Lélekvándorlás és technológiai

fejlődés

Mi végett a fejlődés?

Mi, emberek, a világot az érzékszerveink, elménk és az emberi erőnk segítségével kutatjuk. Hogy kitolhassuk az érzékhatárainkat, az ész és a nemzedékek tapasztalata vannak a segítségünkre.

Mindaz, amit értünk és tudunk, az érzékszerveinkkel végigkövetett kutatásokból és vizsgálódásokból nyerjük ki. Ezen kívül semmilyen más tudással nem rendelkezünk. A materiális és az anyagi fejlődés már eleve azért adatott az ember számára, hogy kifejlessze a szívben levő pontot.

Egy olyan dolog sincs a világban, amely ne azzal a céllal lett volna teremtve és alkotva, hogy az közelebb vigye az embert a spiritualitáshoz. Az emberség fejlődésének folyamata, illetve a világban átélt egyéni és az egyetemes szenvedés, egytől-egyig kizárólag csak a szívben levő pont kifejlesztésére vannak. Az emberen, és a Felsőbb Erőn kívül, semmi nem létezik.

A Felsőbb Erőnek az a célja, hogy az ember közelebb kerüljön hozzá. Ahhoz, hogy az ember elérje a spiritualitást, nem kell, hogy szenvedjen. Mert hisz ha ez feltétel volna hozzá, úgy nem biztosítanának az ember számra olyan eszközöket, amelyekkel szenvedés nélkül is végig tud menni ezen az úton. Nem adták volna neki a Kabbalát.

Közülünk senki sem számít új léleknek. A korábbi életeink során megélt történések és események révén rengeteg tapasztalat és életév halmozódott fel bennünk. A hatezer év folyamán, minden nemzedékben, olyan lelkek vándoroltak (és majd vándorolnak) le hozzánk, amelyek már korábban jártak itt. Azaz, nem új lelkek, hanem a lelkeknek egy másik típusát képviselik. Olyanok, amelyek a fejlődésük előrehaladottságánál fogva közelebb kerültek a spiritualitáshoz.

Ezen oknál fogva, megy át a világunk technológiai és materiális fejlődésen a nemzedékek során, mely fejlődéseket ugyanaz a spirituális fejlődés idézi elő, mint amely ugyanúgy, minden, ide, hozzánk levándorolt lélekben végbemegy.

A fejlődés mindig a Kijavítás Vége (Gmár HáTikun) irányába tart. A materiális és technológiai fejlődés következménye a világunkba levándorló lelkek spirituális fejlődésének. A lélek már közelebbre van a "Kijavítás Végéhez" ("Gmár Tikunhoz"), következésképp, ebből kifolyólag más hatásra van szüksége. A világ összes felfedezése a spirituális téren végbement feltárulkozásoknak a következménye.

Mindazt, ami korábban még rejtve volt előlünk, és most pedig feltárul, feltárásnak, megnyilatkozásnak nevezzük. Mint felfedezni valamit a ködben, a köd lassan-lassan leszáll, és a kép kitisztul.

A mi lelkünk ugyanígy, számos életen (Gilgul-on) ment keresztül, úgy, hogy közben fokozatosan egyre több szenvedés érte. Mígnem aztán fejlődése során elérkezik egy olyan pontra, hogy egy kevéssel már többet fel lehet neki fedni. Egyelőre materiális törvényszerűségeket tárunk fel, és természeti felfedezésekre jutunk. Majd hirtelen látni kezdjük, hogy van még valami, ami korábban rejtve volt előlünk.

A lelkek a könyebbektől a nehezebbekig haladván kerülnek kijavításra. Magyarán, a létező legfinomabb és legtisztább lelkektől indulván, egészen a legromlottabb és legdurvább lelkekig bezárólag.

A mindennapi élet és a technológia azért változik ilyen nagy gyorsasággal, hogy ezzel érzékeltesse és ébresszen bennket rá a rosszra, és segítsen nekünk, hogy az emberi élet során ez ki legyen javítva. A lelkek természete (mely minden korszakban megnyilatkozást nyer) az, amely megköveteli és egyben meghatározza a szemünk előtt zajló világnak a formáját.

Minél romlottabbak a lelkek egy adott korszakban, a technológia - ennek megfelelően - annál rosszabb helyzetet teremt, ezzel ébresztvén rá az embereket a rosszra. Ezért a mi generációnkban, ahogy a bennsőnket érintően nehézségekbe ütközünk ha a meglévő tudást és technológiát akarjuk a magunk jobbá tételéhez használni, a körülöttünk zajló kinti világban ugyanezt tapasztaljuk.

A már-már végsőkig tökéletesített eszközökkel sem sikerül jobbá tenni az éltünket. Összességében, mindaz, amit az ember a saját belső világában, és a rajta kívüli világban fedez fel, ő maga csak rossznak éli meg. S tulajdonképpen ez volna a technológiai fejlődés. Az ember egyszerűen csak azt látja, hogy az anyag és a tudás feletti hatalmunk nemhogy nem váltja őt meg a szenvedéseitől, hanem, még mindezek felett egész nagy mértékben, újabb dimenziókkal toldja meg a szenvedéseit.

Emiatt hangsúlyozta a szent Ári már ötszáz évvel ezelőtt, hogy a Kabbala Bölcselete nélkül lehetetlen végső javításokat tenni és eljutni a "Kijavítás Végére". A Kabbalában azt tanuljuk, hogy miként kell a "kapni akarást" használni.

A most magunkénak mondott akaratunk, ahhoz képest, amit mikor a szívben levő pontot kezdjük el építeni, semminek mondható. Az ember mikor világra jön, egész kevés élvezetettel is beéri. Csak annyit akar, amennyit el tud magának képzelni - ennél semmivel sem többet. Magyarán még nem akarja, hogy az egész világ az övé legyen, hisz erről még csak képzelete sincs.

Ő csak néhány, jó helyen fekvő lakást, egy autót vagy kettőt, s hogy a legelőkelőbb étteremekben ehessen, akar. Az ember egészen kicsi és leszűkült kapni akarással születik. Fogalmunk sincs arról, hogy mit is jelent valójában az a szó, hogy élvezet. Ez amiatt van így, mert ebben a világban, miben élünk, a vágyak pusztán csak fizikaiak. Ahhoz, hogy valaki az itteni világon túlmutató értelemre juthasson, vagy hogy csak akár úgy legyen képes észlelni ezt a világot, mint ahogy az ténylegesen van, végtelen, több milliószor nagyobb kapni akarás szükségeltetik, összehasonlítván azzal, amivel ma rendelkezünk.

Ha pedig a természet útján megyünk, amely csak szenvedést, problémákat és zűrzavart hoz a számunkra, folyton csak menekülni fogunk, egészen addig, hogy aztán az ember úgy érzi, már egyátalán nem érdemes vágyakoznia az élvezetek után. A fizikai test automatikusan megálljt parancsol, és csak olyan dolgok után hagyja, hogy vágyakozzék, amit el is tud érni. Ez az eredete az olyan technikáknak, amelyek az ember vágyerejének a csökkentését tűzték a zászlajukra.

Gyakorlás által az ember hozzászoktatja magát ahhoz, hogy lecsökkentse a belső kínokat és az egyéb más szenvedéseket. Ezt a következőképp teszi: miután megérti, hogy már eleve képtelen az összes létező vágyát valóraváltani, mesterségesen magára erőlteti a „kevéssel beérni” hozzáállást. Ez az út, végeredményben, nem vezet máshoz, mint az eredeti vágyak vak elutasításhoz és tagadáshoz.

Csakhogy az ember teremtésének a célja az az volt, hogy elérje és megismerje a spirituális világokat, egészen a Teremtő szintjéig bezárólag. Az "elérni ezt", annyit jelent, hogy magáévá tenni; amely csak nagy kapni akarás mellett teljesülhet. Nagy mértékű kapni akarás viszont csak a Kabbala tanulása által fejleszthető ki.

A Kabbalával való foglalkozás tömeges elterjedése azért mehet végbe, mivelhogy a világ már kezd ahhoz a ponthoz érni, hogy már mindaz, ami meg kellett, hogy történjék az emberiséggel, mögötte van: azaz, hogy a felfedezések, a pusztítás, és a megannyi változás. Úgy, hogy mindaz, ami megtalálható a spirituális világban, már végbement a mi itteni világunkban is, egyet kivéve – a spiritualitás elérését, a spirituális felemelkedést, a két világ világ egymáshoz fonódását.

Ez a folyamat körülbelül a múlt század huszas éveiben kezdett el kirajzolódni, most pedig, mint egy hógörgeteg, nagy sebességel fejlődik tovább. Évről-évre óriási léptékű haladásnak lehetünk a tanui. Ahogy követjük a már kilenc éve működő internetes oldalunkon történteket, láthatjuk, hogy miként terebélyesedik a Kabbala iránt érdeklődők köre hónapról-hónapra. Az interneten keresztül szépen nyomon lehet követni, ahogy az említett folyamat szerte a világban végbemegy.

Egyátalán nem számít, hogy milyen tulajdonságai avagy hovatartozása az embernek. A világ legkölönbözőbb szegleteiből, más-más világnézeti háttérrel, emberek tömegei érdeklődnek és kezdik már érteni, hogy a Kabbala nem pusztán valamely újabb tanítás, s hogy itt nem csillagokról, csillagjegyekről, szellemekről és angyalokról tanítanak, hanem, hogy a Kabbala tanulása által lehetősége nyílik az embernek, hogy átlássa a világunkban végbemenő dolgok kiváltó okait, az erőket, és a belső összefüggéseket. Az ember a saját természetét tanulja megismerni: hogy mi a létezésének az értelme, s hogy mi történik körülötte.

Ez engedi világosan látni, hogy mi történik vele, és körülötte, és ezel kerülheti el, hogy meglepetten álljon, ha nem várt és kellemetlen események történnek vele. Világosan kezdi látni, érteni és tudni, hogy miként reagáljon rájuk. Látni kezdi a tettei következményét. A Kabbalát tanuló még a munkájának anyagát is mélyebről látja, függetlenül attól, hogy mivel foglalkozik: legyen az pszichológia, orvostudomány, mechanika, számítástechnika; területtől függetlenül.

Előbb vagy utóbb, a szenvedések útja kell, hogy az emberiséget ráébressze a Kijavítás szükségszerűségére. Ez egy olyan folyamat, amely a lélekben összegződik, az ember, a nemzedékek tudomása nélkül, egy számunkra nem világos formában. Minden egyes szenvedés, erőfeszítés, belső reakció, s a vágyaink, mind-mind a bennünk élő spiritualitásban halmozódik fel. Nincs olyan dolog, ami eltűnne. Mindaz, amit az életünk folyamán átélünk, egyfajta fekete dobozba kerül és ott marad örökre, ideértve a gondolatainkat, vágyainkat és tudásunkat.

Bár a Teremtés kezdetekor még minden csak összevisszaságban volt, ám az emberiség lassan-lassan különválasztotta az egyes elemeket egymástól. Előbb vagy utóbb, de világossá lesz majd az emberiség számára, hogy a kapni akarás menti fejlődés csak kínokat hoz a számára, s hogy az a legkevésbbé sincs a javára. Ez olyan formában kell, hogy megnyilatkozzék az emberiség előtt, hogy magának a feltárulkozásnak az ereje, egyben érvénytelenítse az anyagi természetünket.

Ilyenmód még több nemzedéken át fog tartani a folyamat. Csakhogy erre a szenvedésre létezik egy másik megoldás is. Egy egyszerű és azonnali megoldás, mindazoknak, akik könnyíteni akarnak a most szenvedésekkel teli útjukon. A megoldás a "Tóra útja". E fogalom alatt, egy olyan útat értünk, amely lehetővé teszi az ember számára, hogy megélje és befogadja mindazt a bőséget és élvezetet, ami korlátlanul készen áll a számára. 

Csakis evégett adatott a Tóra. S habár a Tóra útja ellenében megy az emberi természetnek, azonban ha valaki kabbalisták által írt könyvekből tanul és olvas, lehetősége nyílik ezt élrni. Minden Tórai könyv, a Tánách-tól (Mózes Öt Könyvétől) kezdve, egészen azokig a könyvekig, amelyeket a múlt század elejéig írtak, mind, egytől-egyig szent könyvek, olyanok, amelyeket spiritualitásban élő rabbik írtak. Mikor az ember ezekből tanul, és hozzá még megvan benne a tényleges szándék, hogy "kijavítsa" magát, s hogy a saját természete fölé emelkedjen, úgy Körülölelő Fényt rendel magára, mely aztán kifejleszti benne a szívben lévő pontot.

A Kabbala nyelvén írott könyveknek az a nagy különlegessége, hogy igen nagy intenzitással vonzák az emberre a Körülölelő Fényt. Olyannyira, hogy még azok a durva lelkek is, amelyek a jelenlegi nemzedékünk során vándoroltak le a világunkba, kijavíttatást nyernek általa.