chotem (orr), Pe (Száj)] lentre való ereszkedése”. A Gádlut-ot pedig majd úgy nevezzük, hogy „az ÁB-SZáG fényének elérkezte, amely a Héj Tátáá-t leemeli a Nukvéj Éjnáim-ról, és az ÁHáP-ot visszaemeli azok helyére. (És jól az emlékezetedbe kell, hogy vésd az itt mondottakat!)

Ugyancsak, mindig emlékeznünk kell rá, hogy a GÉ [Gálgáltá (Kopponya), Éjnáim (Szemek)] és ÁHáP [Ózen (fül), Chotem (orr), Pe (Száj)] nevek a Ros [a fej] KáHáB ZoN [1. Keter, 2. Hochma, 3. Biná, 4-9. Zeir Ánpin (4. Heszed, 5. Gvurá, 6. Tifferet, 7. Necách, 8. Hod, 9. Jöszod), 10. Nukvá] tíz szfirájának. A Guf tíz szfiráját pedig HáGáT NáHIM-nak [Heszed, Gvurá, Tifferet, Necách, Hod, Jöszod, Málchut] nevezzük, amelyekben a GÉ ÁHáP szerinti felosztás szintén megtalálható, merthogy a Heszed, a Gvurá és a Tifferet felső harmada, egészen a Házé-ig [a mellkasig], a Gálgáltá-, Éjnáim-, és Nukvéj Éjnáim-nak felel meg, a Tifferet alsó kétharmada és a NáHIM pedig, amelyek a Házé-tól lentre találhatók, az ÁHáP-nak feletethetők meg (lásd fent).

Továbbá, nem szabad felednünk, hogy a Gálgáltá, Éjnáim, Nukvéj Éjnáim vetületek, avagy a Házé-ig terjedő HáGáT szfirák, Pánim [Arc, elülső] edényeknek számítanak. Az ÁHáP, avagy a Tifferet alsó kétharmada és a NáHIM pedig Áchoráim [hátulsó] edényeknek minősülnek – ahogy azt a 76. pontban már említettük.

Hasonlóképp, vésd az emlékezetedbe, hogy a Cimcum Bet (2) eredményeként az egyes szintek kettéhasadtak. Magyarán, minden szintről egyedül csak a Pánim edények maradtak meg, mígnem minden Táchton [alsó szint] Pnimiut-ában [belsőségében] ott találhatók az Eljon [felső szint] Áchoráim edényei (lásd még: 77. pont, fent).

A HÁROM PONT: HOLÁM [ֺ], SURUK [ּ], HIRIK [ִ ].

86.]

            Tudd meg, hogy a Nökudot [Pontok] három felé osztódnak: Ros [Fej], Toch [Belső], Szof [Vég]. Másszóval, azokat, amelyek felső pontokként a betűk [Otiot] felett helyezkednek el, együttesen Cholám-nak nevezzük. A közbünső pontokat, amelyek a betűk között helyezkednek el, Suruk-nak vagy Möláfom-nak nevezzük, (azaz, hogy egy Váv betű egy ponttal, וּ). Az alsó pontokat, amelyek a betűk alatt helyezkednek el, Hirik-nek nevezzük.

87.]

            A dolog magyarázata a következő. Minthogy a betűk [Otiot] egyet jelentenek az edényekkel [Kélim-mel], azaz, hogy a Guf szfiráival, lévén, hogy a Ros szfirái csak mintegy csírái, gyökerei az edényeknek, s nem pedig tényleges edények. A Pontok [Nökudot] jelentése pedig: fények, amelyek éltetik és mintegy lebegtetik az edényeket. Azaz, hogy az Or Hochma - amelyet másnéven Or Hájá-nak [Életerő Fényének] is nevezzük – a fentiekben említett „új fényt” [Or Chádás-t] jelöli, amely fényt a ZoN [Z”Á és Nukvá] d’ÁK az ÁB-SZáG-tól kapott meg és világította a Nikudim edényeire, és amely valamennyi szinten a Héj Tátáá-t a Pé-re szállította vissza (a Nukvéj Éjnáim-ról), illetve az összes szinthez visszacsatolta az edények ÁHáP vetületeit és az első három fényt [GáR (Gimel Risonot) d’Orot = Nesámá, Hájá, Jéchidá] – lásd fentebb. Másszóval, ez az a fény, amely az edények ÁHáP vetületeit lebegteti, felemeli őket az alsó szintről, majd pedig a felső szinthez csatolja őket vissza, úgy, ahogy az az elején volt. Ezt említjük a t”ny úgy, hogy "a Pontok [Nökudot] lebegtetik a Betűket [Otiot-ot]".

S minthogy ez a fény az ÁB d’ÁK-tól érkezett, amely (mint mondottuk) az Életerő Fénye [Or Hájá], így azáltal, hogy ráöltözött az edények ÁHáP vetületeire, mintegy életben tartja őket. 

88.]

            Már tanultuk, hogy a ZoN d’ÁK két féle helyen át világítja ezt az “új fényt” a Nikudim tíz szfirájára:

1.) a Tábur-on keresztül a Keter d’Nikudim-ot világítja meg;

2.) a Jöszod-on keresztül pedig az Áv”I [Ábá ve Imá] d’Nikudim-ot.

Tudd meg, hogy a Tábur-on keresztül érkező megvilágítást Cholám-nak nevezzük; amely a betűkek [Otiot-ot] nekik fentről világítja meg, mivelhogy a Tábur-on át érkező megvilágítás csak a Keter d’Nikudim-ig ér el, azaz, hogy a Nikudim Ros-ának csak a Záchár magassági szintjéig (lásd 74. pont). Azonban a Záchár magassági szint nem nyomul át a ZáT [Záin Táchtonot = Hét Alsó (szfirá)]  d’Nikudim-ra, azaz, hogy a Guf edényeire, amelyeket ahogy már említettük, másnéven Otiot-nak [Betűknek] nevezünk. Ennélfogva úgy alakul, hogy csak fentről, a helyéről világítja meg a betűket, ám közvetlen a betűk közé már nem nyomul át.

A Jöszodon át érkező megvilágítást Suruk nevezzük - azaz, hogy egy Váv betű egy ponttal, וּ -, amely a betűk sorozata közt helyezkedik el. Mégpedig annak okán, hogy ez a megvilágítás az Áv”I d’Nikudim-ig, azaz, hogy a Nikudim Ros-ának Nökévá szintjéig ér el, amelynek a fénye a Guf-ra is átterjed – amelyet ZáT d’Nikudim-nak, vagy másnéven Betűknek [Otiot-nak] nevezünk. Ebből kifolyólag a Suruk, benne, a betű-sor közt található.

89.]

            Ezzel kellő magyarázatot nyert, mit is takarnak a Cholám és Suruk jelölések. Merthogy az új fény Tábur-on át érkező megvilágítását, amely a Keter Nukvéj Éjnáim-járól a Pé-re emeli le a Héj Tátáá-t, és a Keter ÁHáP-ját visszaemeli a helyére, a betűk [Otiot] feletti Cholám pontnak mondjuk. Az új fény Jöszod-on át érkező megvilágítását, amely a Héj Tátáá-t leemeli az Ábá ve Imá [Apa és Anya] Nukvéj Éjnáim-jától azok Pé-jére, az ÁHáP-jukat pedig visszahelyezi, a betűk közti Suruk pontnak nevezzük. Méghozzá különös tekintettel arra, hogy ezen Mochin [Agyak – GáR fények] a ZáT [Záin Táchtonot = Hét Alsó (szfirá)] d’Nikudim-hoz, vagy másnéven, a betűkhöz [Otiot-hoz] is elérnek.

90.]

            Hirik alatt pedig az "új fény"nek azt a vetületét értjük, amelyet maguk a ZáT kapnak az Ábá ve Imá-tól, leemelvén a lezáró Héj Tátáá-t (amely a Házé-jüknél [a mellkasuknál] áll) vissza az ÁK Szium Ráglin-jának [az ÁK Láb-Végeinek] helyére. Ennek eredményeként az ÁHáP-vetületeik [Ózen (fül), Chotem (orr), Pe (Száj) vetületeik] visszatérnek a helyeikre, és mint a Házé-tól lentre található edények a BIÁ [Briá, Jécirá, Ásziá] világoknak adnak helyet, amelyek egyébiránt majdan olyanná kell, hogy váljanak, mint maga az Ácilut világa.

Azonban a Nikudim alsó hét szfirája [azaz, a ZáT d’Nikudim] nem képes a Héj Tátáá-t a Házé-ról leemelni, és teljesen érvényteleníteni a Cimcum Bet-et (2), a Párszá-t, és a BIÁ helyét, mivel ahogy az új fény a BIÁ helyére lett sugározva, a ZáT edényei egytől-egyig rögvest eltörtek. Ez amiatt történhetett meg, merthogy a Párszá-nál álló Héj Tátáá [Málchut HáMöszájemet] korlátozó-erővel bíró hatálya mintegy belevegyült, alkalmazást nyert ezekben az edényekben is, amelynél fogva a fény kénytelen volt onnan eltávozni, az edények pedig ezért eltörtek, elhaltak és lehullottak a BIÁ [Briá, Jécirá, Ásziá] világokhoz. Ezzel együtt, a Párszá felett álló Pánim [Elülső] edényeik is eltörtek, azaz, hogy amelyek a Háze felett találhatók, és ezzel ők is eltörtek, elhaltak és a BIÁ világokhoz hullottak. Mindez amiatt, mert eggyé olvadtak az Áchoráim edényekkel. 

91.]

            Íme, ezzel láthatjuk, hogy az Olám HáNikudim [a Nikudim Világ] nem tudta a Hirik pontnak kijáró fényt befogadni. Olyannyira, hogy a Hirik pontnál fogva el is törtek az edények; vagy, hogy másképp legyen mondva, amiatt, mert a betűk közé akart öltözni, azaz, hogy az Ácilut Párszá-ja alatt álló, BIÁ-vá lett TáNHIM szfirákra.

Azonban később, az Olám HáTikun-ban [a Kijavítás Világában] - ahol majd úgymond ki lesz javítvatva a Hirik pont, és az, a betűk [Otiot; edények] alatt fog majd világítani; magyarán, mihelyst a ZáT d’Ácilut megkapja majd az Ábá ve Imá-tól a Gádlut-fényt, amely a Házé-ről le kell, hogy szállítsa a Héj Tátáá-t [=Málchut HáMöszájemet] az ÁK Szium Ráglin-jához [az ÁK Láb-Végeihez], és a TáNHIM [Tifferet, Necách, Hod, Jöszod, Málchut] edényeket pedig vissza kell, hogy csatolja az Ácilut-hoz (amelynek eredményeként aztán a fények egészen az ÁK Szium Ráglin-jáig áramolhatnak), - Ábá ve Imá [Apa és Ánya] nem így tesznek. Ugyanis, ezeket a TáNHIM szfirákat a BIÁ világok helyéről a Párszá fölé, az Áciut világhoz emelik fel, és hogy az edények ne törhessenek el benne újra, úgy mint az a Nikudim Világban [az Olám HáNikudim-ban] történt, a fényeket már mikor az Ácilut Világnál vannak kapják meg.

Ezzel egy olyan helyzet alakul ki, hogy a Hirik pont – amelyről tudjuk, hogy a ZáT d’Ácilut [az Acilut alsó hét szfirájának] TáNHIM szfiráinak az edényeit emelte fel – íme, éppen hogy az ezen, általa felemelt TáNHIM edények alatt, azaz, hogy az Ácilut alatti Párszá-nál áll. Magyarán, a Hirik pont az Ácilut alatt található.

Ezzel elmondhatjuk, hogy az általánosság szintjén megvilágítottuk a három Nökudot [Pont] jelentését.

A ZáT D’NIKUDIM MáN-JÁNAK FELEMELKEDÉSE AZ ÁBÁ ve IMÁHOZ

92.]

            Már kitértünk rá, miszerint annak okán, hogy a Héj Tátáá a Cimcum Bet (2) foganasításával felemelkedett a Nukvéj Éjnáim-hoz, magyarán, mikor létrejött a Kátnut Nikudim tíz szfirája, minden szint két felé osztódott: Gálgáltá és Éjnáim az adott szinten maradnak – amiért egyben Pánim [elülső] edényeknek nevezzük őket; az Ózen, Hotem, Pe pedig a nekik eggyel lentebbre levő szintre hullottak alább, amelynél fogva Áchoráim [hátulsó] edényeknek nevezzük őket.

S ahogy azt a 76. pontnál már említettük, mindez olyan formában megy végbe, hogy minden szint kettős Pnimiut-tal [belső résszel] és Hiconiut-tal [külső résszel] rendelkezik. Merthogy a felső szint [az Eljon] hátulsó részének [Áchoráim-jának] az edényei a tőlük lentre levő szint [a Táchton]  elülső [Pánim] edényeinek a saját belső részére [Pnimiut-jára] hullanak le. Ez alapján, a Keter d’Nikudim lehulló ÁHáP-ja az Ábá ve Imá Gálgáltá és Éjnáim vetületeibe öltöznek; az Ábá ve Imá d’Nikudim-ból lehulló ÁHáP pedig a ZáT d’Nikudim Gálgáltá és Éjnáim vetületeibe öltözik.

93.]

            Ebből eredően, mikor az ÁB-SZáG d’ÁK új fénye elérkezik egy adott szintre és ott a Héj Tátáá-t leszállítja vissza a helyére, azaz, hogy a Pé-re – ahogy azt a Gádlut Nikudim idején találjuk -, és ezzel az ÁHáP visszakerül a szinthez, és mind az edények, mind pedig a fények tíz szfirában teljesednek ki (ahogy azt már említettük), ezzel egy olyan helyzet áll elő, hogy az alsó szint, – amely a neki felső szint ÁHáP-jához volt hozzátapadva – ezzel egyidőben, egyben vele együtt ő is a felső szinthez emelkedik. Merthogy a spirituális világban létezik egy olyan törvényszerűség, miszerint a már megtörténtekből soha semmi nem változik meg és tűnik el. Ennek értelmében, minthogy a Kátnut idején minden szint a neki felső szint ÁHáP vetületéhez volt hozzátapadva, ugyanígy az Gádlut idejére, mikor a felső szint ÁHáP vetületei visszatérnek a saját szintjükre. Ezzel azt találjuk, hogy az alsó szint egy az egyben a felső szint vetületévé vált. Mivelhogy a felső szinthez emelkedett alsó szint egyben olyanná válik, mint maga a felső szint. 

94.]

            Mint például, mikor az Áv”I [Apa és Anya] megkapták az ÁB-SZáG új fényét, és a Héj Tátáá-t leszálították a Nukvéj Éjnáim-ról vissza a Pé-jükhöz, és az ÁHáP-jukat visszaemelték magukhoz, íme, ezzel a még a Kátnut idején az ÁHáP-ra öltözött ZáT [Záin Táchtonot = Hét Alsó (szfirá)] úgyszintén felemelkednek vele együtt az Ábá ve Imá-hoz [Áv”I-hoz] és a ZáT egy szintet képez az Áv”I-val. A ZáT-nak ezt az Ábá ve Imá-hoz való felemelkedését „Aliát MáN”-nak [a Méjn Nukvin felemelkedésé-nek] nevezzük. Továbbá, az által, hogy egy szinten állnak az Áv”I-val, egyben azok fényeiből is részesülnek. 

95.]

            Továbbá Aliát MáN-nak nevezzük még azon okból is, (amelyet a 80. pontban már kifejtettünk,) merthogy a Zeir Ánpin Biná-hoz való felemelkedése a Biná-t arcal egymásnak [Pánim b’Pánim] állítja a Hochmá-val. S tudvalevő, hogy minden ZáT [Záin Táchtonot = Hét Alsó (szfirá)] egyben ZoN [Zeir Ánpin és Nukvá] is, így ezért, mikor a ZáT az Ábá ve Imá ÁHáP-jával együtt felemelkedik az Ábá ve Imá szintjére, úgy a tíz szfirát felölelő Ábá ve Imá Biná szfirája viszonyában a ZáT MáN-ná válik. Ez azt eredményezi, hogy ugyanez a Biná az Ábá ve Imá Hochma szfirájával arcal egymásnak [Pánim b’Pánim] fordulnak, és ezzel a Biná egy adott mennyiségű Hochma fényt [azaz, Háárát Hochmá-t] sugároz a ZoN-ra, amely ZoN az Ábá ve Imá-hoz felemelkedett ZáT d’Nikudim-ot jelenti.

96.]

            Aznban a ZáT Ábá ve Imá-hoz való felemelkedése alatt nem azt kell, hogy értsük, hogy a ZáT teljesen eltűntek volna a helyükről és felemelkedtek az Áv”I-hoz, merthogy már említettük: a spirituális közegben a már megtörténtekből soha semmi nem változik meg és tűnik el. Minden helyváltoztatás, mit csak a szelembéli közeg viszonyában felemlítünk, nem azt jelenti, hogy (a tárgyalt objektum) teljesen elhagyja a helyét, és aztán pedig valamely új helyre mozdul el – miként azt a mi, anyagi világunkban tapasztaljuk. Ellenben, pusztán csak a korábbi állapothoz való toldásnak (ráadásnak) számít. Azaz, hogy bár új helyre mozdul el, azonban a korábbi helyén továbbra is ott marad. Ugyanígy, habár a ZáT mint MáN felemelkedtek az Ábá ve Imá-hoz (lásd fent), mindenesetre a korábbi helyükön továbbra is megmaradtak.

97.]

            Ugyanezen elv szerint, noha azt mondjuk, hogy miután a ZoN [Zeir Ánpin és Nukvá] - mint MáN - felemelkedett az Áv”I-hoz és ott megkapták az Ábá ve Imá fényeit, elhagyják és vissza leereszkednek a helyükre, azonban itt, ugyancsak nem azt kell érteni, hogy a fenti helyükról eltűntek volna és leereszkedtek a lenti helyükre. Mivelhogy ha a ZoN eltűntek volna a fenti Áv”I-ban levő helyükről, úgy az Ábá ve Imá-ban végbemenő ún. Pánim b’Pánim [Arccal egymásnak] Zivug rögvest abbamaradna, és a Biná és Hochma szfirák – mint ahogy az korábban volt -, újra egymásnak háttal lennének [azaz, Áchor b’Áchor], amelyből kifolyólag a hozzájuk érkező Sefá [Bőség] (azaz, Háárát Hochma) ugyancsak megszűnne, a lent levő ZoN pedig egyben elveszítenék a Mochin-jukat [azaz, GáR (Gimel Risonot) fényeket].

Ugyanis fent már utaltunk rá, hogy a Biná a természetéből fakadóan kizárólag csak Or Hászádim [Irgalom Fénye] után vágyakozik, ahogy az a t”ny írva van (Michá 7:18): „mert Irgalmasság után vagyakozik Ő”. Azonban Or Hochmá-t még csak a legkevésbé sem akar. Ennélfogva a Hochmá-val „egymásnak háttal” [Áchor b’Áchor] állnak; s már csak mikor a ZoN (mint MáN) felemelkedik hozzájuk, tér vissza a Biná Pánim b’Pánim [Arccal egymásnak] Zivug-ra a Hochmá-val, hogy Háárát Hochmá-t sugározzék a Zeir Ánpin-nak (lásd: 80. pont, fent).

Ennek okán, szükségszerű, hogy a ZoN továbbra is ott maradjanak, hogy ezzel biztosítsák az Ábá ve Imá Pánim b’Pánim [Arccal egymásnak] Zivug-jának a létezését és állandóságát. Ezért nem mondhatjuk, hogy ZoN, az idő alatt, hogy lentre ereszkedett, eltűnt volna az Ábá ve Imá-ból. Hanem, ahogy azt már mondtuk, minden helyváltoztatás csak pusztán toldásnak (ráadásnak) számít. Azaz, hogy bár a ZoN lentre ereszkedik, minazonáltal, fent ugyanúgy továbbra is ott marad.

98-(99).]

            Ebből megértheted a Nikudim Világban [Olám HáNikudim-ban] létrejött, korábban nem létező Dáát szfirá mibenlétét. Merthogy míg az ÁK Párcuf-aiban egészen a Nikudimig (azaz, hogy Gálgáltá, ÁB, SZáG Párcuf-okban) csak a KáHáB ZoN [1. Keter, 2. Hochma, 3. Biná, Zeir Ánpin = (4. Heszed, 5. Gvurá, 6. Tifferet, 7. Necách, 8. Hod, 9. Jöszod), 10. Nukvá (=Málchut)] tíz szfirát találjuk, az Olám HáNikudim-ban már megjelenik a Dáát szfirá is, amelynél fogva nem használjuk többé azt az elnevezést, hogy KáHáB ZoN.

A helyzet az, (ahogy arra már a 79. pontban is kitértünk), az ÁK Párcuf-ainak vonatkozásában csak mindössze a Mászách Pé d’Ros-hoz való felemelkedéséről beszélhetünk, azonban a MáN felemelkedéséről nem. Tudnod kell, hogy maga a Dáát szfirá a ZoN [Záin Táchtonot = Hét Alsó (szfirá)] MáN-jának Ábá ve Imá-hoz történő felemelkedéséből származtatható. Merthogy már magyarázatot nyert, hogy a ZoN, amely mint MáN felemelkedtek a HuB-hoz [Hochmá-hoz és Biná-hoz], azt követően, hogy már vissza leereszkedtek a helyükre, továbbra is ottmaradtak, hogy ezzel biztosítsák az Ábá ve Imá Pánim b’Pánim [Arccal egymásnak] Zivug-jának a létezzését és állandóságát. Ezt az Ábá ve Imá-ban maradt ZoN-t Dáát szfiraként említjük. Ebből kifolyólag innentől a HuB [Hochma és Biná] Dáát szfirával rendelkeznek, amely fenntartja és biztosítja a Pánim b’Pánim [Arccal egymásnak] Zivug-juk állandóságát. Másszóval, ők volnának a MáN-ként oda emelkedett ZoN szfirák [azaz, hogy az ZoN d’Gufá d’ÁK Resimo-i – lásd: 79. pont], amelyek azt követően, hogy a ZoN visszatért a helyére, továbbra is ott maradtak. Ezért, innentől kezdve a tíz szfirát KáHáBD ZoN [Keter, Hochma, Biná, Dáát, Z”Á, Nukvá] néven említjük. Ám nem így az Olám HáNikudim-ot megelőző ÁK Párcuf-aiban, ahol is mivel olyanról, hogy a MáN felemelkedése, nem beszélhetünk, ezért azokban Dáát szfirá nem létezik. Továbbá tudnod kell, hogy a Dáát szfirát másnéven „Héj [öt] Hászádim és Héj [öt] Gvurot”-nak is nevezzük, merthogy az ott megmaradt Z”Á-t Héj Hászádim-ként, a megmaradt Nukvá-t pedig Héj Gvurot-ként említjük.

100.]

            S nem kell, hogy mindezt megkérdőjelezzük, mondván, tán nem az van írva a Széfer HáJécirá-ban [Ávráhám Ősatyánk által írt mű], hogy tíz szfirá létezik; tíz, és nem pedig kilenc, tíz és nem pedig tizenegy. Azonban azzal, hogy a Nikudim Világban korábban nem létezőként létrejött a Dáát szfirá, lám, tizenegy szfirát számolunk: KáHáBD ZoN [1. Keter, 2. Hochma, 3. Biná, 4. Dáát, Zeir Ánpin =(5. Heszed, 6. Gvurá, 7. Tifferet, 8. Necách, 9. Hod, 10. Jöszod), 11. Nukvá (=Málchut)]. Ugyanis a válasz a következő: ez semmivel nem toldja meg a tíz szfirát. Merthogy már kitértünk rá, hogy a Dáát szfirá azt a ZoN-t jelöli, amely MáN-ként felemelkedett és ott maradt. Ennélfogva nem többletről, hanem kétféle ZoN-ról kell, hogy beszéljünk: az egyikük, a lent, a Guf-ként helyükön maradt ZoN, a másik pedig az Ábá ve Imá Ros-ában maradt ZoN, mely utóbbi azon oknál fogva létezik, mivelhogy a MáN felemelkedésekor a ZoN egyszer már ott voltak, s mint tudjuk, a spirituális közegben már megtörténtekből soha semmi nem tűnik el. És csakugyan, semmivel nem lett a tíz szfirá megtoldva, merthogy legvégül kizárólag csak a KáHáB ZoN tíz szfiráról beszélhetünk. Az pedig, hogy a ZoN az Ábá ve Imá Ros-ában is ott hagyta a vetületét, ez mit sem tesz hozzá a tíz szfirához.

101.]

És ezzel kellőképp magyarázatot nyert, hogy vajon mit is takarnak az "Aliát MáN" és a "Dáát szfirá" elnevezések. Merthogy ők jelentik a ZáT d'Nikudim Pánim edényeinek azon vetületét, amelyek felemelkedtek az Ábá ve Imá-hoz. Ugyanis az Ábá ve Imá az Ádám Kádmón ÁB-SZáG Párcufainak "új fény"ét kapták meg a ZoN d'ÁK-tól, amelyet a t"ny Suruk pontnak nevezünk; továbbá a Héj Tátáá-t a saját Nukvéj Éjnáim-jukról a Pé-re szállították le, az Áchoráim edényeiket pedig – amelyek a ZáT d'Nikudim-hoz hullottak le -, felemelték. Ennek folytán a ZáT d'Nikudim-nak az Ábá ve Imá Áchoráim edényéhez hozzátapadt Pánim edényei is felemelkedtek (lásd: 89. és 94. pont fent), és ennek eredményeként ott a ZáT d'Nikudim MáN-ként [Méjn Nukvin-ként] jelentek meg, és az Ábá ve Imát [Apát és Anyát] arccal egymásnak fordították. S mivelhogy a Héj Tátáá, azaz, hogy a Bhiná Dálet (4) már visszatért a helyére, a Pé-nek a helyére, ezért a Bhiná Dálet-nek (4) e nevezett Mászách-ján végbement Zivug d'Hákáá révén olyan tíz teljes szfirát jött létre, amelyek a Keter magasságig érnek fel és Jéchidá fény tölti ki őket (lásd 84. pont fent).